- Olyan régóta várok erre. - csókol bele hevesen nyakamba.
- Annyira sajnálom. - túrok bele hajába.
- Most miért kérsz bocsánatot? - állítja le magát.
- Én csak....nem tudom....mikor összeveszünk, vagy összekapunk mindig úgy érzem, csak az én hibám és soha nem fogom tudni neked bebizonyítani mennyire szeretlek. - fogom meg mind a két kezemmel pofiját.
- Nekem is mindig ez jár a fejemben ilyenkor. Én tudom jól, hogy nehéz eset vagyok hozzád képest, hisz állandóan féltékenykedem, vagy megbántalak. - dől közelebb hozzám.
- Nincs olyan dolog amit neked ne tudnék megbocsájtani Zelo. - húzom magamhoz és szájon csókolom.
- Ezt sose felejtsd el kérlek. És azt se, hogy bármi történjék a szívem csakis a tied. - mondja ezt két csók között. Vissza akartam kérdezni, hogy ezt pontosan, hogy is érti de nem volt erőm. Ennyiszer még egész kapcsolatunk alatt talán nem csókolt meg mint most az este folyamán. A nyakamra se finom puszikat adott, hanem nyalogatta és szívta már, mint egy kis fiatal vámpír kölyök. Az egész annyira romantikus volt. Tudtam, hogy minden a legnagyobb rendben lesz, hisz ő itt van. Nyugodt voltam és felkészült. Bármi is történik, nem nyugtalankodtam mert az akit mindennél jobban szeretek a magáévá tesz. És innen már semmi sem választhat el minket. Gondoltam ezt én...

Lassan kinyitottam szemeim. Már kora reggel lehet. Kicsit mocorgok mire ráeszmélek, hogy nincs rajtam semmi, csak egy nagy takaró.
- Jó reggelt. - súgja fülembe mögülem Zelo. Kissé meg rezzentem.
- Neked is. - fordulok oda hozzá nevetve. Már egy ideje fenn lehet, hisz nem tűnik fáradtnak az arca. Felső teste neki is teljesen csupasz. Ekkor beugrik minden. A tegnap este. Amit csináltunk... érzem, hogy elönt a forróság.
- Nocsak... eszedbe jutott az este, mi? - mosolyog rám szöszi fejével. Elképesztő, hogy így tud olvasni a fejemből.
- N-nem.. csak... én..hát... ami azt illeti... - kalapáló szívem miatt alig tudok normális mondatokat kifejteni, így inkább magamra húzom a paplant.
- Mondjad, mondjad. - mászik rám és ráncigálja le fejemről a takarót.
- Nincs mondanivalóm. - mondom mindezt pajkosan.
- Tudod....rajtam van alsó naci de rajtad nincs semmi. - közli mindezt szemrebbenés nélkül.
- És ezt te honnan tudod??? - háborodok fel kijelentésén.
- Onnan, hogy én szedtem le rólad a ruháid. - nevet fel magabiztosan amitől nekem az állam is leesett. Hogy tud ennyire zavarba hozni szándékosan?
- Zelo!! - kiabálok rá.
- Most mond, hogy nem így volt. - csókol számba, még mielőtt válaszolni tudnék.
- Nem vitatkozom. - csókolok vissza.

Zelo előbb kisurrant a szobájából és csak utána mentem én is. Nem akartuk, hogy bárki meglásson, szerencsére erre nem is került sor. Mikor visszaértem szobámba, Jongup már fent volt. Elmeséltem neki, hogy ki békültünk aminek ő tényleg nagyon örült, nekem pedig ez olyan jól esett. Ismét felhőtlenül boldognak éreztem magam. Már csak az lenne jobb, hogyha fel vállalhatnánk kapcsolatunkat, de ennek tudom mennyi hátránya van, így mindig sikeresen elvetem magamban az ötletet. A lényeg, hogy mi tudjuk, hogy szeretjük egymást, nem kell, hogy ebbe más bele avatkozzon. Megegyeztünk Zeloval, hogy megpróbálunk az embereket előtt kevesebbet találkozni, nehogy feltűnjön nekik bármi is. Így is van elég okuk gyanakodni. Még azt se bánom már, hogy Shinyeong nem tudja mi van, mert amennyire bírjuk egymást azon nyomban keresztbe tenne ebben biztos vagyok. De mivel Zelo mostani akciója teljesen le vett a lábamról....szó szerint... így én is kitaláltam neki valamit. Este úgy is rendes edzés van már majd akkor megpróbálom előadni a kis sztorim. Mikor ide fele jöttünk láttam egy kisebb ösvényt a hotel háta mögött. Napfényben gyönyörűnek tűnt és meg szeretném mutatni neki, majd edzés után. A holdfény annyira gyönyörű, biztos hogy neki is tetszeni fog, ha este megyünk akkor az világítja majd be.
