aboutchatlinksarchives


2013. február 24., vasárnap
Hate you? #18 @ 11:45

Égető csókja az elmémbe vésődött. Nem értettem miért teszi ezt, miért van erre szükség és azt sem tudtam igazat mond vagy sem. Nem tudtam semmit. Annyiról bizonyosodtam meg, hogy az a valaki aki itt áll előttem és ellopta a csókom az számomra egy igen fontos személy lehetett de a jelenlegi szituációban akkor is csak egy idegen.
- Elég.... - lököm el magamtól finoman. - Ne tedd ezt. Ne használd ki a helyzetem. - lábad könnybe a szemem.
- Ilyenről szó sincs én csupán...
- Nem! - kiabálok rá. Szegény rettentő ijedten mered rám. - Sajnálom. Én tényleg nagyon sajnálom de nem tudlak hova tenni, hiszen nem ismerlek és ellenkezik az elveimmel, hogy olyannal csókolózzak akit nem ismerek, szóval kérlek szépen ne tegyél ilyet többet. - hajtom le fejem, de lopva rá pillantok.
- Megértettem. - helyesel mint a jó kisfiú. Talán nem éppen ezt a reakciót vártam. - Lehet, hogy most nem hiszel nekem de majd megértesz mindent én pedig addig várni fogok és támaszt nyújtok neked. Azért mert szeretlek. Ezt annyiszor el fogom még mondani ahányszor rá nem döbbensz, hogy igazat mondok. - mondandója végén hátat fordítva nekem kisétál a fürdőből. A szívem azt súgja igazat mond de az elmém nem hisz neki. De mégis kinek higgyek? Ha jobban bele gondolok....az elmém sérült meg...

