aboutchatlinksarchives


2013. április 23., kedd
Talk to my face ×6 @ 6:59

Miután Luhan sikeresen otthagyott, nem volt merszem vissza menni hozzá, így ismét a "szobámban maradok" terv érvényesült. Jobbnak láttam nem hánytorgatni tovább a dolgokat de meg kéne rendesen beszélünk már ezt az egészet. Valószínű ő is elaludt, nem jött át hozzám utána. Beszélnem kell vele, de mikor? Holnap suliban! Majd oda megyek hozzá szünetben. Minden rendbe fog jönni. Megoldom. Csak közben, nehogy tényleg belé szeressek. Lehet ő azt mondta, hogy szeret, de én biztosan állítom, hogy nem szerelmes. Nem lehetünk azok. Biztos csak ő is össze van zavarodva mint én...

Reggel korábban kellett mennem valami hülye reggeli szakkörre így Luhannal még nem is találkoztam. Még van 10 percem a szünetből gyorsan meg kell keresnem.
- Hova mész Sunji? - állít meg barátnőm kérdésével miközben épp kimennék a folyosóra.
- WC....WC-re... - dadogok idiótán.
- Rosszul hazudsz. - leplez le rögtön. Lebiggyesztem fejem megadva magam.
- Luhanhoz... - suttogom alig hallhatóan.
- Miért?? Mi történt? Mesélj! - ragadja meg rögtön mind a két kezem hatalmas csillogó szemeivel.
- Nincs semmi! Csak átviszem neki a füzetét. - lépkedek hátra, próbálok elsurranni.
- Igen? Akkor hol az a füzet? - teszi számon-kérően derekára a kezét és mér végig, ugyanis a kezemben nincs semmi. Előbb WC most meg ez. Tényleg nem tudok hazudni.
- Mindjárt csöngetnek.....rohannom kell. - integetek mintha mi sem történt volna és gyors kislisszanok.
Végig vándorolva a folyosón keresem Luhan-t de nincs sehol pedig ilyenkor mindig kint szokott lenni. Kérdeztem a folyosón osztálytársait merre lehet azt mondták nézzem meg a terembe, hát ha ott van.
- Hali Sunji! - köszön oda nagy vidáman Luhan osztálytársa miközben bekukucskálok termükbe. Vissza integetek neki boldogan, majd csalódottan veszem tudomásul, hogy nincs itt se. Épp odaszólnék haverjának nem-e látta valahol de megelőzött.
- Ha Luhan-t keresed akkor lement a büfébe pár perccel ezelőtt.
- Köszönöm. - kuncogok és gyors leszaladok a lépcsőn a büfé bejáratához. Kb. van öt percem még beszélni vele. Mire leértem csak pár lány ácsorgott ott és beszélgettek, vihorásztak.
- Hát ezt nem hiszem el. Merre van már? - trappolok vissza a lépcsőfokokon. Még utoljára elhaladok tantermük mellett, de sehol sincs. Lehet nem jött suliba. De nem az nem lehet hisz azt mondták lent volt a büfében. Szinte az egész sulit körbe jártam már mikor becsengettek. Cammogva lépdeltem vissza saját osztályomban.... majd megpróbálom a kövi szünetben.

Hiába mentem a rákövetkező kicsöngetés után, nem jártam sikerrel. Az osztálytársai már teljesen hülyének néztek, hogy nem találom. Tesim van, ez az utolsó órám úgy hogy most már csak otthon tudok vele beszélni.
- Lányok három kör, fiúk öt kör. Gyerünk van rá két percetek. - utasít a testnevelés tanár. Világ életemben két ballábas voltam sose voltam jó a sportban. Futni is utálok. Sóhajtva nagyokat neki indulok annak a három körnek. Annyira idegesít, hogy nem találtam Luhan-t. Talán kerül engem és direkt úgy csinálta, hogy ne találkozzunk. De muszáj vele tisztáznom néhány dolgot. Csupán az a baj magamban sem tudtam mindenre helyes választ adni. Nem tudom mit érzek. Vagy lehet tudom csak épp nem akarom magamnak bevallani.
