aboutchatlinksarchives


2012. július 13., péntek
ZELO; ONE SHOT #Dream @ 13:43

(Az egészet álmodtam, és alapjáraton hosszúra sikeredett, de ez csak egy álom volt így lehet, hogy egyes helyeken nem lett összefüggő de igyekeztem értelmesen megfogalmazni. Viszont arra figyeltem, hogy tartsam magam az álmomhoz, és ne rakjak bele "kitalált" pótlásokat.^^[az egész olyan asdfghjkl volt T~T remélem tetszeni fog, ez az első one shot-om így kicsit furi volt a megírása >.<"])


Már régóta nem voltam nyaralni, így hogy idén mentünk teljesen felpezsdített. Viszont nem mondhatom átlagos nyaralásnak sem. 
A TS Entertainment szervezte a táncosoknak és az ő saját bandáinak. Viszont a SECRET ezúttal nem tudott eljönni így csak a B.A.P volt jelen, ők voltak az egyedüliek akik ráértek több napra. Én mint főtáncos saját szobát kaptam, viszont a B.A.P-vel voltam egy kunyhóban. A menedzserem azt mondta azért kaptam én saját szobát mert máshogy nem tudták volna megoldani, hogy mindenkinek jó legyen, úgyanis eredetileg a SECRET-hez osztottak be de ők nem tudtak eljönni ugye. Személy szerint a B.A.P-t nem ismertem annyira. Nem volt időm velük találkozni, na meg ők is folyton dolgoznak, még a cég területén sem futottunk össze. Láttam képeket, a videóikat mind megnéztem de aztán itt meg is álltam. A két fő táncoson akadt meg a szemem jobban, ők a két legfiatalabbak azon kívül még Bang a leader az akit nagyon szerettem, ő már hónapokkal a banda elött tevékenykedett szólóban.  

A menedzserem folyton ott volt velem. Segített kipakolni meg hasonló. Tényleg számíthattam rá, nem volt olyan fiatal nő de mindenben fordulhattam hozzá, bármilyen témában. Mindig tudta mire gondolok és a-ként próbált cselekedni. Épp a fürdőszobai cuccokat pakolta ki, amíg én  ruháimat tettem a szekrénybe. Jó pár cuccot hoztam magammal erre az egy hétre. 
- Minek hoztál tükröt? - kérdezi a menedzsernőm majd felém fordítja.
- Hát... ártani nem árthat. Őszintén szólva nem is emlékszem, hogy beraktam volna. Nem kellet volna egykor, kómásan, fellépés után még pakolászni. - nevettem, majd folytattam a ruhatáram igazgatását. 
- Bolond vagy Gain. De amúgy nagyon aranyos kis tükör. Csak olyan fura a fogása. - ovális tükör volt, és két oldalt volt két kis füle. Anyukám adta még anno. 
- Igen igaz. Csak vigyázz mert oldalt kissé csúszik. - ki se mondtam és elejtette. A tükör nagy csattanással esett rá a fa asztalra. Darabokra tört mégis a keretben maradt minden szeme. 
- Neharagudj Gain véletlen volt sajnálom! - szabadkozott hevesen. 
- Mi volt ez a nagy csattanás? - jött be egy magas, aranyos, rózsaszín hajú fiatal srác. Gondolom a B.A.P tagja. Ha jól tudom Zelonak hívják. 
- Csak eltört egy tükör. A kedvenc tükröm. - fintorogtam miközben néztem a darabokra tört tárgyat. A fiúra nem is figyeltem annyira, inkább a testét néztem mint az arcát. De lefoglalt az, hogy magamban megsirassam a tükrömet. Közelebb hajoltam az asztalhoz, hogy jobban szemügyre vegyem miként tört el. Tényleg vagy száz darabra hullott mégis eredeti formáját megtartotta. Ez a keretnek köszönhető amiben benne volt. 
- Ezt még meg sem  lehet ragasztani. - hajolt Zelo is oda ahova én. Meglepődtem. Arcát csak most tudtam igazán végigmérni. Borzasztó bájos pofija volt, még is teljesen jóképű. Rögtön meg értettem miért ő a leghíresebb a B.A.P-ben. Fejünket pár centi választotta el egymástól. Szemem sarkából figyeltem hogyan nézegeti az immáron tönkre ment tárgyat. 
- Kár érte mi? - szegezte felém tekintetét. Rá néztem, ő rám mosolygott majd vissza fordult. Én viszont nem. Folyamatosan bámultam. Először szeme vonalát, majd a szájára kalandozott tekintetem. Finom telt ajkai egy 15 éves lány számára igazán csábítónak mondható. Főleg úgy, hogy Zelo is 15 éves. 
- Khhmm. - zavarta meg "ámuldozásom" menedzserem. Rögtön levágta mi jár a fejemben. Erre értettem azt, hogy  "mindig tudta mire gondolok". 
- Veszek egy másikat neked Gain. Zelo addig maradj itt vele ha tudsz, nem merem egyedül hagyni folyton össze töri magát. - kacsintott rám, amit én először nem értettem. Nem is ismerem Zelo-t. Ő se engem. Minek maradna itt? 
- Persze, szívesen. Ha Gain sem bánja. - nézett rám kérdően. Nekem teljesen mindegy volt, hogy lesz e társaságom vagy sem. De ha már itt van, minek küldeném el. Túl aranyos ahhoz. 
- Dehogy. Gyere beljebb.  - indultam a szobám felé. Halottam lépteiből, hogy követett. Kicsit izgatottá váltam mikor tudatosult bennem, hogy kettesben vagyunk. Meg kell hagyni, nagyon jó pasi. Pont az eseteim közé esik. Míg nézelődött a cuccaim között, tekintetem folyton őt kereste. Próbáltam pakolást imitálni, de mivel pont a szekrényem előtt állt, eléggé nehezen ment. Épp az egyik karkötőm volt a kezében, megnézte majd magára rakta. Erre én csak kuncogtam egyet, hisz annyira édes volt. Mint egy kiskutyus. Próbáltam minél halkabban nevetni, de nem sikerült. Meg hallotta majd rám nézett. Mosolygott egy nagyot ő is, és miután vissza rakta a helyére karkötőmet leült elém a földre. 
- Segítsek valamit? - kérdezte, majd végigmérte a cuccaim. Szemtől szemben arca még szebb. 
- Nem kell köszönöm, ezeket még gyors fel rakom aztán szerintem kész is vagyok. - fogtam meg egy kupac összehajtott felsőt és megindultam a szekrény felé. A legfelső részen volt már csak hely, így kénytelen voltam oda rakni. Bár magas voltam mégsem értem el. Lábujj hegyre álltam hátha úgy sikerül, de nem.  
- Majd én. - vette ki hátulról kezemből Zelo a ruhákat. Teste hozzá símúlt az enyémhez, azonnal zavarba jöttem, amit igyekeztem titkolni. 
- Kö-köszi. - nyögtem ki végül. - Kérsz valamit inni? - próbáltam terelni a témát. Kimentem a konyhába.
- Igen, megszomjaztam. - mosolygott rám kaján vigyorral, amire én csak a számra haraptam. 
Ezek után végig beszélgettünk. Egyáltalán nem éreztem magam zavarban. Mindenről lehetett vele beszélgetni. Fantasztikus humora van, az elején azt hittem, hogy ilyen kis félén mulya gyerek de egyáltalán nem. Már be esteledett, mire vissza ért a menedzser, persze tükör nélkül, de ez akkor egyikünknek sem tűnt fel. 

