aboutchatlinksarchives


2012. június 26., kedd
Just a dream 10. @ 16:13



Borongós, esőnek kinéző idő. Gyűlölöm. Bár a hangulatomhoz pont illik. Olyan punnyadt vagyok, hogy még az ágyamból se kászálódtam ki pedig már három óra. Ma nincs semmi dolgom. Aludni se tudtam ismét semmit. Anya bejött már párszor. Először még próbálkozott azzal, hogy kiszed az ágyból de ismervén természetem hamar feladta. Érdekes, más esetben ilyenkor már üvöltözne. Lehet látja rajtam valami bajom van és inkább hagy. Van is bajom. A tegnapi napot nem tudom feldolgozni. Ezerszer átfutott már az agyamon, hogy mit kellet volna tegyek azokban a helyzetekben. Sokszor jutok arra, hogy az egésznek semmi értelme nem volt. Úgy gondoltam jó ember ismerő vagyok és a fiúkon is nagyjából ki tudok igazodni de Yoseob egy rejtély számomra. Beszélgetnünk kéne de most még nincs merszem elé állni. Pedig én semmi rosszat nem tettem. Csupán félek a következményektől. Bele gondolni abba, mi lenne ha egyszer úgy állhatnék az oldalán mint a barátnője. Bele borzongok. Főleg, hogy nekem még barátom sem volt. Mindig azt mondják ez milyen megbecsülendő a mai világban, hogy 15 évesen még nem volt ehhez fogható tapasztalatom. Na igen. 15 évesen.

Meguntam már az önsajnálatot így arra jutottam elnézek a régi próbaterembe. Tisztán emlékszem ott találkoztam Zeloval is. Most biztos nincs ott. Vasárnap van ráadásul lassan az eső is elkezd cseperegni. Jobb ha én is sietek. Nem vagyok jóban se az esővel, sem a széllel, a hatalmas viharokkal meg pláne.

Délután fél hat van. Jól sejtettem, egy árva lélek sincs itt. Bár már jócskán beborult így pedig eléggé taszítónak tűnik a próba terem, de úgy vagyok vele, hogy a zene támogat és megvéd. Hozzá mindig menekülhetek. Sosem hagyj el és mindig itt van mellettem. Rövid bemelegítés után hozzá is láttam szenvedélyemnek. Sajnos "gyönyörű magányomat" a vihar félbe szakította. Utálom a villámlást a hangja most igazán horror filmbe illő. De nem akartam menni, most jöttem, időpocsékolásnak tartottam volna elmenni. Egyre hangosabbra-hangosabbra raktam a zenét, próbáltam elnyomni vele az ég dörgő hangját de nem sikerült. Sőt. Szerencsémre az egész épületben leverte az áramot a vihar. Itt jött el a pont amikor már elmondhattam magamról, hogy félek. Erre rátett még amikor zörgő hangokat halottam kintről. Minden porcikám remegett kimenni nem mertem. Lépteket halottam a folyosón, valaki erre tartott. Mivel semmi szekrény vagy hasonló nem volt a teremben közvetlen az ajtó mögé bújtam. Értelme nem volt hisz az egész terem tükrözött falu, aki belép az rögtön kiszúr. De én is őt.

Jól sejtettem az ajtó kilincs megmoccant majd az ajtó szép lassan kitárult. Szemem becsuktam, az ajtó mögött gugolva, összekuporodva térdeimet át ölelve vártam a még magam sem tudom mire. A vihar csak úgy tombolt oda kint. Minden egyes dörgésnél testem összerezzent. Féltem.