- Hé rúgd vissza lécci.
- Sunji vigyázz! - zökkenek vissza a való világba de talán kicsit késve. Nagy huppanással szántottam végig a betonos pályát.
- Jól vagy? - szalad oda hozzám pár ember és felsegítenek. Hirtelen azt se tudtam mi van csak a fájdalomra eszméltem fel.
- Miben estem el? - nézek magam köré.
- A labdában. - mutatnak osztálytársaim a fekete-fehér focilabdára.
- Vérzik a lábad! Menny el az orvosiba. - kiált fel a másik emberke mellettem. Lepillantok térdemre amiből kissé csöpög pár vér csepp, viszont a horzsolás körülötte sokkal nagyobb.
- Elkísérlek, gyere. - karol át barátnőm.
- Nem kell rendben vagyok. Mennyetek vissza nyugodtan egyedül is feltalálok. - nyugtatom meg őket, majd leporolom magam.
- Biztos? - kérdeznek még vissza de vigyorogva bólintok egyet, majd indulok is az orvosiba.

- Elnézést... - bicegek be az orvosi szobába a nővérhez.
- Már megint elestél? - csukja be az előttem pár méterre álló fiú a szekrény ajtót amit az imént pakolászott és megindul felém.
- Luhan... hát...te mit keresel itt? - akad meg lélegzetvételem is. Jaj ne. Miért pont ő.  Igaz egész nap őt kerestem, még is most hogy látom szívem nem marad nyugton.
- Én vagyok ma az ügyeletes. Gyere ülj le. - fogja meg kezem mosolyogva majd lesegít a kisszékre.
- Akkor ezért nem találtalak ma sehol. - motyogom magam elé, zavartan.
- Engem kerestél? - pillant hátra vigyorogva miközben a kötszert készíti elő.
- Csak szerettem volna veled beszélni. - válaszolok némi habozás után.
- Akkor hallgatlak. - guggol le elém és kezdi el lefertőtleníteni a sebem. Picit felszisszenek a maró érzésre majd arcára pillantok le.
- Nem igazán tudom hogy, hol kezdjem. - dörzsölöm kezemet zavartan. Fogalmam sincs mit mondhatnák neki. Vártam, hogy ő is megszólaljon de még csak rám sem nézett a lábammal volt elfoglalva. - Tudod....te azt mondtad múltkor, hogy....hát... tudod... én meg erre nem.... mondtam semmit... és ... talán...most már....szóval.. izé... - akadozik beszédem össze-vissza. Ismét hülyét csinálok magamból.
- Luhan oppa! Úgy hallottuk te vagy az ügyeletes ma. Ellátnád kérlek a sebem, nagyon bevertem a kezem. - toppan be három fiatal kis csaj talán pár évvel lehetnek fiatalabbak nálam. Mindannyian ki vannak sminkelve rövid nadrágjuk épp, hogy befedi feneküket és a vékony tesi felső alól kilátszik melltartójuk és hasuk. Bizonyára a szokásos Luhan fanok..
- Sajnálom itt valami tévedés lehet. - Luhan nagy sóhajtva fel tápászkodik oda lépdel az ajtóhoz. - Gyertek vissza később, a nővérhez. Viszlát. - integet nekik mosolyogva, majd rájuk csapja az ajtót. Száj tátva nézem végig az eseményeket.
- Most komolyan rájuk zártad az ajtót? Ez árt a hírnevednek. - mutatok bambán a lányok hűlt helyére.
- Nem érdekel. - von vállat, majd elkezdi immáron fáslizni lábam.
- De.. - vitatkoznék.
- Rajtad kívül senki más nem érdekel. - szegezi fel tekintetét rám. A baj csak az, hogy teljesen elkábultam. Valamiért el akarom hinni neki a szavait de az elmém nem engedi. Folyton kifogásokat keres. - Hol is hagytad abba?
- Luhan. - veszek egy mély levegőt. - Szerintem ez nem jó ötlet. Abba kéne hagynunk. - huppanok le a székemről óvatosan és elé állok.
- Még el se kezdtük. - kúszik fel egy apró vigyor arcára.