- YooRim!YooRim! - kiabál nekem valaki. Körbe nézek, keresem a hang tulajdonosát.
- Igen? Ki szólt? - fordulok meg, majd hirtelen Shinyeong áll mögöttem két emberrel.
- YooRim, hadd mutassam be neked a szüleim. Lejöttek három napra, mint mondtam egyik rokonomé ez a hotel. - mutat a férfire és a nőre. Apukája igazán hasonlít rá, kissé már öregek, de kedvesnek tűnnek. Viszont nem értem miért mutatja pont nekem be őket, ennek ellenére nagyon örülök. Lehet, hogy innentől javulni fog a kapcsolatom Shinyeonggal? Olyan jó lenne ha barátok lennénk.
- Nagyon örülök, hogy megismerhetem önöket. A nevem YooRim. Jelenleg a TS-nél vagyok táncos. - hajolok meg illedelmesen, mire viszonzást kapok, és ők is ugyan úgy bemutatkoznak.
- Régóta táncolsz itt YooRim? - kérdezi Shinyeong apukája.
- Hát..már másfél éve, hogy bekerültem magához a céghez. - válaszolom. Közben rá pillantok Shinyeongra aki eszeveszettül keres valakit tekintetével.
- És Shinyeong elmondta már neked a nagy hírt? - szól hozzám anyukája is mosolyogva.
- Hirt? Mégis milyen hírt? - fordítom vissza fejem Shinyeonghoz, aki csak elmosolyodik.
- Ah, nézzétek ott van Zelo. Mennyünk oda hozzá! - kiált fel, majd megragadja szülei kezét és oda húzza a nemrég bejött Zelohoz.
- Nagyon örültünk YooRim. További jó munkát kívánunk! - integetnek még felém szülei.
- Köszönöm szépen, vigyázzanak magukra. - kiabálok utánuk. Nem megyek oda, hisz Zeloval tudom régóta barátok, és a szüleit is biztos ismeri, had beszélgessenek. Meg most Shinyeong is annyira normális volt, hogy ide hozta nekem a szüleit.

- Kifulladtam..... - gugolok le a földre edzésem végén. Végre kész van a koreo, nem veszünk új mozdulatot, és végre nem fogok már egyedül edzeni, hanem a B.A.P-vel és Zeloval együtt folyamatosan.
- Még pontosítani fogjuk a táncod, de még össze is kell raknunk a srácokkal a fellépést egészében. Rendben? - hajol le hozzám edzőm.
- Értettem. Most meg ha nem haragszol...elvonulok tusolni. - állok fel majd lepacsizok szokásosan vele. Gyors átsomfordálok szobámba. Letusolok, átöltözök aztán megyek át Zelohoz, hogy induljunk az esti meglepi randinkra.
- Megjöttem Jongup. Sietek zuhanyozni jó? - rontok be szobába, mit sem figyelve senkire.
- Hova sietsz annyira? - terem mellettem Zelo. Egész nap nem láttam ma,direkt kerültük egymást a feltűnés miatt.
- Ah hát... én..tudod.... most jövök edzésről meg minden... - akadozik beszédem, hisz nem számítottam rá, hogy itt lesz és meg akartam lepni azzal a kis sétával.
- Mi az a "meg minden?" - fordítja el fejét, mint egy kiskutya.
- Jongup is biztos le akar már fürdeni. Szóval igyekeznem kéne. Egyébként is te mit keresel itt? - bököm hasba mire felmosolyog, de hamar el is illan ez az arcáról.
- Mi a baj? - kérdezek is rá.