- Gain? Mi a baj? - csengett harsányan egy édes hang a fülembe. Fejem felkaptam majd elém tárult minden válasz. Zelo volt az. Nem hittem, hogy ennyire fogok örülni most neki. Annak a rózsaszín fejének. Azon nyomban felálltam és nyakába ugrottam. Úgy szorítottam mint egy öt éves az anyukáját miután az megtalálta őt elveszve a Tescoban. Gondolkodni ... ugyan.. ilyen helyzetbe nem tudtam.
- Mi történt? Miért vagy itt egyedül?  - szólt aggódóan. Éreztem ahogy két keze körbefonja derekam. Elképesztően jól esett.
- Semmi. Nincs baj. Csak elment az áram és én... vihar van de nem... - dadogtam neki. Olyan ciki lett volna elmondani, hogy 15 éves létemre félek a vihartól.
- Féltél?  - engedtem immáron el. Kedves mosolygós arcával találtam szemben magam. Koreai létére rohadt magas, ez rendkívül férfiassá teszi. Most is olyan jól néz ki.
- Dehogyis! Miket gondolsz. - teszem keresztbe kezem majd kissé oldalra fordulok duzzogva. Teszem itt a keményet meg a flegmát neki, közben az előbb meg majdnem megfolytattam ölelésem.
- Igazán? Akkor miért voltál az ajtó mögött összekuporodva mint egy kiscica? - hajolt lejjebb hozzám. Felé fordultam, szemünk hirtelen összetalálkozott. Gyönyörű barna szemei, kérdőn figyelték szempáromat. Zavaromban gyorsan más iránybházból.a is néztem, majd azon tanakodtam mi lenne a megfelelő hazugság erre a helyzetre. Nem akartam, hogy kinevessen.
- Hát ha tudni akarod akk- szakított félbe egy hatalmas mennydörgés. Az egész helyet megvilágította mintha ezernyi reflektorfény világított volna be a terembe. Persze utána jött a dörgés. Talán ekkorát még életemben nem halottam, ráadásul hosszú másodpercekig tartott. Kezem fejemheznéze kaptam fülem befogtam. Halk sikoly hagyta el torkom. Zelo ebben a pillanatban éreztette velem, hogy már nem vagyok egyedül. Szorosan átölelt, állát fejemre rakta. Testem remegett szívem csak úgy dobogott a rémülettől, de szívem gyors ritmus- a immáron más dallamra zakatolt. Melegség járt át. Teste hozzá simult enyémhez. Zavarban voltam de nem tudtam volna ellökni magamtól.
- Ne félj. Már itt vagyok. - szorítót meg erősebben.
- Én nem félek. - mondtam makacsul még mindig saját igazam állítottam, bár ebben a pozícióban nem voltam túl meggyőző.
- Tudom. Csak azért reszketsz mert pisilned kell. Semmi baj. - nevetett kicsit majd megsimította.
- De egy bunkó vagy - válltunk immáron el. Nevettem énis majd rácsaptam mellkasára.
- Lehet, de mégis nevetsz végre. - bökte meg orrom. Megszeppenten álltam előtte. Félelmem pár perc alatt kámforrá vált. Hála neki. Teljesen lenyugtatott, sőt ilyen helyzetben képes volt meg nevettetni. Ilyen sem volt még.
- Na gyere menjünk innen. - ragadta meg kezem majd kiindultunk az épületből. Hova megyünk? Eszembe jutott a tegnapi nap, amikor YoSeob pont így fogta meg a kezem, hasonló szavakat ejtve.
- Mégis hová? - kérdeztem végül rá mikor sietve fordultunk be valami utcán. Húzott maga után, keze mégis puha és kellemes tapintású volt.
- Hát hozzám. - nézett át vállai fölött egyenes rám egy hatalmas vigyor kíséretében.
- Mi az hogy, hozzád? Te csurom víz vagy én pedig éhes, ráadásul fázom is. - nyafogtam neki, ugyanis nem értettem nekem miért kéne felmenni a lakására. Így hogy csak másodjára találkozunk eléggé furán hangzik. Bár, az igaz, hogy most találkoztunk másodjára, de olyan mintha már ezer éve ismernénk egymást. Olyan jó lenne, ha igazán össze tudnánk barátkozni. Szükségem van most rá. A barátságára.
- Na akkor meg? Adok kaját, míg eszel megszárítkozom és aztán haza kísérlek, már kezd sötétedni. Egyébként is itt is vagyunk. - mutatott egy hatalmas házra amin a TS Entertainment tábla virított több helyen. Rossz ötletnek tartom. Nem kéne bemennem. Ő is idol, még a végén félre értenek valamit, azt megutálják Zelot miattam. Főleg, hogy azóta még mindig kézen fogva húz maga után. Bár ez két élű dolog. Én sem engedtem el az ő kezét. De tényleg éhes vagyok, ráadásul fogalmam sincs milyen utca ez. Ha már itt vagyunk... csak tudja mit csinál.
- Legyen! De siessünk jó? - néztem rá nagy ártatlan szemekkel, mikor beszálltunk a liftbe.
- Sietünk, megígérem. - kacsintott rám majd megnyomta a 8. emeleti gombot. Most így végignézve rajta, tényleg olyan jó pasi. Bár nem az eseteim a magas fiúk de az más ha 15 éves. Különleges. Alakra viszont pont az én prédám. Férfiús. Vékony, mégis a sok edzéstől van rajta izom. Az öltözködése mindig is tetszett, most is divatos volt. Nem az a mai "buzi páwa vagyok és a rózsaszín a kedvenc színem" hanem tényleg igényes a viselete. Bár az mellékes, hogy a haja színe rózsaszín. Nekem ez a mostani sokkal jobban tetszik mint a göndör szöszi.
- Itt is vagyunk. - mutatott egy szimpla ajtóra. Ezen is volt jó pár zár, ráadásul elektronikusak mind. Hát igen. A B.A.P. Istenem kérlek add, hogy ne legyenek itthon. Nem lennék kész most arra, hogy találkozzak velük is.
- Nincs itthon senki gyere nyugodtan. - húzott be az előszobába. Egy helyben állva körül mértem a lakást. Szép, tiszta, jó illat van. Érdekes pedig hat ... magukat igen keményeknek mutató srác lakik benne. Ráadásul mind fiatal.
- Milyen szép lakás. Tisztább mint amire számítottam. - jegyezem meg majd Zelo-t keresem szememmel ugyanis semmi választ nem kapok. - Zelo? Hol vagy? - kérdezem már kicsit kétségbe esve. Nagy ez a lakás, vagyis jobban mondva sok szobája van.
- Itt itt! Nem akarnál beljebb jönni? Mióta megjöttünk ott állsz mint egy fa darab az előszobában. Nem harapok.
- Igaz, bocsánat. De te akkor meg ne bújj el! - mondom kicsit hangosabban, mivel még mindig a levegő beszélgetek. Nem látom merre van bekukucskálni egyenként meg nem fogok egyik szobába se. Az olyan bunkósság.
- Nem bujkálok csak átöltöztem - jön ki végre a pont velem szemben lévő szobából. Menten elájulok. Felsőjét épp akkor húzta magára. Felső testét telibe láttam. Ilyen kis hülyeségekkel teljesen zavarba hoz. Fejem óvatosan elfordítottam, majd egy hatalmasat számba haraptam. Bordái kilátszódtak, hasa nem kockás viszont izmos és lapos.
- Együnk? - jött oda hozzám majd megborzolta finoman a fejem. Olyan aranyos és kedves.
- Együnk! Majd éhen halok. - mondtam neki vigyorogva majd elindultunk a konyha felé.