- Szerintem te sem vagy tisztában azzal, hogy mit érzel. Hozzád nem olyan lány való mint én. - hajtom le fejem és próbálom nem mutatni szavaim súlyát amik számomra okoznak fájdalmat.
- Épp ellenkezőleg. Én pontosan tudom mit érzek, és te is, csak annyi a különbség, hogy te nem mered beismerni. - morran fel.
- Ez nem igaz, hisz csak próbálom megvédeni a barátságunkat. - kezdek neki a vitába.
- Hát még mindig nem érted? Már régen nem barátként tekintek rád. - halkul el mondata végén.
- Igazad van... nem értem. - fordítok neki hátat. Nem így akartam vele beszélgetni, ebből csak veszekedés lett.
- Gyere el velem ma randizni és megérted. - szavaira azonnal megdermedtem.
- Hogy mi? - fordulok lassan vissza hozzá. Fiatalos arca teljes komolyságot tükröz.
- Nem úgy mint mikor moziba megyünk... rendes randi. Ma este. - kulcsolja össze kezeinket.
- Ez nem valami romantikus meghívás. - próbálnám visszafogni mosolyom de nem különösebben sikerül. Lopva pofijára pillantok amely le sem veszi a szemét arcomról.
- Meg akarlak csókolni. - suttog halkan mit sem törődve előző mondatommal és szorít egyet kezemen. Gyomrom görcsbe rándult. Ne mond ezt így ki, különben összeesek, mindenem beleremegett. Arca vészesen közeledett fejemhez, de szerencsémre még eszemnél voltam.
- Az első randi előtt nincs csók. - teszem mutató ujjam szájára gyorsan. Megszeppenve akadtak ki szemei, majd beletörődve helyzetébe hátrált  tőlem.
- Legyen. Akkor ma nyolckor. Megyek eléd. - halad el mellettem és összepakolja a kötszereket.
- De hát.... egy helyen lakunk. - hitetlenkedek, hogy még is hogy akarja ezt megoldani.
- Én nem leszek otthon. Nyolcra legyél kész. Semmi más miatt ne aggódj. - fordul vissza és karolja át derekam.
- Luhan! - szólok rá mire nevetve meghunyászkodik és szájába harap.
- Tudom, tudom. Akkor csak ennyit. - majd gyorsan egy cuppanós puszit nyom az arcomra. Halkan felkiáltok.
- Szégyelld magad! - majd vörös fejjel hátat fordítok arcának, ami ismét jót derűl rajtam. Sértődötten kivonulok a helyiségből.

Gondolkoztam rajta, hogy valami idióta kifogást keresve lemondom a mai randit de semmit ide illő nem jutott eszembe. Annyira kínosan érzem magam. A legjobb barátommal randizok. Hiába, én nem tudok ezen csak ilyen könnyen túllépni, épp ezért gondolom, hogy ő sem szerelmes belém. Csak akkor nem tudom miért csinálja ezt az egészet. Ettől függetlenül magamnak ismét ellentmondva csak elkészültem nyolc órára....szánalmas vagyok. Az egészet csak is Luhan miatt csinálom. Csak is miatta...nem szerethetek bele... nem gondolhatok rá.. ÚGY... nem szabad. Telefonom morranása ugrasztott fel.
- Haló?
- Kész vagy? Itt vagyok a ház előtt, gyere le. - azzal le is tette. Még pár másodpercig figyeltem telefonom búgó hangját majd nagy lélegzetvétellel neki indultam. Még nem volt olyan sötét hisz a nyár szakaszába lép lassan a tavasz és az időjárás is elég tűrhető volt. Kissé remegő kézzel és lábbal indultam ki a laskából. Megfordultam és gyorsan bezártam az ajtót. Kezem annyira remegett, hogy apró színes kulcscsomómat leejtettem.
- Tessék. - előz meg egy erős, gyönyörű kéz majd átnyújtja csilingelő tárgyam.
- Köszönöm. - veszem el, segítőm arcára nem nézve, hiszen keze alapján már rögtön tudtam ki áll mellettem.