- Beszélnünk kell. - szegezi le fejét. Nyelek egy hatalmasat...most... szakítani akar velem?
- Had tusoljak le.....aztán... utána.. - mondom kábán, majd meg se várom válaszát.
Még csak hajat sem mostam, annyira siettem. Tudom nem kéne rosszra gondolnom, de még is mi az amiről beszélnünk kellene? Főleg hogyha búskomoran állítja be az egészet. Annyira gondolkoztam, hogy elfejetettem bevinni magammal ruhát. Semmim nincs bent csak a törülköző. Basszus....most ki kell mennem egy száll törölközőbe. Lassan kikukucskálok, látom fiúm az ágyon  fekszik. Kicsit elidőztem a zuhanyzással és este 11 is elmúlt már, ahogy látom elaludt. Tökéletes. Észre se fogja venni, ha kisurranok. Halkan oda somfordáltam a szekrényemhez, de hát ennek a lükének, pont az én ágyamon kellet elszundítania. Levegőt se szabad vennem, nehogy felkeljen, bár eléggé mély alvó. Rá pillantok miközben veszem ki ruhám és édes alvó arca után rögtön az tűnik fel ami feje alatt van. Az én kardigánomat használja párnának. Teljesen átkarolja. Nem akarom, hogy rossz hírt közöljön velem. De tudom, meg fogjuk tudni oldani. Most már nem érzem úgy,hogy szakítani akar. Csak akkor vajon mi lehet az...
- Feküdj be ide mellém YooRim kérlek.... - motyog csukott szemmel.
- Gyors felöltözök és oda bújok. - simítok végig arcán.
- Felöltözöl? - szemei azonnal kipattantak. - Jah, hogy csak egy törcsiben vagy. - vigyorodik el.
- Dehogyis. Csak képzelődsz. - legyintek, majd gyors felállok.
- Igaz. Mindig erről álmodtam. Téged csak egy száll törülközőben látni. Vagy anélkül, de mint tudjuk ez a része már megvolt. - nevet fel majd megragadja törülközőm.
- Zelo! Szemtelen vagy! Engedj el, had öltözzek már fel. - hisztizek, hisz ha nem fognám én is az anyag egyik szárát, már rég leráncigálta volna rólam.
- Nem... gyere ide inkább. Veled akarok lenni. - húz közelebb szó szerint. Rá ültet az ágyra.
- Pedig kitaláltam neked valami meglepit, de így nem kapsz semmit. - fordítom el sértődötten a fejem.
- Ahj....- sóhajt egyet. Mi baja lehet? Olyan furcsa. - De siess vissza hozzám. - enged el nagy nehezen. Arcára pillantok ami az enyémet fürkészi. Komoran nézzük a másikat. Valami baj történhetett. Érzem. Adok gyors egy puszit arcára biztatás kép majd vissza indulok a fürdőbe és felöltözőm végre.

- Na gyere, mutatok valamit. - rontok ki és ragadom meg szöszim kezét, aki már az ágyon ül és bambul ki a fejéből.
- De várjál, mondanom kell valamit! - próbál megtorpanni de nem engedem, húzom tovább.
- Majd mindjárt elmondhatod. Előtte had mutassam meg. - nyitom ki az ajtót és kukucskálok ki. Nincs kint senki, hisz késő van. Jongup biztos a többieknél van. Gyors lesurranunk a folyosón ki a hotelből.
- Akkor most elrabolsz? - nevet fel, de nekem valahogy ez most nem megy. Szúr a szívem ettől a keserű érzéstől. - YooRim! Hallasz egyáltalán? - ráncigálja meg óvatosan karom.
- Itt is vagyunk. - mutatok az ösvény felé. Mivel ma telihold van, az egész utat bevilágítja a hold fénye. Sokkal gyönyörűbb mint amilyennek először képzeltem.
- Tetszik? - pillantok rá. Kissé tátott szájjal bámul ki a fejéből.
- Azta. Ez....nagyon szép. De erre ...te hogy.... - értetlenkedik.
- Csak úgy. Szóval...eljössz velem sétálni egy kicsit? - fogom meg kezét bátortalanul, mint a kis óvodások egymásét.
- Veled bárhová elmegyek. - kulcsolja össze ujjainkat.