Aznap este olyan fura álmom volt. Zeloval és a fiúkkal egy csomó helyre elmentünk és nagyon jól éreztem magam velük. Folyton Zelo kezét fogtam és úgy viselkedtünk mint egy igazi szerelmes pár a fiúkat pedig egyáltalán nem zavarta. Zelo odafigyelt rám, gondoskodott rólam, vett nekem ajándékot. Az ajándékra pontosan emlékszem. Két egymásba passzoló medál. Az övé kék színben pompázott míg az enyém rózsaszín volt. Ha egymás mellé illesztettük azt a feliratot kaptuk 'I love you, forever'. Ismét egy olyan dolog amit nem tudok hova tenni. Mindig is úgy gondoltam az álmoknak van jelentőségük.
Mikor felébredtem senki nem volt a korszobában. A TV halk hangja ütötte meg a fülem egy ismert szám által.
- A hat fiú ismét visszatért. 2013-ban szorgos munkálatokkal köszöntik az ő szeretett fanjaikat. - mondja a tévébemondós fazon. - A One Shot több itthoni és külföldi listán is első helyen végzett a teaser nézettségben. - One Shot? Azt ismerem. Még a dallamra is pontosan emlékszem. A klip pedig.... - Íme egy vágás a Music Videoból. - majd azon nyomban a videó minden pontja beugrott a fejemben, ahogy megláttam azt a kis részletet. Youngjae-t lövik le épp, többiek pedig meredten bámulnak rá. Azt mondják a klip még nem jött ki én még is tudom hogyan kezdődik és hogyan fejeződik be. Olyan mintha ott lettem volna mikor készítették.
- De hisz én ezen még...
- Sírtál is. Igen. - lép be a szobába Zelo kezében két pohárral.
- Honnan tudod? - kérdezek vissza bambán.
- Onnan, hogy együtt néztük meg azt a jelenetet. - nyújtja át a pohárkát. - Tessék idd meg. Vigyázz forró kicsit. - mosolyog. Szemem rögtön felcsillan mikor megérzem az illatát, rögtön bele is kortyolok, nem is foglalkozva azzal amit előbb mondott.
- Ahh ez a kedvencem. - virulok fel.
- Tudom. Azért hoztam. - fúja meg ő teáját. Tudja, hogy ez a kedvencem? Előbb pedig azt mondta együtt néztük azt a részt, és tudta, hogy sírtam.
- YooRim. - tör be az ajtón Youngjae. - Haza jöhetsz picur! - jön mögötte Bang.
- Tényleg? - pattanok ki az ágyból. Valóban sokkal jobban érzem magam.
- Igen. Szóval gyors összepakolunk és már mehetünk is haza. - simogatja meg a fejem Himchan.
- Emlékszel, hogy hol laksz? - ül le az ágyamra Jongup. Hirtelen elgondolkoztam egy picit majd beugrott.
- Igen. - bólintok vidáman.
- És azt hogy kikkel? - teszi fel most Daehyun a kérdését. Hogy kivel lakom? A szüleimmel....nem nem velük. A fiúkkal. Igen... úristen emlékszem rá.
- A B.A.P-vel. - jelentem ki kicsit elgondolkozva. Rá nézek a fiúkra akik mind mosolyognak rám. Nagyon boldognak látszanak. Ettől én is boldog leszek. Szeretem ha ők mosolyognak.
- Elnézést, kivizsgálásra jöttem. - jön be egy fiatalabb, csinos ápolónő. Oda tipeg hozzám, de előtte végig méri a fiúkat. - Milyen jó neked. Ennyi klassz pasi vesz téged körül. - közben írja alá az eltávozási papírjaimat, hogy gond nélkül itt hagyhassam a kórházat. Én csak szégyenlősen mosolygom. Miközben munkáját végzi mindenki csendben figyel. - Kitöltenéd kérlek? - nyújtja oda nekem a papírt. Az adataimat kellet beírnom. Olyan sok minden nem jutott eszembe. Még a születési helyem sem tudtam rögtön. Az ilyen kis apróbb dolgokkal pedig teljesen bajban voltam. Sportolok-e? Persze, hisz én táncos vagyok. Hol dolgozom hivatalosan? A TS ENT.-nél, de nem tudom a címüket. De kínos....
- Segítsek? - hajol közelebb Zelo. Megijedtem. De nem tőle hanem, hogy meghallja a szívem hangos dübörgését.
- Hát....csak egy kicsit, ha nem baj. - mutatom neki is a papírt. Elveszi tőlem a tollat majd minden egyes általam üresen hagyott sort kitölt. Tátott szájjal figyelem. Minden tud rólam. Még azt is megtudta mondani mikor kerültem a céghez és hogy egy héten hány edzésem van. Most, hogy már látom az adatokat én is tudom őket.
- Ez milyen aranyos és romantikus. - kuncog halkan a kis ápoló. Rá pillantok majd vissza Zelora. Ő szájába harap zavartan de nem néz fel a lapról. Igaza van a nőnek. Ez tényleg romantikus. Zelo tényleg a barátom volna?
- Tessék. Írd alá. - adja vissza nekem. Gyors végig fut a szemem a listán és az aláírásom feletti részt látom csak kitöltetlenül. Arra a kérdésre kellene választ adni hogy: "Van-e önnek párja/élettársa?"
- Oh...azt nem kell kitöltened ha nem szeretnéd, nem kötelező. - szólal fel a kis fiatal nő aggódó hangon. Akaratlanul is Zelora meresztem tekintetem. Ő is engem figyel. Már épp vissza adnám a papírt mikor, nem gondolkodva beírom ezt a nevet: Choi Junhong. Elpirulva adom vissza a lapot.
- Rendben van akkor minden. Kijelölhetünk melléd egy gondozót ha szeretnéd, a memóriád miatt. - műtat egy másik űrlapot.
- Köszönjük de ez felesleges, mi fogunk róla gondoskodni. - utasítja vissza Bang. A nővérke mindent rendben talált az orvos utoljára még megnézte a sebem és a végtagjaim majd ő is aláírását adva elköszönt. Kivizsgálásra kell járnom heti egyszer és ha nem térnek vissza az emlékeim pár héten belül lehet, hogy maradandóak maradnak, de ennek nincs nagy valószínűsége, így nem is aggódom miatta.