- Mehetünk? - teszi fel lágyan kérdését mikor elteszem táskámba a kulcsomat. Bólintok egyet majd még mindig szemébe nem nézve indulunk el egymás mellett.

- Merre megyünk? - töröm meg a már-már kínos csendet.
- Titok. - suttogja sunyin.
- Mmm. - dünnyögök. Igaz én még rá se néztem de ..ő meg se dicsért vagy valami, hogy kicsit kiöltöztem. Nem lehetek valami csinos ha nem vontam fel a figyelmét. Várjunk, nekem nem is ez volt a célom. Vagyis hát persze, lány létemre egy randira szépen öltöztem fel, viszont még is miért várom azt, hogy megjegyezze szerinte csinos vagyok? Pedig végig azt mondogattam magamban, hogy ez nem rendes randi. Mégis annyira izgulok és zavarban vagyok. Nyugtalanít, hogy Luhan itt van mellettem és fogalmam sincs neki mi jár a fejében. Vajon minden csajt akit felszedett arra a helyre viszi ahova most engem? De Luhan nem ilyen. Ismerem még sem tudok már kiigazodni rajta. Magamon meg végképp nem. Talán be kéne ismernem magamnak amitől eddig próbáltam taszítani... megkedveltem Luhan-t.
- Várj. - nyúl finoman vállamhoz azzal torpant meg. Időm sem volt reagálni hirtelen tenyerei felvándoroltak arcomhoz és mind a kettővel betapasztotta lazán sminkelt szempáromat. - Így izgibb. - kuncog fülembe.
- Muszáj ezt? Tudod, hogy én...
- Tudom, hogy nem szereted de itt vagyok majd én vezetlek. Pár másodpercet bírj ki. - indul meg egyet lépésével én viszont földbe gyökereztem. Utáltam az ilyen szembetapasztós cuccokat, mióta kiskoromban így vezettek bele egy árokba. Igen Luhan is ott volt... ő húzott ki. Bizakodva léptem egyet vele én is, de kicsit összerezzentem. - Ne félj, szorosan mögötted vagyok, csak néhány lépést tegyél meg. - dörzsöli arcát hajamba. 'mögötted vagyok' - hát épp ez az... Hezitáltam még de aztán rászántam magam, megmutatva neki menni fog. Ez a következő lépésig tartott amikor ráléptem egy apróbb kőre.
- Luhan... - nyüszögök.
- Hupsz... bocsi nem láttam. - nevet vidáman.
- Ez a legrosszabb szöveg amit ilyenkor mondhatsz. - mosolyodok én is el. Még egyszeri megindulásunkra kezeim oda kaptam övéhez, ami arcomat lepte el. Meleg keze az én hideg tenyeremmel érintkezve libabőrőssé tett. Ott szuszogott a fülemben, háta enyémhez nyomódott. Olyan jól esett a közelsége még is az a kellemetlen érzés nem akart eltűnni, ott motoszkált a fejemben. Viszont most már ennek okára is rájöttem: nem ismerem Luhan érzéseit.
- Megérkeztünk. - azzal le is emelte ujjait arcrészemről.
- Ez... ez... - tátottam el szám amint elém tárult a látvány.
- Tök jó mi? - vigyorog önelégülten. De igaza van. Majd nem hogy, csak bekönnyeztem. Elhozott egy esti vidámparkba. Soha nem voltam még ehhez hasonló helyen, mind ketten imádjunk a vidámparkokat és én mindig mondogattam, hogy egy éjszakai vidámparkozás mekkora buli lenne már. Erre tessék. ..
- Mennyi volt a belépő? Gyors kifizetem! - nyúlnék zsebembe de Luhan egy elváltozott arckifejezéssel állított le.
- Elmagyarázom jó? - vesz egy mély levegőt. - Elhoztalak randizni. Én! Téged! - mutat magára majd rám.
- De az ilyeneket mindig felesben fizetjük. - erőszakoskodok.
- Fizettük. - javít ki. -  Most nem úgy hoztalak el ide mint a barátomat hanem mint ..... - lélegzetvételem arra a pár pillanatra elakadt. Vártam folytatja-e de nem tette helyette csak zavartan elmosolyodott. Talán még sose láttam így elpirulni. Rettentő édes.
