aboutchatlinksarchives


2012. december 30., vasárnap
Karácsony külön kiadás 2.# @ 4:54

Hajnali öt. Alig aludtam valamit. Össze vissza ficánkoltam az ágyban. Ellentétben Zeloval, aki ugyan abban a pózban aludta végig az éjszakát. Sokat gondolkoztam. Tanakodtam, hogy miért ilyen fáradt, meg hogy vajon emlékezni fog e arra a sétára amit beszéltünk. Hogy minden jól megy majd ma este. Milyen hamar eljött ez a nap is. Még jó, hogy mindent időben sikerült leszerveznem.
- Mmm. - mocorog mellettem szöszi. Mikor alszik majdnem annyira édes mint mikor fent van. Nem tudok dönteni. A szemeit még nem nyitja ki de egyik kezét hasamra rakja és kissé magához húz, pont úgy mint egy játék macit. Remélem tetszeni fog neki az ajándékom. Kissé oda fordítom fejem az övéhez és adok rá egy puszit.
- Mennyi az idő? - szólal meg álmosan.
- Olyan fél hat körül lehet. - simizem buksiját folyamatosan. Ásít egy hatalmasat majd még jobban magához húz. - Lassan kelned kéne. - szólalok meg újra.
- Ráérünk még. - hiába vagyunk együtt már hónapok óta még mindig képes zavarba hozni. De gyors míg van egy kis időnk együtt, emlékeztetnem kell a parki randira.
- Nem felejted el majd a sétánkat este...  ugye? - kérdezem bátortalanul és nem túl feltűnően nehogy bármit is megsejtsen.
- Milyen séta? - kérdezi halál komolyan.
- Amit.. este beszéltünk. Megígérted, hogy eljössz velem sétálni. - ülök fel az ágyon hitetlenkedve.
- Mikor beszéltünk mi ilyet? Hiszen ma fellépés van késő délután, ne mond már, hogy utána még sétálni akarsz. - mondja ugyan olyan komoly hangnemben. A lélek is kiszállt belőlem. - De azt....mondtad...
- Tudod mit? Hagyjuk is, igazad van. - lököm le mérgesen kezét magamról. Kikászálódok az ágyból.
- Most mi van? - ül fel ő is már az ágyon. Látszólag valóban nem emlékszik ígéretére. Persze...tudom..fáradt.. de akkor is! Zelo mindig betartja nekem a szavát és ilyeneket....nem felejt el.
- Semmi! - csapom magamra az ajtót és átvonulok a saját szobámba. Amint becsuktam ajtóm kopogást hallok. Már épp kiabálnék, hogy menj el mire Jongup feje kukucskál be.
- Bejöhetek? - néz rám, majd egy biztató mosolyt intéz felém.
- Persze. Gyere csak. - sóhajtok majd lábamon megtámasztott és tenyereimbe billentem fejem. - Ne haragudj ha felkeltettelek Jongup.
- Dehogy. Már fent van mindenki. De mi történt, hogy így rá csaptad az ajtót? - nevet fel kissé. Külső szemmel valóban viccesen néz ki.
- Csak...megígérte nekem este, hogy eljön velem ma sétálni. Erre mikor ma rákérdezek, akkor még ő van felháborodva, hogy mi nem is beszéltünk ilyet. Hiszen karácsony van. - ha Jongup eddig nem nevetett...akkor most megtette.
- Nem is ti lennétek YooRim. - próbál vigasztalni  ami látszólag sikerült hisz már én is mosolyogtam.
- Mi lenne ha elmennénk inkább korizni mindannyian? Akkor már biztos Zelo is jönne és nem lenne belőle vita. - veti fel az ötletet.
- Imádok korizni. - csillan fel a szemem.
- Mi is. - helyesel a mellettem ülő srác.
- Bár én... - jut eszembe, hogy ketteseben szerettem volna Zeloval lenni, hisz úgy terveltem ki. Az úgy romantikus.
- Akkor megbeszéltük! Nyolcra gyere az itteni kori pályához. - vág szavamba és nem is engedi befejezni mondatom, azonnal kirohan. Ez a karácsony.....egyre.. kacifántosabb.