- Meg is érkeztünk. - nyitja ki előttem az ajtót Daehyun. Amint átléptem a küszöböt tudtam, hogy én valóban itt lakom. Levettem a cipőmet de megálltam az előszobában és körbe-körbe tekingettem.
- Gyere csak beljebb. - teszi fel a kabátomat Jongup az akasztóra.
- Te is ugyan úgy itt laksz YooRim mint mi tudod jól. Most, hogy itthon vagyunk az emlékeid is hamarabb visszajönnek és minden rendben lesz. - simogatja meg a fejem szokásosan oppa. Rá mosolygok majd a szemem sarkából pillantok meg egy kis kék buksit, ami szorgosan pakol. Háttal van nekem szóval ő nem látja, hogy én bámulom.
- Menny oda hozzá. - súgja Daehyun majd oda lök Zelo mellé.
- Oh... bocsi én csak.... - kezdek bele a beszélgetésbe. Zelo fel egyenesedik és kérdőn pislog rám. - Segítesz bevinni a holmim a szobába? - vakarom szégyenlősen a fejem.
- Persze. - helyesel kedvesen. Halványan mosolyog csupán. Azóta a nap óta alig beszélünk, viszont mindig ott van velem. Ez az miattam van, hiszen én mondtam neki. Ő pedig így betartaná a kérésem? Annyira figyelmes fiú. Egy ilyen srácnak minden lány szívesen lenne a barátnője.
- Át hozom az ágyneműd a szobámból, mindjárt jövök. - teszi le a táskám.
- A tiedből? - állítom meg kérdésemmel. Lassan hátra fordul. Sóhajt egyet.
- Együtt szoktunk aludni. - majd indul tovább. Kezem a szívemhez kapom. Jaj..maradj már nyugton. Együtt aludni? Várjunk csak....akkor mi... szoktunk mást is csinálni?
- Ahhhh széthasad a fejem. - temetem arcom kezembe és úgy sikítozok. Lehuppanok az ágyamra.
- Ide lerakom jó? - jön be ismét Zelo már az ágyneműmmel. Míg lerakja a székre addig le sem veszem róla a szemem. Végig mérem testét. Olyan magas és olyan jó alakja van. Kellően izmos. Teljesen az esetem ez a gyerek. - YooRim. - szólítgat. Elkezd mosolyogni. - Elbambultál? - lép oda elém. Megrázom a fejem.
- Igen, ott jó, bocsi. Köszönöm, hogy ennyit fáradozol miattam és ne haragudj, hogy gondot okozok neked. Biztos már nagyon fáradt lehetsz miattam. - szegezem fel a fejem és nézek szemeibe. - És sajnálom ha megbántottalak... nem akartam. - sütőm le szemeim immáron bánatosan,
- Először is nem fáradozás érted bármikor megtenném és teszem is. Másodszor, soha nem okoztál gondot. Lehet, hogy fáradt vagyok de ha a közeledben vagyok feltöltődöm. Végül pedig nekem kéne sajnálkoznom a múltkori miatt. - ül le mellém. - Nekem csak...ez olyan nehéz. Lehet, hogy te nem érzed de én minden pillanatban hozzád érnék, ölelnélek, csókolnálak. Ne tudd meg mekkora önkontrollra van szükségem, hogy vissza tudjam fogni magam. - fordítja el tőlem arcát. Muszáj megkérdeznem tőle. Rá kell kérdeznem.
- Zelo. Én tényleg a barátnőd vagyok? - huppanok kicsit közelebb hozzá. Combom és kezem is hozzá simul az övéhez. Bár szívünk is eggyé forrna.
- Igen. Minden amit mondtam neked igaz volt, nem hazudtam. - bólogat. Várja a válaszom de nem tudok megszólalni. - Nos...én akkor hagylak is pihenni. Ha kellenék csak szólj és jövök is. - azzal gyorsan ki is sétál. Vajon mit csinált volna, hogyha azt mondom neki, hogy maradjon?