- Kipróbáljuk a hullám vasutat? - biccentek fejemmel a mögöttem lévő gyors szerkezetre. Luhan meg könnyebbülve pislogott rám majd rábólintott és indultunk is.
Innentől el vágni sem lehetett. Teljesen felpörögtem nagyon jó kedvem volt még is próbáltam uralkodni magamon de Luhan mellett annyira nem kellet ő is nagyon élvezte az egészet láttam rajta. Tudtam jól, hogyha más fiú hozott volna el ide fele ennyire se lennék felszabadult. Önmagunk vagyunk és ez a legjobb az egészben. A probléma csak az volt, mikor épp nem figyelt rám olyannyira elmerengtem tökéletes arcában, hogy még gondolataim is elkalandoztak. Sokszor vetettem pillantásaim ajkaira...
- Mindig is ki akartam próbálni. - vonszol maga után Luhan.
- Ebben nincs semmi jó... nem akarom. - nyűglődők kissé.
- Csak egy kör. Kérlek, kérlek, kérlek. - vált kölyökkutya pózba arca. Nem válaszolta de arcomon tisztán látszódott a megadás. Azzal megragadta kezem tenyerét enyémbe illesztette és indultunk is be a szellem alagútba. Már a kapu bejáratánál valami félig farkasember féli vámpír szerű lény köszönt vissza nekünk. Luhan az egészet viccnek vette velem ellentétben aki a legkisebb zajtól is képes felsikítani.
- Si...siessünk..jó? - pásztázom körbe az immáron sötét alagutat.
- Sunji ezek mind csak figurák, műanyag vackok. Nem élnek és nem is fognak bántani. Na gyere. - lépdel előre nagy lazán én meg mint valami kvazimodó lány összegörnyedt testtartással kullogok mögötte. Hiába voltam felkészülve, hogy meg fogok ijedni de amikor kiugrott a fal mögül egy hatalmas pók bábú számat épp hogy betapasztva tompítottam sikításom.
- Félsz? - nevet előttem a barna hajú fiú. Nem akartam megfutamodni, az ő kedvéért végig csinálom...csak kell némi támaszpont.
- Nem. - egyszerű mondatom lezajlása után egyik kezemet szorosan összekulcsoltam az ő hosszú és puha ujjaival. Megilletődött mivel egy pillanatra megtorpant és csak utána szorított rá kézfejemre.

Kezét markolászva már nem is kötött le a szellemalagút. Párszor összerezzentem ám ennél sokkal jobban foglalkoztatott Luhan keze. Egyszerűen nem tudtam levenni a szemem róla. Ahogyan ujjaim átfonják az övét és ő erősen szorítja enyémet... elkalandoztam ismételten. A kiduzzadó erek, vékony csuklója, felső karja viszont izmos.
- Látod a végére már egész jó volt nem? - nevet Luhan amint kiértünk. Sötétből sötétbe, hiszen már régen leszállt az este. Felpillantottam az égre majd újra vissza kezére. Valószínű észre vette, hiszen pár pillanat után rászorított kézfejemre. Pilláim felvándoroltak édes őzike arcához.
- Most már ideje haza menni nem? - engedném el zavartan kezét de ő nem hagyja, szorítja tovább.
- Ráérünk még. - pásztázza körbe a vidámparkot. - Üljünk le. - talál meg egy kis két személyes padot. Kezemet még mindig fogja, úgy sétálunk oda a padhoz mint egy pár. Túl közel van így nem merem megkockáztatni, hogy ránézzek arcára.
- Szomjas vagy? Hozok innivalót. - szöknék meg de óvatosan visszaránt.
- Nem vagyok. - csúszik közelebb az amúgy is kicsi padocskán. Combunk összeér. Teljesen zavarban vagyok.
- Remélem jól érezted magad. - fordul felém és szempárunk hirtelen összeakad. A lámpa fényében csak úgy csillognak barna szemei teljesen elveszek bennük.
