aboutchatlinksarchives


2012. július 4., szerda
Just a dream 13. @ 6:21


Reggel első dolgom volt, hogy el mennyek az orvoshoz. Időpontom volt így röpke pár órát kellet várnom a szokásos 5-6 órák helyett. Gyűlölök orvoshoz járni de kénytelen voltam már eljönni a derekammal. A házi orvoshoz indultam múlt héten akkor én még azt gondoltam csak ad egy kenőcsöt és le is tudtam a hátfájásom. Tévedtem. Azonnal el küldött a sebészetre mert valami komoly húzódásom van. Személy szerint nem tartottam annyira komolynak, a mai orvost is eltoltam, de anya már rám parancsolt, hisz folyton panaszkodtam rá, na meg reggelenként annyira fájt, hogy az ágyból alig tudtam kimenni, estére pedig már maga a menés is gyötrődés volt. Mégis úgy voltam vele, táncosnak készülök ez igazán nem nagy szó. Gondoltam én.

Az orvosi váróban ülve folyton YoSeob-on járt a fejem. Hiába mondogattam magamnak, hogy nem érez irántam semmit a tegnapi viszont ezt jóval megcáfolta. Viszont félek is. Nem vagyok babonás típus de ez már a második, hogy félbe szakítanak minket. Pont akkor. Miért van ez? Ott fent senki nem akarja, hogy mi bármit is csináljukn együtt? Vagy talán csupán szerelmesek nem lehetünk? Én három évig abban a hitben voltam, hogy YoSeob az a fiú akit nekem teremtettek. Ha törik ha szakad, az enyém lesz, valamilyen szinten. A reális világom jóval meghaladta álom világom hátárát de így csak még rosszabb. Mint mikor édességre vagy éhes, és kapsz a tábla csokiból egy kis kocka részt. Az nem, hogy enyhíti az édesség érzeted, csak fel erősíti. Éhesebb vagy. Többet akarsz. Addig nem nyugszol amíg az egész a tiéd nem lesz.
YoSeob. Vajon belőled mennyi részt tudhatok magaménak?

Az orvossal végeztem, sajnos nem a legjobb híreket kaptam vissza. A derekam egyik fő izom csoportja be van gyulladva a folytonos próbák miatt, és mert (állítólag) nem vigyázok eléggé magamra. A folytonos esések mind a derekamat terhelték. Kaptam egy kenőcsöt fájdalom csillapítót és most be is kötözött jó hideg fáslival. De a legrosszabbat  hagyta a végére. Már épp szedtem össze a holmim a nővértől is elköszöntem, mikor hozzá tette, hogy a táncot hanyagoljam. Meg dermedtem. Lassan hátra fordultam és vissza kérdeztem. Kijelentette, ha nem pihentetem a fájó testrészem, az izom csoport be csomósodhat amit csak műtéti úton lehet kezelni. Ezen felül akkora fájdalmakkal járhat amit a testem nem bírna elviselni, mivel még fiatal vagyok. Megrémültem. De kikötötte hogyha "ügyes kislány leszek" és egy hónapig nem táncolok folyamatosan és nem terhelem magam, akkor rá pár hét és elmúlik. Mosolyogtam egyet majd távoztam. Olyan kevés kellet volna, hogy elküldjem a francba. Mi az hogy egy hónap? Egy hetet nem birok ki. Most kerültem be a CUBE-hoz, nem állhatok meg.
Így szépen megegyeztem magammal mára tényleg hanyagolóm a táncot de holnap mindent ugyan úgy csinálok mint eddig. A krém és a kötés biztos segít.