Elkísértem a fiúkat a fellépés helyszínére. A kocsiban még csak nem is Zelo mellé ültem, kis vitánk óta egymáshoz se szóltunk. Egyikünk sem volt mérges, nem is értettem a szituációt. Kicsit önző lehetek, hisz vártam, hogy Zelo oda jöjjön hozzám de nem tette én meg biztos nem fogok neki könyörögni. Csalódott voltam, hogy nem jött össze az ötletem. Lehet nem is adom neki így oda az ajándékot, bután jönne ki az egész. Majd, hogyha lenyugodtak a kedélyek.
- Úgy örülök, hogy te is jössz YooRim. - lök meg kissé Daehyun kezével a kocsiban ülve.
- Hova? - értetlenkedek.
- Hát korcsolyázni. Jössz nem? - grimaszol mire én csak kuncogok egyet.
- Jah igen. - nyugtatom meg.
- És tudsz is? Mert nehogy aztán úgy engedjünk fel a jégre, hogy a másik pillanatban már vihetünk a kórházba. - magyarázza Bang oppa. Erre a kérdésre mind a hatan felém szegezték kíváncsi tekintetüket, még Zelo is.
- Valamennyire igen. Nagyon szeretek csak már régen voltam. - elmélkedek.
- Majd mi segítünk. - nyújtja pacsira a kezét Himchan amit én meg is adok neki.
Kiszállván a járműből mind elindultunk az épület felé és rögtön az öltözőbe vettük az irányt. Szépen kivártam míg elkészültek majd a színfalak mögé is elkísértem őket és együtt vártuk, hogy a B.A.P-t szólítsák a színpadra. Sötét van, épp csak a fiúkat látom körülöttem. Aranyosan sorban állnak egymás mögött és látszik, hogy mindannyiuk mennyire koncentrál. Ilyenkor még én jobban izgulok mint ők. Szerencsére nem kellet sokat várnunk. A kis statiszta csaj intet hogy a hat szöszi jön. Bang oppa volt az első őt követték a többiek, ahogy azt egy vezetőhöz illik. Jongup volt a harmadik a sorban, gyors oda lépett hozzám.
- Nyolc. Koripálya. Ott találkozunk. - kacsintott rám és sietett is tovább. Daehyun vidáman integetett és végül az utolsó a legmagasabb volt. Zelo. Láttam, hogy jön de direkt nem néztem rá. Olyan lelkiismeret furdalásom volt, hogy így megy fellépni, hisz látszik, hogy morcos. Épp felé akartam szólni mikor hirtelen egy nagy cuppanós puszit kaptam az arcomra. Oda kaptam a fejem és Zelo mosolygott vissza rám és egy pillanat múlva már ő is megindult a lépcsőhöz ami a színpadra vezette. Visszanézett még mire én integettem neki erre ő egy hatalmasat vigyorgott. Olyan boldog voltam. Gyors körül néztem mint egy elmebeteg de senki nem volt a közelünkben hál istennek. A fanok ide nem látnak be. Sóhajtottam egyet majd mentem a dolgomra. Most van hét óra, a fiúk pont nyolcra fognak végezni. Ha végeznek. Hiába pár perces a fellépésük az utána való herce-hurcát nekik is ki kell várniuk. Se baj, addig én előkészítem az ajándékokat a laskában lévő fánk alá.

