A hosszú és forró csók után lassan letapadt ajkaimról. Szemem kinyitottam és levegőt is elfejetettem venni, mikor az addig ismeretlen személy kiléte fel nem derült. Bár illatát felismertem, sokkal nehezebb feldolgozni, úgy hogy a saját szememmel látom.
- Zelo... - suttogom bambán.
- Ezt... nem kellet volna. - áll fel és fordul el tőlem. Lassan én is felállok ülő helyzetemből. - Mennyünk haza. - dörzsöli meg arcát ami ki van pirulva. Rettentő édes. Mint egy szégyenlős kisgyerek.
- Várj. - kapok keze után és megragadom. Lehet még az álmosság és a kábaság beszél belőlem, de a szívem azt súgja ezt nem hagyhatom annyiban.
- Mi az? - fordul felém de kerüli a szemkontaktust, én viszont nem tudom róla levenni szemem.
- Megbántad? - erre viszont már felém kapja figyelmét.
- Ugyan mit? - tudom jól, hogy tudja mire gondolok, hisz az arcáról le lehet olvasni mindent.
- Azt hogy az előbb megcsókoltál! - emelem fel a hangom mérgesen. Mintha szívembe ezer kés állt volna. Miért ilyen fájdalmas az igazság? Miért kellet ezt csinálni?
- Én.... nem is tudom.. - dadog ott nekem. Már eljutottam arra a pontra, hogy feleslegesen strapálom magam. Kettőnk közt úgyse lesz soha semmi.
- Inkább hagyjuk a francba. Ez csak időpocsékolás. - sértődötten a cuccom felé veszem az irányt. - Most már tényleg mennyünk. A többiek már halálra aggódhatták magukat. - trappolok ki az ajtón.
- Haragszol rám? - éri utol gyors lépteim. Persze, hogy haragszok, de nem rá. Magamra. Amiért nem kellek neki.
- Nem. Felejtsük el ezt az egész mai napot. Késő van és fáradt vagyok. Te is. Holnap meg már együtt próbálunk, szóval húzós lesz. - terelem a témát.
- Keltesz reggel? - kukucskál rám sapkája alól mosolyogva.
- Még szép. - vigyorgok rá, majd lassan, kettesben haza sétálunk, mintha mi sem történt volna.

- És még te mondod nekem, hogy én vagyok a mély alvó! - hallom Zelo nyávogását.
- Kelj fel te kis idióta. - szemeim amennyire tudom kinyitom és akkor jövök rá, Zelo rajtam ül. Hason fekszek ő pedig ráült a derekamra.
- Mondták már, hogy rohadt nehéz vagy? - csapkodom de semmit nem hat, ő csak nyugisan üldögél rajtam.
- Neked mondták már, hogy kényelmes vagy? - vág vissza.
- Mennyi az idő? Te, hogy hogy fent vagy? - próbálok képbe jönni.
- Már elmúlt dél. Vártam, hogy gyere de nem jöttél, ezért én jöttem. - huppan be mellém a nagy kétszemélyes ágyamba.
- Elmúlt dél??? - ijedek fel azonnal. - Lekéstem a próbát úristen! - kapok a fejemhez, majd épp kiugranék az ágyból mikor Zelo röhögésére leszek figyelmes.
- Elmaradt a próba, ne aggódj már. Feküdj vissza. - megragadja egyik hajtincsem majd óvatosan
vissza húz maga mellé.
- Hol vannak a többiek? Olyan csönd van. Fura, hogy csak a te nyerítésed hallom. - fordulok oldalasan. Együtt fekszünk az ágyamban egymással szemben. Volt egyszer már így de, most olyan különös érzés fog el. Eszembe jutott a tegnapi csókunk. A szívem csak úgy kalapál. Hallani akarom az övét is zakatolni.
- Elmentek bevásárolni gondolom. Még én is aludtam mikor elmentek. Szóval ketten vagyunk. - mosolyog rám. Valahogy ki kell derítsem mit érez most ő.
- Álmos vagyok. Aludjunk még. - lassan odabújok hozzá és fejemet bele fúrom mellkasába. Azonnal meghallom szíve kalapálását. Csak úgy zakatol. Mint az enyém.