Nyűgös vagyok. Ezer dolgon kattog az agyam így képtelen vagyok elaludni. Ugyan már YooRim. Nem ezer dolgon hanem csak egyen. Zelon. Valóban mindig vele aludtam? De mikor arra gondolok, hogy nem csak aludtunk teljesen elpirulok és pillangók repkednek a pocimban. Milyen jó lehet vele aludni.
- Na mi az maknae? Miért nem alszol még? - hallom kintről Bang dörmögő hangját. Hiába suttog neki ez nem számít.
- Ahh oppa..... annyira hiányzik. - fülemet most Zelo keserves hangja üti meg. Ki hiányzik neki?
- Tudom. De nem lesz semmi baj, csak légy türelmes. - mondja neki oppa. Rólam beszélnek, tudom. Fel ülök az ágyamon és úgy figyelek tovább. - Most menny aludni, holnap munka van. Ne legyél fáradt. - azzal a vezető el is köszön Zelotól majd ajtó csukódás hallatszik. Ő még kinn ül. Ki mennyek hozzá? Ki megyek. De mégis mit mondjak neki? Mindegy kimegyek! Azzal le is lököm magamról a takarót határozottan. Épp nyúlnék a kilincshez mikor hallom, a villany kattanását majd ő is becsukja ajtaját. Hát...erről lecsúsztam. Vissza fekszem inkább és megpróbálok aludni. Befekszem az ágyamba és szorosan a falhoz szorítóm a hátam.
- Nem megy. Nem tudok aludni. - suttogom magam elé az üres szobában. Magányos vagyok. Vele akarok lenni. Át megyek hozzá. Nem... lehet már alszik nem kelthetem fel. Bár azt mondta bármi van nyugodtan mehetek. Eddig minden este velem volt a kórházban, így hogy most nincs itt nagyon egyedül érzem magam. Lassan megfogom az egyik kispárnám és ki kelek a paplan alól. Csendben kinyitom végül az ajtóm és körül pillantok a sötét és csendes lakásban. Mindenki alszik. Már nem tudok vissza fordulni. Lehet vissza küld a szobámba de akkor legalább hallom a hangját. Itt állok az ajtaja előtt. Nem kopoghatok, inkább csak bekukucskálok, hogyha alszik akkor nem keltem fel legalább. Remegő kezemmel megfogom a kilincset és benyitok. Szívem tuti kihagyott egy ütemet. Be nézek és ő ágyában pihen, háta látszik csupán ki. Amint jobban kinyitom az ajtót megfordul.
- YooRim. - ül fel az ágyán. Nem tűnik álmosnak, tényleg nem aludt. - Mi a baj?
- Semmi...én csak...bocsánat,ha fel keltettelek. - lépek be a szobájába.
- Dehogyis. Nem aludtam. - dörzsöli meg szemét. Mint egy kiscica, annyira édes. Nem tudom levenni róla a szemem. - Minden rendben? - kérdezi, megszakítva a csöndet.
- Nem...semmim...csak hallottam hogy az előbb kint voltatok és én... gondoltam... - nyomom számhoz a párnát zavaromban, amiért nem tudok egy normális mondatot összerakni. Ismét őt nézem aki kérdőn figyel. Szívem összeszorul, szemem pedig könnybe lábad. Ki kászálódik az ágyából és elém lépdel, majd két centire tőlem meg áll.
- Ne sírj. - töröl le egy kis könnycseppet az arcomról. - Szeretnél velem aludni? - majd megfogja a kezem. Már megint azok a pillangók. Honnan a francból tudja mindig mire gondolok?
- Igen. - nyüszögök. Elindul és én követem.
- Mindig te alszol belül. - mutat az ágyára. Elengedem kezét és óvatosan befekszem belülre. Neki se kellet több, követett. Mindenem remeg. Ahogy elhelyezkedett egyszer-egyszer hozzám ért de oda figyelt rám. Én a fal felé voltam fordulva. Nem mertem volna megfordulni de muszáj voltam. Amint átfordultam Zelo felé, arcával találtam szembe magam. Számba haraptam. A holdfénye bevilágított a szobájába így nem volt olyan nagy sötétség, hogy ne lássam őt. - Nem fáj semmid? - kérdezi suttogva. De. Valamim nagyon fáj.