Haza fele menet eléggé hideg volt, megkérdezte a menedzser gyors haza e dobjon de mondtam neki felesleges maradjon csak itt a srácokkal. Nem is bánom most már hisz hatalmas örömömre elkezdett hullani a hó. Az idei tél legelső hava. Annyira örültem neki, imádom a havat hisz gyönyörű mikor mindent beborít a fehérség. Akkor a legszebb mikor nagy pelyhekben köszönnek vissza a kis fehér pillék épp mint most. Amint haza értem első dolgom volt szép sorban kipakolni a srácok ajándék dobozkáját. Mindegyiket külön csomagoló papírral csomagoltam teljesen jól néztek ki. Zelo-é pedig egy szép kis ezüstös színű dobozban volt. Hát....neki esélyes, hogy nem ma adom oda hisz nem lesz rá lehetőségem ha sokan leszünk így majd keresek rá másik alkalmat csak azt nem tudom, hogy oldjam meg. A biztonság kedvéért magammal viszem. Annyira elszórakoztam az időt, hogy Jongup sms-e térített vissza a való világba. Írta, hogy most végeztek és indulnak is a jégpálya felé. Az órára szúrtam tekintetem és rögtön feljajdultam, hisz háromnegyed múlt pár perccel én meg itt szórakozok még papucsban a fa alatt. Gyorsan felöltöztem és rohantam vissza a megbeszélt helyszínre. A hátsó bejáratnál mentem ahol a parkoló is van és egy pillanatra meg is álltam.
- Miért nincs...itt egy kocsi sem? - mondtam ki gondolatom hangosan. Egy lélek sem volt a parkolóban se körülötte. De hiszen azt mondták nekem többen leszünk. Mindenki lesétált volna? De akkor hogy mennek haza? Hm...mindegy. Vállat vontam és indultam is be.
- Jó estét. - köszöntem illedelmesen, de senki nem köszönt vissza. Nem volt aki visszaköszönjön. Oda mentem az eladó pulthoz és csak egy pár korcsolya cipőt találtam kikészítve 'Yoorim-é' című kis címkéjével.  Egyre furcsább. Grimaszoltam egyet, majd eleget tettem a kis papírfecni utasításának. Magammal vittem a koripája elé a cipőt felhúztam, majd a gumis részen elslattyogtam oda ahol be kell menni a jeges részhez. Arra koncentráltam, hogy legalább még a jégre lépésemkor ne essek hanyatt így csak mikor felnéztem döbbentem le igazán.
- Mi...a ... - pislogok az előttem csupasz térre. Senki nem volt itt sem. Az órámra pillantottam. Nyolc óra három. Nem értettem, korán érkeztem volna? Rossz helyre jöttem? Átvertek?... Átvertek. De miért tették volna? Dehogy! Hisz Jongup mondta nekem, hogy jöjjek ide. Ő ezt nem hagyná. Mi folyik itt? Csupán azért nem kezdtem el még sírni mivel tudom, ha neki állnék tuti az arcomra fagyna a könnycsepp így inkább magamba fojtom. Ott állok mint egy marha teljesen egyedül karácsony éjjelén. Le pillantok korcsolya cipőmre. Milyen rég is koriztam már. Hát... csendes magányomban siklok pár kört. Gyorsan bedugtam a fülhallgatót  hogy szóljon a zene. Azt se tudom mi ment, csak szólt valami. Havazik szóval ilyenkor nagyon hangulatos. Hangulatos.... az... csak nem nekem. Épp megállni akartam mikor elveszettem egyensúlyom és fenékre estem. Az egyik kis füles részt kikaptam a fülemből csak a másikat hagytam benne.
- Áú.....sose...tudtam megállni. - fájlalom fenekem. Sóhajtok egy hatalmasat. Fel sem akartam kelni onnan. Csak néztem fel a sötét fehér pöttyökkel terített égre. Ne sírj, ne sírj. Ha ismerném annak az okát amiért így itt hagytak lehet könnyebb lenne.
- Na mi van, így maradtál? - súgja valaki a fülembe, majd a másik fülhallgató részt óvatosan kihúzza fülemből. Annyira megijedtem, hisz nem halottam, hogy bárki is itt lenne és a bejártnak épp háttal ültem. - Ide fagytááál? - húzza el a hangját, közben pedig lökdös óvatosan lábával. A jeges páján ülve én csak felpillantottam 'támadómra'. Tudtam, hogy ennyi elég is lesz.
- UTÁLLAK ZELO. - kiáltok rá. Lábába kapaszkodok és úgy próbálok talpra állni, hiszen ő nincsen korcsolya cipőben.
- Most miért?? - nevet rám elhűlten.
- Hagyjál. Nem érdekelsz!Utállak! Szégyelld magad! - topog felé a korcsolyával és ütőgélem mellkasát.
- Hallgass végig YooRim. - próbál lenyugtatni és megfogja kezeim.
- Nem! Gonosz vagy! Nem így beszéltük meg. - hisztizek tovább és kezemmel tovább kapálódzok.
- De.. várj.. figyelj .... én.. - magyaráz miközben én próbálom kiszabadítani egyik kezem markából és hirtelen nagy lendülettel kísérve kiesett kabát zsebemből Zelo ezüstös doboza.
- Jaj ne. - fogom fejem.
- Mi az? - pillant a földre.
- Semmi. - kapom fel a földről amilyen gyorsan csak tudom igaz még mindig Zeloba kapaszkodva.
- Mi az a doboz? - néz rám kémlelően.