Már két óra. Jól elment az idő az orvossal és a gyógyszerek megvételével. Nem is bánom, hisz ma akkor úgy sincs programom. Vagy korán lefekszem, vagy tv-zek. Gondolataimat telefonom csörgése zavarja meg. Ismeretlen számot jelez. Először nem akartam felvenni, de hát mi történhet.
- Halló? - szólok bele bizonytalanul.
- Jéé még tényleg élsz. - szól bele az ismeretlen hívom. Hangjáról így telefonon keresztül nem ismerem fel de nagyon ismerős. Rögtön tudom, hogy nem idegen.
- Nem, meghaltam. Egy szelemmel kommunikál épp. Kérem hagyjon üzenetet a sípszó után. - válaszolók vissza, hisz be sem mutatkozott, vagy hasonló.
- Bolond. A szellemek mióta működnek hangpostaként? - nevet bele beszélgető partnerem. Ennyi elég is volt a be azonosításához. Zelo. Csak neki van ilyen tündéri nevetése.
- Miért nem a sajátodról hívsz Zelo? A frászt hozod rám. - sóhajtók bele a telefonba.
- Bocsi,bocsi de így viccesebb. Meg amúgy is otthon hagytam a telóm és most épp dolgozunk. Na de a lényeg. Mit csinálsz ma? Semmit? Most már van programod. - közli velem az általam még nem ismert szándékát.
- Le fordítanád az én nyelvemre is? Még nem sajátítottam el a Zelogisztikát. - ami valóban igaz. Imádom mikor úgy beszél, hogy a felét nem értem de az szerinte teljesen jó.
- Na de komolyan. Nincs kedved ma át jönni hozzám filmet nézni? - ledöbbentem. Hirtelen beugrott a múltkori csók, ami eddig eszembe sem volt. Zavartan elmosolyodtam. Szeretnék vele találkozni. Ő mindig úgy eltereli a gondolataim. Na meg tényleg nincs ma semmi dolgom.
- De. Legyen. Úgy is hiányoznak már a fiúk. - piszkálom kicsit, tudom, hogy nem szereti ha ilyen téren fanolok a csapattársaira.
- Helyes. Nem is vártam vissza utasítást. Hozz pop-cornt én meg választok filmet.
- Oké, de valami normálisat! Nem nézek akció filmeket, ahol lövöldözik egymást az emberek. - kötöm ki neki.
- Ne aggódj egészen mást tervezek. - jegyzi meg sunyi hangnemben
-  Ezt hogy értsem? - kérdezek vissza értetlenül.
- Sehogy. Háromra gyere át. A pontos címet majd elküldöm sms-esben. - mondja kicsit furán.
- Rendben. Majd sietek. - teszem oda kedvesen.
- Várlak. Ja és még valami! Csak ketten leszünk. A többiek nem lesznek otthon. - na erre már hanyatt is vágódtam. Erről nem volt szó! Hogy lehet valaki ennyire sumák? Direkt a végére hagyta.
- Mi?? Várj!! Zelo!! - kiabálok a telefonomba.
- Pápá! - köszön el majd mintha mi sem történt volna lerakja a telefont. Teljesen kettesben lenni vele. Imádnám, ha most nem lennénk túl egy közös csókon. Amit ő kezdeményezett. Amit én...hagytam. Izgulok. Nem akarom, hogy máshogy viselkedjünk egymással mint eddig. Nem akarom elveszteni azt a Zelot akit megismertem. Ezzel csak annyi a baj, hogy...én már nem szimpla haverként tekintek rá. Ez annál több. Jóval több.

