Mit keresel itt szépségem?- szóltak ismét hozzám. Hang nem jött ki a torkomon, csak nyöszörgésnek nevezett reakció.-Hahóó...hozzád beszélek..eltévedtél vagy mi?-Kiabált már szinte rám egy fekete hajú, jó húsnak örvendő, sapis, fekete-fehér színekben felöltözött biztonsági őr. Legalábbis azt hiszem az volt, annyira fáradt voltam,beazonosítani is nehezen tudtam.
-Ő..én...elnézést-hajoltam meg.-Bent hagytam a tánc cuccom a gyakorló szobában és próbáltam keresni valami kiskaput, hogy vissza tudjam szerezni, de itt lyukadtam ki.
-Gratulálok...na gyere kinyitom az ajtót aztán siess szépen haza, anyukád biztos már bőg otthon a lányáért.-felelt, a ronda, gúnyos, flegma képével. Felidegesített. Kimerültségemben nem beszéltem neki vissza, kitudja lehet többet be se engedtek volna a vállalathoz, ha valami olyasmit válaszolok. A lényeg úgyis megvolt: visszakaptam a tulajdonom és végre mehettem haza.

-Haló?Igen én.Oh valóban? Remek, értesíteni fogom. Nagyon köszönöm. Szép napot.-Korán reggel, erre a válasz sorra keltem, amit anyám kiabált a telefonba. Dél volt. Hát igen...éjfélkor feküdtem le, gondolom anya hagyott aludni, ami tőle nagy ritkaság. Kibicegtem a szobából fájós derekamat fogva, anyához tartva. Biztos meghúztam kicsit tegnap, vagy csak megerőltettem hirtelen. Nem fektettem rá különösebben hangsúlyt.
-Jó reggelt, kincsem.- fordult felém anya hatalmas mosollyal az arcán.
-Jobbat anyu. Megosztod velem is minek örülsz ennyire, vagy inkább ne fáradjak a rákérdezésével?-fejeztem be a mondatom szemtelenül, majd a mosdó felé vettem az irányt.
-Ahogy gondolod...nem muszáj megkérdezned, hogy be e jutottál a legjobb 10 közé a tegnapi meghallgatáson. Mert épp ezzel hívtak az előbb a CUBE-tól-közölte mindezt nekem háttal.
-Rendben akkor hagyju....-az agyam töltött pár másodpercig, kellett neki idő míg feldolgozza mit is halott.-Mi....van?....Ha szórakozol velem, nagyon szar napon fogtál hozzá, lehet hogy fáj mindenem de egy karate mozdulatsorral el tudom törölni a viccelődő hangulatod.-könnyező fordultam meg.
-Még ha viccelnék drágám.-tekintett rám. Arcán, már inkább anyai mosoly tükröződött vissza.
-Ezt nem mondod komolya...Bekerülteeem??? Éééénnn?? Ne ne ne ......ne hazudj- zokogtam.
-Ilyenkor olyan aranyos vagy.-nevetett miközben lassan megölelt. Ott sírtam mint egy öt éves anyám karjaiban és vártam azt a bizonyos mondatot :"Ugye vicces volt?Be se kerültél te kis hülye".Szerencsére...ez nem történt meg. Minden szava igaznak bizonyult. Úgy éreztem elkezdődött, az az ösvény ami az álmom beteljesüléséhez vezethet.

Rohantam a telefonhoz. Tárcsáztam Nora-t. Kicsöngött... a szívem zakatolt. Alig vártam már, hogy elmondjam neki. Meg sem fordult a fejemben az, hogy őt hívták-e. Végre felvette
-Tessék. Nora beszél?
-Nora.....képzeld, képzeld bekerültem...bekerültem.... Hát nem fantasztikus? Itt bőgők mióta anya beszélt telefonon az ügynökséggel.-szinte ordítottam.
-Milyen nagyképű vagy.-kaptam válaszul ezt a rideg mondatot, ami komolyan csengett. Még így telefonon keresztül is.
-Ugye nem...ne mond, hogy te....basszus.....
-Látod. Mondtam. Nagyképű vagy. Rögtön azt hitted, hogy te bekerültél én meg nem mi? Háh....nyominger. Rosszul hitted.-fűzte hozzá halkan, majd egy hatalmasat nevetett. Mind a ketten sipítoztunk a telefonban, boldogan, semmi más nem érdekelte egyikünket sem jelenleg.

-Felakasztom magam már.
-Nora még csak 20 perce várunk itt.
-Jó Gain de már csak 10-en vagyunk. Mi tart a többieknek ennyi ideig?-Sóhajtottam egy hatalmasat. Bár, igaza van. Itt állunk délután öt óta...az az már egy órája eljöttünk otthonról. A sor 20 perc alatt semmit nem mozdult. Nora rettentő mérges volt. Én is utáltam várni, de ő amúgy is sokkal agresszívabb és bunkóbb típus volt mint jómagam.
-Ha nem mozdul a sor öt percen belül haza megyek.
-Hajrá...úgy se mész..ismerlek...-adtam válaszul barátnőmnek komoran, akin erre még a mostaninál is ideg betegebb arc kifejezést vett fel.
-Nem??Biztos? Ezt figyeld.-és ezzel a lendülettel sarkon fordult.
-Ezt nem mondod komolyan, azonnal gyere vissza! Ha itt hagysz megtéplek mindenki előtt.-kiabáltam neki, de ő ezzel mit sem törődve faképnél hagyott. Csak néztem ahogy a "legjobb barátnőm" jelzővel ellátott személy lassan elsétál, csupán mert türelmetlen Mindig is éreztem, hogy ő ezt nem veszi elég komolyan. De nem! Nem hagyhattam. Nem tudnám nélküle megcsinálni. Utána rohantam. Láttam ahogy befordul valahova, sajnos mégse tudom melyik utcán mehetett, ezen a környéken nem vagyok jártas,ellentétben vele. Az első saroknál lefordultam, az pont az épület mögötti sikátor féleség volt. Ahogy egyre jobban eltávolodtam az emberektől,úgy gyorsult a szívverésem. Hirtelen rosszul lettem. Talán a déli kelés és az egész napos nem evészet nem tett jót, túlságosan izgultam, hogy ma bármit is egyek. Már forgott velem a világ. De csak futottam tovább Nora-t kutatva. Kifulladtam. Egy kicsit megálltam, már inkább a tekintetemmel kerestem őt. Persze ma is eltévedtem, de annyira mégse veszhettem el vagy csak a CUBE székháza volt hatalmas de még mindig az mögött voltam, a falon a mintázat még vigyorgott rám. Ahogy megálltam, rá egy percre elfeketedett minden és az ég került elém. Elájultam. Mozdulni nem tudtam, a szemem szép lassan behunytam majd kinyitottam, bár még ez is hányingert váltott ki belőlem. Ott feküdtem mint egy tégla darab. Az utolsó emlékem, hogy valaki oda fut hozzám és próbál ébren tartani. Tisztán emlékszem a keze melegére az arcomon, az aggódó hangjára, a gyönyörű barna szemére, csillogó fekete hajára. Mind csak felszínes dolgok de olyannyira ismerősek voltak, hogy szinte úgy éreztem ha ő már itt van minden rendben lesz. Pedig valószínű csupán egy kedves idegen aki rám talált, de a szívem hevesen ellenkezett az agyammal: őt ismered. A világ ismét teljes sötétségbe borult.

Címkék: Gain