- Itt. Itt nagyon sajog. - mutatok a mellkasom bal oldalára, pontosan a szívem helyére.
- Az most nekem is fáj. - ő csak mosolyog. - De, hogy már itt vagy egyre jobb. - simít végig ujjával arcomon.
- Úgy szeretnék emlékezni. - fogom meg kezét. Összekulcsolom az enyémmel.
- Engedd meg, hogy segítsek. - simul hozzám. Elengedi kezem majd arcomra helyezi. Közelebb jön. - Szeretlek. - súgja nyakamba, majd ad rá egy puszit. A hideg is kirázott, de ő nem hagyta abba. Puszilgatta tovább nyakam. Lejjebb haladt szájával és kulcs csontomon folytatta. Halkan felnyögtem az érzés miatt. Hajába túrtam, mire ő abbahagyta és ismét rám nézett.
- Bízz bennem YooRim. - fonja át derekam kezével és maga felé fordít. Bízok. Bízok benned Zelo. Megadtam magam ő pedig gyengéden számra tapadt. Emlékszem nyelvét múltkor ő dugta át először de most én cselekedtem így. Elgyengülvén hátamra fordított az ágyon. Fejét még közelebb nyomta, hogy mélyítsen csókunkon.
- Dereng már valami? - szakítja meg magát.
- Talán ha folytatjuk még. - lihegek csak úgy ahogy ő. Felsőjénél fogva vissza húzom. Bele mosolygott a csókba. Édes. Mindig ez a szó jut eszembe. Édes Zelo csókja mint a méz. Szája puha és finom. Nyelvével mindig gyengéd, ennek ellenére kis mohó. Most viszont sokkal inkább vad volt és heves. Éreztem rajta, hogy még mindig próbálja valamennyire visszafogni magát. Miattam teszi. Vajon mennyire tudta ezt akkor megvalósítani mikor a barátnőjeként csókolt? Vagy ő most is így gondol rám? Lassan elcuppant számtól és pár centire volt arcomtól.
- Úgy szeretem nézni az arcod. - temetem tenyereim pofijába. Összeráncolja keserűn szemöldökét.
- YooRim szeretném ha tudnál valamit. - vált komolyabb hangnembe. - Hogyha esetleg nem térnének vissza az emlékeid én akkor is szeretnék veled maradni. Lehet, hogy most te sok mindent máshogy látsz, de én nem akarlak elveszíteni. - csuklik el kissé a hangja. Olyan őszinte velem mindig.
- Nem tudom sajnos mi az amit elfelejtettem de úgy érzem te vagy az aki nem hiányozhat az életemből. Sok minden beugrik de több helyen vannak kimaradások. Viszont szeretek veled lenni. - képtelen vagyok zavaromban gyönyörű szemébe nézni.
- Szeretlek. - támad le szájával hirtelenjében. Gyorsan történt de annál tovább tartott. Már nem tudtam mit tenni, csak hagytam, hogy az érzés szét áradjon minden egyes porcikámban.

Mit tehetnék, hogy vissza kapjam az elszökött emlékképeimet? Számomra Zeloval ez minden új, pedig egy érzés azt súgja, hogy erről szó sincs.... több van a háttérben. A kapcsolatunknak volt kezdete és....talán most itt a vége is már? Elmém még ragaszkodik a saját álláspontomhoz a jelenlegihez miszerint ő csak egy idegen, de a szívem tudja, hogy ez butaság. Úgy érzem már nem bírom...teljese összetörök...

about
welcome yeogin black, black paradise.


hi,hi~ my name is Gain and i think koreans are beautiful. *o*

"No pain, no gain, Just hold it in. No rain, no rainbow. No hurricane, tornado can ever stop me. Because the sky looks the biggest when your back is on the ground."
create &inspire.