- De... tényleg mondanom kell valamit. - szorít rá kezemre, miközben lassan sétálunk.
- Hallgatlak. - fordítom el tőle fejem kicsit.
- Nézz rám. - állít meg. Azért nem nézek rá csupán, mert nem akarom, hogy lássa a könnyeimet csillogni a szememben. - Gyerünk, hadd lássam az arcod. - fogja meg fejem és maga felé húzza.
- Most....miért sírsz? Még nem is mondtam semmit. - törli le felsője ujjával apró könnycseppjeim.
- Érzem, hogy valami baj van. - szipogok. Sóhajt egy nagyot.
- Ne ijedj meg. Elmondom a lényeget. Tudod itt vannak Shinyeong szülei, és már egész kicsi korom óta ismerem őket. - magyaráz halkan.
- Igen, láttam őket, oda hozta hozzám őket bemutatni. - pislogok rá. Kicsit megnyugodtam.
- Tényleg? Ezt nem is tudtam... milyen aljas ez a lány... - vakarja meg fejét gondterhelten. - Na szóval. Jóban van az én családom az övékével. Mindig együtt játszottam vele és a tesóival, a szüleink pedig sokszor szerveztek közös programokat. Az egyik nap mikor olyan 6-7 évesek lehettünk régen, elmentünk egy játszótérre. Nála volt a kedvenc játékom, de nem akarta odaadni. - mosolyog fájdalmasan.
- Most mégis milyen kis sztorit mesélsz nekem? - lépek egyet hátrébb tőle.
- Várjál... nem akarta odaadni a játékot, de mondtam neki, hogy bármit megteszek csak adja vissza. Azt mondta, akkor kapom vissza ha megígérem, hogyha felnövünk akkor elveszem feleségül. - hatja le a fejét. Szívem hatalmasat ütött mellkasomban.
- Mi?.... - kapok a számhoz rémülten.
- Mondom, hogy ne ijedj meg! - kiált rám kissé. - Most ezt a gyerekes ígéretem újra felhozta. Mondtam neki, hogy felejtse el, ez hatalmas marhaság minden szempontból. De azzal fenyegetett, tönkre teszi akkor a két család barátságát. - dörzsöli meg haját.
- És akkor ... most... mit fogsz tenni? Elveszed? - nézek mélyen szemébe.
- Dehogyis! Az kéne még... megmondtam neki, hogy te vagy a barátnőm és mindennél jobban szeretlek, viszont a családomat sem hagyhatom annyiban, hisz olyan régóta jóban vagyunk. Mindig kisegítettek minket és mi is ott segítettünk nekik ahol tudtunk. Neki pedig meg van rá a módszere, hogy ezt mind összetörje.
- Értem...ez neked fontos...szóval... nyugodtan tedd meg azt amit kíván. - temetem arcomat kezeimbe.
- Nem fogom. Annyit kell csupán tennem, hogy míg itt vannak a szülei addig eljátszom, a jelenlegi 'férjét'. Ráadásul megmondtam neki, hogy semmi személyes dologra nem vagyok hajlandó. - húz oda magához kedvesen mosolyogva.
- Mit értesz személyes alatt? - hajtom mellkasára fejem és átölelem derekánál.
- Olyat amit csak veled csinálok. Például ezt. - ekkor felemeli fejem. Holdfény megvilágítja tiszta arcát, barna szeme csak úgy csillog. Rám mosolyog majd nyomban szájon csókol. Nyelvét azonnal átdugja, egy percet sem habozik. Szememet direkt nem csuktam be, kíváncsi voltam ő be e-csukta az övét. Örömmel láttam, hogy igen. Így tudom komolyan gondolja mindezt. Bízok benne és nem érzem, úgy hogy meg fog csalni vagy esetleg elhagy.
- Tudod, hogy csak téged szeretlek. Semmi nem fog megváltozni köztünk, ígérem. - teszi homlokát homlokomra.
- Tudom. Bízom benned. Szeretlek. - kezdeményezem immáron én csókunkat. Lehet, hogy nehéz lesz de nincsenek kétségeim. Ki fogom bírni bármi is lesz, hisz tudom Zelonak ez fontos, meg különben is csak három nap. Túléljük Zelo... túléljük.