- Te nem? - kérdezek rá, mivel meg se moccan.
- De. Kicsit én is. - suttogja és gyengéden átkarol derekamnál és érzem, hogy magához szorít. Úgy fekszünk itt egymás mellett mint egy szerelmes pár. Csak annyi különbséggel, hogy nem vagyunk szerelmesek. Ő legalábbis biztos nem. Na és én? Szerelmes volnék?
- Tudod YooRim, tegnap hazudtam neked. - köszörüli meg torkát. Fel biggyesztem fejem és mélyen szemébe nézek.
- Hallgatlak. - pislogok rá érdeklődően.
- Tegnap azt mondtad, hagyjuk ezt a témát de én nem tudom meg nem történté tenni. - simít ki egy tincset az arcomból.
- Még mindig nem tudom miről beszélsz. Mond ki amire gondolsz, nem vagyok gondolat olvasó. - komorodik el a hangom. Félek attól, hogy megbánt majd mondandójával.
Én... - sóhajt egy nagyot. Mintha erőt vett volna magán. - Én... nem bántam meg..... nem bántam meg azt, hogy megcsókoltalak. - amennyire csak lehetett a szemem teljesen kiakadt. Erre nem számítottam. Ha így folytatja akaratlanul is belé fogok esni. Pedig, annyira de annyira nem szabadna. - Csak értsd meg, hogy zavarban voltam.
- Tedd meg még egyszer, ha tényleg nem bánkódsz miatta. - nyelek egyet. Merész kijelentés volt, tudom. Ha bármit is érez Ő irántam, akkor az most úgyis kiderül.
- Nehéz eset vagy, te lány. - szép lassan feltolja államnál fogva fejem, hogy teljesen rá nézzek.
- Szabadna ezt nekünk egyáltalán Zelo? - túrok bele kékes szőke hajába.
- Ez a kettőnk dolga. - majd érzékien elkezdi puszilgatni nyakam. A puszilgatás átvált szívogatásba és nyalogatásba. Halkan nyögdécselek, hisz nem bírom magamban tartani, ezt a jóleső érzést.
- Zelo.... Ze..lo... hagyd abba... kérlek... nem .... nem szabad. - huzigálom pólóját. Nincs annyi erőm, hogy eltaszítsam magamtól. Kiszívta belőlem. Közben az jár a fejemben, hogy Zelo milyen kis vad ilyenkor.
- Sajnálom. Nem szoktam félbe hagyni dolgokat. - nyakam végigpásztázása után rám szegezi édes tekintetét.
- Csókolj meg. - súgom fülébe.
- Ezt mondanod sem kellet volna már. - elmosolyodik. Egyre közelebb és közelebb hajol. Érzem perzselő lélegzetét. Annyira furcsa szituáció. Pár nappal ezelőtt még csak a közelembe se jött. De most. Az ő akaratából érezhetem közelségét.
- Nyissátok ki, nem vittünk kulcsot! - hallom a dörömbölést ami szét is ugraszt minket. Megjöttek a többiek és kint visítoznak, hogy bejöhessenek. Már egy ideje kopoghatnak, csak hát egyikünk sem hallotta.
- Miért pont most? - mérgelődik magában Zelo, majd átvonszolja magát a saját szobájába és magára csukja ajtaját.
- Nyitom, nyitom. - szaladok a bejárathoz, majd beengedem a többi B.A.P tagot.
- Most keltél fel YooRim? Mikor értetek haza este? - simogatja meg arcom Jongup befelé jövet, amitől rögtön elolvadok és a kérdésére is alig tudok válaszolni, valamint az előző percek is teljesen kiestek.
- Oh... hát.. mi... - habogok előtte, hisz teljesen elvarázsol az ilyen mozdulataival.
- Későn. - bukkan fel Zelo hirtelen. Jongupra mereszti tekintetét, majd egy aranyos grimasszal tovább áll.
- Hol voltatok? - ülünk le a konyhába négyen. Himchan és Youngjae lepihentek. Zelo is elment fürdeni.