- Egy elcseszett ajándék. Minden elrontottál! - ütök egyet ismét mellkasára erőtlenül. Fejem ugyan oda hajtom ahova előbb ütöttem.
- Most, hogy végre lenyugodtál had jussak szóhoz én is. - ölel át, simogatja meg fejem majd maga felé fordítja, hogy szemeibe nézzek. Szomorúan pislogok rá. - Először is ne haragudj. Hazudtam neked, itt hagytalak egyedül, és ahogy látom elrontottam még valamit is. De,... és ez fontos... csak azért csináltam, hogy kettesben lehessünk. - kulcsolja össze kezem az ő meleg kezével.
- Kettesben? - ráncolom homlokom.
- Nézz körül. Péntek este van, ilyenkor tele vannak az olyan helyek mint a korcsolya pályák. - igaza van. Ezt nem hiszem el.
- Úgy érted ....ezt te...csináltad? - esik le az állam.
- Némi segítséggel de igen. Már hetek óta gondolkoztam hogy tehetném romantikussá az első karácsonyunkat de hát bekavartál ám rendesen. - mosolyog rám szégyenlősen. - Próbáltam úgy tenni mintha nem emlékeznék a sétánkra, ne hogy azt hidd, hogy elfejetettem csak éppenséggel én is a mai estére terveztem ezt meg.
- De hát Jonguppék is benne voltak. - próbálok még mindig nem hinni fülemnek. Ha ez igaz...amit itt most mond .... szorítja a szívem... a szerelem.
- Ők is benne voltak igen. Segítettek nekem. Tudtam, hogy megbízol bennük és reméltem nekem is hinni fogsz. Boldoggá tettél amiért ennyire hiszel bennem és a fiúkban is. De főként persze bennem! - jön elő apró féltékenysége és egója amire én már csak mosolyogni tudok. Rettentően aranyosan viselkedik. - Szóval... had adjam így oda...ezt. - húz elő zsebéből egy apró kis fehér kocka dobozt amin egy édes rózsaszín masni van. Rá pillantok amire ő csak biztatóan rám pislog egy nagyot. Nyelek egyet majd kinyitom.
- Úristen... - szisszenek fel. A doboz két medált tartalmazott. Egymásba illettek. Az egyik kékes volt a másik  rózsaszín. A rózsaszínűbe bele volt gravíroztatva, hogy 'I love you' a kékbe pedig, hogy 'Forever'
- Remélem...tetszik... azt választod amelyiket szeretnéd...bár szerintem azért leszel olyan jó fej és nekem hagyod a kéket. - magyarázza nekem elpirulva. Annyira gyönyörűek te jó ég. Meg se tudtam szólalni, amit ő rögtön észre vett. - Ha nem tetszik szólj és vissza viszem. Vagy egy órán át ott gubbasztottam mégis milyet válasszak... ha nem akarod hordani az se baj... csak az a lényeg hogy.... - habok össze vissza de nem sokáig. Azonnal megragadom egyik kezemmel felsőjét és magamhoz húzom majd nyomban szájon csókolom. Amit megcsókoltam mintha meg nyugodott volna és éreztem ahogy finom nyelvét átdugja  Nem húztam sokáig akármennyire is szerettem volna hiszen így én is áttudom adni az ajándékom neki.
- Mielőtt még bármit mondanánk... ez a tied. - veszem elő újra zsebemből dobozkáját.
- Ne hülyéskedj már. Nem fogadom el! - tolja vissza a dobozt. Az agy vizem rögtön felforrt de már tudom kezelni az ilyen helyzeteit.
- Fogadd el különben itt hagylak, úgy ahogy te is engem. - mosolygok rá gonoszul. Szerencsémre bevált és vonakodva ugyan de elvette ajándékom. Mielőtt kinyitottam volna vacillált kissé, de sikeresen kibontotta.
- Azta....ne már....ez.....de jól néz ki. - virul fel azonnal és maga elé tartja a karkötőt  Tudnám ha nem tetszene neki... most azt tudom, hogy tényleg tetszik neki. Annyira örülök. - Ezt, hogy találtad ki? Imádom az ilyeneket. - forgatja kezében.
- Hát...mondjuk úgy nekem is volt segítségem. - kacsintok rá.
- Igazán? Te ilyen kis sunyi vagy? Vigyáznom kell veled. - fonja át derekam kezével.
- Tudod Jongup mindig segít nekem. - piszkálom kicsit, ami sikerült hisz arcáról rögtön eltűnt a mosoly. Felkuncogtam majd hideg kezeim kipirult pofijára helyeztem. Lágyan elmosolyodott.
- Az ajándékról még annyit, hogyha nem tetszik tényleg kicserélhetjük.... valami másra. - épp közbe akarnék még szólni mikor akaratosan befejezi mondatát. - Nem számít. Csak tudd....hogy szeretlek. - túr bele finoman hajamba.
- Én is téged Zelo. - adom át magam neki. Pár másodperc múlva már számon érezhettem újra forró ajkait. Az én hideg számat teljesen felmelegítette. Sőt, már egyáltalán nem fáztam hisz Zelo itt volt velem.
Az idei volt a legjobb karácsonyom.


about
welcome yeogin black, black paradise.


hi,hi~ my name is Gain and i think koreans are beautiful. *o*

"No pain, no gain, Just hold it in. No rain, no rainbow. No hurricane, tornado can ever stop me. Because the sky looks the biggest when your back is on the ground."
create &inspire.