- Igen. - hajtom le fejem inkább gyors és hajamba próbálok bújni. Miért vagyok ennyire feszült? Luhan itt ül mellettem és a szívem majd kiugrik a helyéről. Miért teszi ezt velem? Ő mégis miért ilyen nyugodt? Nem érez semmit ha vele vagyok?
- Kicsit kifejtősebb válaszra számítottam. - kuncog majd másik kezével kisimítja hajtömegem arcomból. Nyakam vonala teljesen fedetlenné vált. Nyeltem egyet mire a másik pillanatban Luhan már sokkal közelebb volt mint az előbb. Haja hozzáért arcomhoz mivel az ő pofija sokkal lejjebb volt mint az enyém. Ott szuszogott nyakamnál.
- Az illatod.... annyira finom. - jön közelebb és közelebb. Megszólalni se tudok. Megmozdulni sincs erőm. Olyan mintha minden egyes szippantásával elszedné az erőm. Mikor már azt hittem nem tudná fokozni, hatalmasat tévedtem. Finom puszit nyomott nyakam vonalára. Ezt követte a második és harmadik puszi.
- Állj... - tolnám el mellkasát de túl erőtlenül. Nem hagyja abba. Teljesen bele borzongok és ő nem veszi észre. - Kérlek... - miért csinálja ezt ilyen könnyedén? Miért jövök ennyire zavarba? Miért gyengít el? Ő miért nincs zavarban? Neki nem számít? Nem bírom...
- Te miért nem érzel semmit?? - pattanok fel helyemről és rákiáltok. Talán túl heves voltam, hisz a fiú előttem teljesen ledermedt. Láttam rajta, hogy összezavarodott. Az értetlen csendet telefonom csörrenése zavarta meg. Nem akartam felvenni de nem hagyta abba a zümmögést így kénytelen voltam. Mikor megláttam a kijelzőn főnököm nevét rögtön összeszedtem magam.
- Igen? Nem még nem. Most? Értem...Rendben máris ott vagyok. - nyomom ki és csúsztatom vissza zsebembe a telefont a párbeszéd után. Mikor vissza néztem Luhanra majdnem elsírtam magam. Ott ült a padon kissé lehajtott fejjel, mint aki szégyenli magát. Olyan lelkiismeret furdalás tört rám mégsem tudtam mit kéne tennem.
- Be kell zárnom a boltot. Pár perc az egész. Addig menny haza... majd én is megyek. - beszélek hozzá mire ő pár másodperc múlva fel áll helyéről.
- Elkísérlek. - porolja le magát és nyomban el is indul. Az előbbi vidámság teljesen eltűnt belőle és ez mind az én hibám. Nem gondolkoztam.
Luhan....most nagyon megbántottalak? Miért nem tudom soha, hogy mire gondolsz?

Síri csendben kullogott mögöttem. Meg sem szólalt, hozzám se szólt, csak csoszogott. Fogalmam sem volt mit tehetnék. Mindent elrontottam. Nem így akartam véget vetni a randinknak. Elhozott egy csodálatos helyre, kifizette nekem, foglalkozott velem én pedig leordítottam a fejét. Szép vagy Sunji...
- Mindjárt jövök. - szólok Luhanhoz az utunk során talán először, mikor meglátom főnököm a bolt előtt kulccsal a kezében.
- Ne haragudj, hogy ide rángattalak. - szabadkozik a férfi előttem. Mindig is jóban voltunk nagyon kedves öregember.
- Semmi baj. - mosolygok rá kissé hamisan.
- Megzavartam valamit? - pillant át vállam felett Luhanra, majd vissza rám és vigyorogni kezd.
- Nem.... vagyis... igen. - javítom ki magam és én is ránézek a mögöttem álló fiúra aki utolsó szavamra felkapta eddig lógatott fejét. - Épp randizni voltunk. - jelentem ki büszkén.