- Csak elintéztünk pár dolgot. Semmi különös. Próbáltunk kelteni, de egyikőtök sem reagált, így hát itthon hagytunk titeket. - nyújtózkodik Bang.
- De ha nem baj én most inkább megyek tv-zni. Úgyis elalszok rajta, de most háborús filmet adnak, és kíváncsi vagyok milyen. Szóljatok ha van valami. - mosolyog rám azzal ő is bevergődik szobájába.
- Daehyun te nem vagy fáradt? - huppan le mellé Jongup a székbe.
- Nem tudom. Talán. Kicsit. Szerintem én is megyek keresek valami jó műsort. - dörzsöli szemét és végül ő is szép lassan lepilledt ágyában.
- Te nem pihensz le? - mérem végig Jongup-ot aki engem bámul.
- Ja.. de...csak... - köszörüli torkát.
- Csak? Történt valami? - ülök oda mellé.
- Nem nincs semmi. De kérdezhetek valamit? - fordul felém.
- Persze. - vigyorgok rá biztatóan. Olyan édes srác, mégis a teste az valami ámulatba ejtő.
- Van ma valami dolgod? - most már határozottság tükröződik arcáról.
- Ha jól tudom nincs. Miért? Legyen valami? - próbálom oldani a szemmel látható feszültséget köztünk.
- Gyere el velem megnézni az esti tűzijátékot. - harap szájába hirtelen. Látszólag zavarban van, de én sem vagyok különb helyzetben. Nem tudom, hogy most ezt randinak minősítsem hirtelen vagy csak sima felkérésnek, esetleg olyan hugi-bátyó kapcsolatot akar velem kialakítani de mindenesetre boldogan mennék.
- Én..-
- Ma megyünk be próbálni. - szakít félbe Zelo fürdőből kijövet.
- Dehogy megyünk. Nem beszéltünk semmi ilyet. Egyébként is csütörtök van, ilyenkor nincs ott senki, főleg este. - háborodok fel. Miről beszél ez az idióta? Nekem senki nem szólt ma esti próbáról.
- Épp ezért lenne jó. Nem zavarna senki. Teljesen oda tudunk koncentrálni. Meg azért...neked se árt a gyakorlás. - közli mind ezt flegma hangnemben. Az állam majdhogynem a földet kopogtatta a meglepődöttségtől. Persze rám fér a gyakorlás, de ezt így hozzám vágni. Mi a franc baja lett hirtelen.
- Akkor hagyjuk, majd máskor elmegyünk. Mennyetek csak be gyakorolni a közös számotokhoz, hisz még el sem kezdtétek. - próbálja Jongup megelőzni a civakodásunkat szerényen, de már elkésett vele.
- Már rég elkezdtük volna, ha valaki nem hajnalok hajnalán tolja be a seggét a gyakorló terembe! - mutogatok az előttem csak ugyan sértődött képet vágó szöszire.
- Mintha én tehetnék róla, idióta! - kiabál Zelo.
- Te tehetsz róla, te kanca! - ordítok rá.
- Milyen kanca? Tudod egyáltalán mit jelent az, borzaska? - csap a pultra mérgében.
- De tényleg nem nagy cucc. Ez miatt ne veszekedjetek. - csitítgat minket Jongup. Látszólag mind a ketten lenyugodtunk de ezt akkor sem hagyom annyiban.
- Tűzijáték után próbálhatunk. Az úgyis hatkor kezdődik max egy órás, utána pedig megyek a próbaterembe, és addig ott lehetünk ameddig akarod. - beszélek már nyugodt és kedvesebb hangnemben mint az előbb. - Így megfelel Junhong? - erőltetek egy mosolyt képemre.
- Nekem mindegy. Csinálj amit akarsz, én ott leszek, majd gyakorlok egyedül. - viharzik el mellettem.
- Ahj... ez a gyerek.... mi baja lett hirtelen? - temetem arcomat kezeimbe.
- Akkor, eljössz velem? - vakarja Jongup a fejét. Rá nézek, majd pár másodperc után mind a ketten elnevetjük magunkat.
- El megyek. - bólintok vidáman.

Címkék: Gain