Három óra öt perc. Késtem. Mindig kések minden honnan. Tuti szóvá fogja tenni. Azt az öt percet. Itt állok az ajtó előtt. Veszek egy mély levegőt majd kopogok.
- Késtél. - nyit ajtót Zelo.
- Csak öt percet. - háborodok fel. Tudtam, hogy ez lesz az első mondata felém.
- Az igenis sok. Engem azért már ki is rúghatnak. - vágja hozzám nagyképűen, és betessékel az ajtón.
- Hoztam pop-cornt. Bár nem érdemled meg. Úgy hogy egyedül fogom megenni mind. - indulok utána a konyhába, épp innivalót tölt.
- Igen? Így szimplán? Mert ugye tudod, hogy akkor nem használhatód a mikrót. - pöcköli meg homlokom. A mikróra nem is gondoltam.
- Hupsz.... - vakarom meg a fejem, mire ő aranyosan rám mosolyog.
- Na gyors csináld meg, én meg addig beteszem a filmet. Ott a mikró. De légyszíves ne égess fel semmit. - majd beindul a szobájába. Kíváncsi vagyok milyen filmet akar megnézni. Tuti valami vígjátékot. Legalábbis én ebben reménykedtem. Pár perc múlva követem én is, az ágyán ül, ami közvetlen a tv előtt van. Valamit babrál , mire elindul a film.
- Mi a címe? Megnézhetem a borítót? - ülök fel az ágya felső részére, majd ő is oda ül mellém. Pont elférünk. Kényelmesen. Szorosan ül mellettem. Finom illatát rögtön megérzem.
- Ennek nem volt borítója. - néz rám és lassan elvigyorodik. Rosszat sejtek. Ép vissza kérdeznék, milyen film az aminek nincs borítója, de a film elkezdődött így hagytam. Eleinte jöttek a reklámok, majd a szponzorok meg még hasonló listák. Végül mondták a címet. "A fantom horrorja". Horror. Mindenre gondoltam de horrorra nem. Utálom a horrorokat. Ha meg is nézem valamelyiket azt csak barátnőmmel és azt is úgy, hogy arcomat egy párnába építem, mikor tudom ijesztő rész jön, eltudjam takarni gyors a szemem.
- Miért horror? Én nem nézek horrort! Haza megyek. - hiszitek ott neki. Biztos vagyok benne, hogy direkt csinálta, hisz pont a cím előtt elnevette magát.
- Dehogy mész. Nem olyan vészes. Én már láttam. Amúgy sincs az életben ilyen. - simogatja meg óvatosan fejem, amire lenyugszom. Oldalról elveszek egy párnát majd szorosan átölelem. Érzem, hogy Zelo néz. De nem akarok rá nézni.
- Ne ijedj meg. - amikor ezt mondja valaki akkor tudom ijesztő rész lesz. Barátnőm is mindig ezt csinálta. Sosem segített csak jobban megijedtem. De most semmi ijesztő nem volt. Nem értettem mire mondta.
- De ebben nincs is semmi ijesztő. - eresztem le magam mellet a párnát, hisz nem kell.
- Majd most. - ekkor megszólalt az a vészjelző hang, amikor tudod, hogy valami fog történni. Mivel a párnát már sikeresen elengedtem, nem kockáztatom, hogy vissza nyúljak érte. Egyáltalán nem gondolkozva, hozzá bújok Zelohoz, akit apró nyögéséből ítélve megleptem.
- Én ezt nem nézem! - fogom meg kezét, és szemem elé rakom. Várok valami vissza választ de semmi. Rá nézek, aki maga elé bámul, és felsóhajt. Ekkor kaptam észbe. Teljesen rá vagyok akaszkodva. Egyik kezemmel fogom kezét, másikkal pedig derekát szorítóm. Ennél jobban nem is tudtam volna hozzá bújni.
- Ne haragudj, én csak... nem szeretem a horrorokat. - hámoznám le magam róla, de ő visszafog.
- De haragszom. Mindig ezt csinálod. - néz végre rám. Mind a két kezem megfogja, összekulcsolja újainkat, majd hátra dönt az ágyon. Felém tornyosul. Szívem a torkomban dobog. Lezsibbadtam. Elgyengített. Ugyan az az érzés mint mikor megcsókolt, csak most erősebb. Szinte már fáj.
- Zelo. - nyögök fel, mivel épp nyakamba csókolt. Ha akarnék se tudnék ellenkezni, és most nem azért mert lefog. Hanem mert nem akarok. - Nem biztos, hogy ez jó ötlet.
- Szerintem. Ez eddig a legjobb ötletem. - néz rám, majd folytatja nyakam szívogatását. Teljesen elfogyott az erőm. Nem erre számítottam mikor átjöttem, de... egy csepp megbánást sem érzek. Viszont tudom, hogy nem kéne, mégsem tudok ellene tenni, hisz az akarat erőm elfogyott. Zelo kikapcsolta.
- Ha megbánjuk ha nem, te is tudod, hogy már képtelen vagyok vissza fogni magam. - szól hozzám, nyakam felszántása után. Tudom jól Zelo. Nem is akarom, hogy vissza fogd magad.
- Ne aggódj. Nem bánjuk meg. - túrok bele selymes rózsaszín hajába. Rám mosolyog. Egyre gondolunk. Mindig egyre gondolunk. Lassan közeledik felém arcával. Becsukom a szemem, és azon nyomban számon érzem ajkait. Eleinte kicsi csókot kaptam, majd mikor számat jobban kinyitottam nyelvét is átdugta. Ajkai épp olyan édesek mint legelőszőr. Most talán még finomabb. Érzem, hogy mohóbb mégis sokkal gyengédebb. Oda figyel rám még ekkor is. Szánk szinte eggyé forrt már mikor a levegő vétel miatt szét válunk.
- Annyira finom. Hiányoztál Gain. - csókol meg újra, de most csak aprón. Boldogsággal tölt el, hogy ő is élvezte. Mindig túlzásnak gondoltam, mikor a filmekben az emberek erőlködnek, hogy mennyire vágynak egymásra. Egymás érintésére. Most már mindent értek.
- Boldog vagyok Zelo. Boldoggá teszel. - ezek után a mondatok után, akaratlanul is kifolytak a könnyeim. Az okát nem tudom, de nem szomorúság volt. Öröm. Öröm könnyek? Talán. Inkább hiány könnyek. Zelo értetlenül nézett rám. Rá kérdezett de én csak a fejemet ráztam, majd átöleltem.

Így aludtunk el. Egymáshoz bújva. Melegség járt át. Mint még soha. Már vágytam erre. Ezekre a pillanatokra. És most Zelo megadta nekem. Úgy öleltem, mint még soha senki mást.
Gyönyörű kezei pedig folyton tudtomra adták, hogy itt van velem, hisz átkarolva, nem engedve, álmodtunk egymásról.

Címkék:


about
welcome yeogin black, black paradise.


hi,hi~ my name is Gain and i think koreans are beautiful. *o*

"No pain, no gain, Just hold it in. No rain, no rainbow. No hurricane, tornado can ever stop me. Because the sky looks the biggest when your back is on the ground."
create &inspire.