Kérdeztem tőle párszor, hogy segítsek-e valamit de nem engedte. Míg készítette össze a hozzávalókat folyamatosan beszélgettünk. A beszélgetés egy idő után átment kaja csatába és semmi normális ételt nem ettünk csak azt amivel épp dobálóztunk. Folyton piszkáltuk egymást, míg végül megtalálta a gyenge pontom. Rájött, hogy csikis vagyok.

- Ne könyörgöm hagyd abba, esküszöm megharaplak! - visítoztam már szinte sírva a csikizés közben.
- Ó igen? Úgy se mered, túl jó kislány vagy te ahhoz. - mondta miközben tovább csikizett. Hát csak nem hagyja abba. Ő akarta.
- Hát jó. Te mondtad - löktem félre kezeit és óvatosan nyakába haraptam. Már amennyire ilyenkor óvatos tudok lenni. Morgott egyet édesen, majd ismét lefogta a kezeimet. Sokkal erősebb mint gondoltam. Egyszer sem tudtam félre lökni, vagy épp én visszafogni.
- Akkor most én jövök!
- Ne ne ne te erős vagy! - kiabáltam neki miközben próbáltam hátrább menni.
- Várj, elfogunk esni, ne menny tovább! - figyelmeztetett a mögöttem lévő szék miatt. De már késő volt. Nem figyeltem magam mögé és mind a ketten elestünk. Persze egymásba kapaszkodva, így Zelo egyenesen....rám esett.
- Bolond! Jól vagy? - kérdezte felém tornyosulva.
- Ahhoz képest, hogy vékonynak látszol, rohadt nehéz vagy. - szólaltam meg megütögetve hasát. Nevetése újra megmutatkozott. Nem tudtam mit nézzek. Csillogó szemét vagy gyönyörű száját. - Nem viccelek. Nincs kedved most már leszállni rólam? - szegeztem felé viccesen kérdésem.
- Őszintén? Nincs - közölte velem már teljesen komor fejjel. Meglepődöttség azonnal kiült az arcomra. Nyeltem egy nagyot. Fejét az enyémtől körű-belül három centi választhatta el. Tudtam, hogy minden elromolhat de megdermedtem. Arca közelről is olyan édes és szép. Óvatosan megsimítottam arcát. Rám mosolygott de nem mozdult. Féltem, hogy most akkor biztos letámad de nem.
- Nem értelek. - néztem rá komolyan.
- Majd megértesz Gain - adott egy puszit arcomra. Feltápászkodott és engem is felsegített.
- Haza kísérlek. Már nagyon késő van. - igaza van. Hajnali három.
- Megköszönném. - mosolyogtam rá, mintha mi sem történt volna. Muszáj így tennem nem ronthatom el kapcsolatunkat. Hisz nem is történt semmi. Ha úgy vesszük semmi.
Haza fele ugyan úgy beszélgettünk. Lassan sétáltunk egymás mellett. Kínos csönd egyszer sem volt. Folyton megnevetett. Párszor véletlen kicsúszott a számon hogy "de aranyos", de ilyenkor mindig megcsikizett. Azt mondta ez lesz mindig ha le aranyos-ozom. Arról fogalmam sincs, hogy milyen kapcsolat van köztünk illetve mi volt az előbbi, de szükségem van rá. Olyan érzés mintha ő bármikor jó kedvet tudna nekem varázsolni. Mindenről tudok vele beszélgetni.
Kíváncsi lennék ő mit gondolhat rólam. Zelo. Egyszer majd mond el nekem.

about
welcome yeogin black, black paradise.


hi,hi~ my name is Gain and i think koreans are beautiful. *o*

"No pain, no gain, Just hold it in. No rain, no rainbow. No hurricane, tornado can ever stop me. Because the sky looks the biggest when your back is on the ground."
create &inspire.