- Értem én, értem én. - nevet az öregember előttem. Luhan reakcióját már nem tudtam elkapni. - Na Sunji akkor nem zavarok tovább. Zárj be kérlek a kulcsoddal hétvégére. Én elutazom két napra így zárva leszünk, viszont az én kulcssomom bent van az üzletben. - magyarázza. Bólintok párat beszélünk még néhány sort később pedig a főnök rápattant motorjára és heves integetés közepette elrobogott haza, minket otthagyva. Gyorsan elvégeztem feladatom, majd visszabattyogtam kis szótlan partneremhez. Elé álltam de nem szólaltam meg. Úgyse tudtam volna mit mondani. Annyira szégyelltem magam, hogy eldöntöttem helyre hozom a dolgokat. Bármi áron..
- Mennyünk haza. - haladt volna el mellettem ha nem állítom meg.
- Tudod.....vége van a randinak. - próbálok célozni a dolgokra.
- Persze, dörgöld még az orrom alá, hogy nem kellek. - háborodik fel.
- Nem te buta. Úgy értem....itt a vége az első randinak. - lépek elé közvetlen. Nem értette miről beszélek. Elmosolyodtam majd erőre kapva, alaposan átgondoltam a következő cselekedetem és biztos voltam magamban. Luhan megérdemli, hogy megtegyem. És én is szeretném. Nagyon...nagyon.
- El akarsz még menni valahova? - fordítja el fejét értetlenül. Egy sóhaj kíséretében elmosolyodtam.
- Ilyenkor bezzeg nem érted. Csak....had köszönjem meg a mai estét. - közrefogtam arcát tenyeremmel. Ujjaimmal végig simítottam puha, tökéletes pofiján. Szeme kicsit kimeredett cselekedetem miatt. Próbáltam nem foglalkozni zakatoló szívemmel és végre hajtani azt amibe bele kezdtem. Luhan meg sem moccant. Rám várt. Közelebb húztam magamhoz amennyire csak tudtam de még egy lélegzetvétel elválasztott minket. Ekkor, hogy ő is kivegye a részét a dologból kezeit derekamon fonta át. Tudta mi következik most már, mégis azt szerette volna én tegyem meg. Én is így akarom. Ami volt köztünk néhány milliméter, most már megszűnt. Ajkaimat rányomtam övéire. Szememet még nem mertem lecsukni addig ameddig meg nem bizonyosodtam benne Luhan is akarja ezt. Másodpercekre rá, már nem volt mi miatt aggódnom. Lehunyta szemeit és továbbra is rám hagyta a többit. Átdugtam nyelvem félénken. Mikor megéreztem az övét az érzés én pilláimat is lenyomta. Két részünk összetalálkozásába mindketten megrezzentünk. Megijedtem kicsit nehogy elrontsak valamit is, ha ez lehetséges de Luhan segített. Visszacsókolt. Tenyereim leemeltem arcáról és nyaka köré szórtam kezeim, ezzel is közelebb húzva őt. A csókot egyikünk sem szakította meg. Mindketten egyszerre fordítottuk el fejünket így mélyítve az akkor már hevesebb csókot. Ahogy ő mozgatta száját én is azzal az ütemmel próbáltam felvenni a lépést ami sikerült is hiszen figyelt rám. Ez a ritmus mindkettőnknek megfelelt, éreztem.
- Elfogadod a bocsánatkérésem? - válok el tőle.
- Bocsánatkérés? Ez nem köszönet nyilvánítás volt? - túr bele hajamba és homlokát enyémre nyomja.
- Az mindegy most már. - nevetem el magam.
- Dehogy mindegy. Kérj bocsánatot. - követelőzik ő is nevetve.
- Nem fog menni még egyszer. - bújok bele nyakába. Beleszippantok édes illatába.
- Akkor majd én. - elemeli fejem nyakrészétől és habozás nélkül számba csókol. Luhan sokkal vadabb volt mint én az előbb. Nem bír már magával. De nem is baj. Sőt...boldoggá tesz.
Luhan boldoggá tesz.
Mert én....szeretem. 
Mikor leszek képes ezt neki is bevallani? Hisz magamnak is nehezen ment...

about
welcome yeogin black, black paradise.


hi,hi~ my name is Gain and i think koreans are beautiful. *o*

"No pain, no gain, Just hold it in. No rain, no rainbow. No hurricane, tornado can ever stop me. Because the sky looks the biggest when your back is on the ground."
create &inspire.