A héten szinte mindennap találkoztunk. Ha mentünk valahova csapatostul folyton vele voltam. Volt hogy este kiszöktünk ketten a tenger partra. Összemelegedtünk. Folyton piszkáltuk egymást, vagy épp vízzel locsoltuk a többieket. Abból persze mindig az lett hogy csak ketten maradtunk, de sose bántam. Mindenki mondta milyen aranyosak vagyunk együtt ez nekem pedig mindig olyan jól esett. Csak...az volt a baj, ha ezt szóvá tették, Zelo rögtön azzal válaszolt, hogy milyen jó barátok vagyunk. Ez mindig szíven szúrt. Nem barátként tekintettem rá. És teljesen abban a hitben voltam hogy ő sem. De mikor ezt mondta az életkedvem a mínuszokat verdeste. Persze, ezt nem mutathattam neki. 
Az egy hét végül letelt. 

- Ahhhh kivagyok. Vigyél haza Gain! - borult a nyakamba edzés után Zelo. Már egészen megszoktam az ilyen cselekvéseit, de a szívem mindig akkorát dobban.
- Szerinted én nem vagyok fáradt? Te vigyél haza engem - csikizem meg kicsit mire elereszt. 
- Gain, olyan aranyosak vagytok együtt. Teljesen össze illetek. - kuncog egy másik táncos a teremben. Igazán rendes csaj, ő az aki folyton szóvá teszi, azt ha Zeloval "túl közel" kerülünk egymáshoz. Kifejezetten örülök mostanában neki, remélem, hogy Zelo észbe kap, és elgondolkozik...rajtunk. 
- Ugyan, Gain olyan mintha a tesóm lenne. - ölel át Zelo. Ez gyomron rúgott. Ilyet még sose mondott. Tesó? Mióta vagyunk mi egymásnak tesók? Hát ennyire nem vagyok az esete?
- Jah, tényleg. De én megyek. - hámozom le magamról durván kezeit. Felidegesített. Engem innentől kezdve nem érdekel. 
- Felmehetek hozzád? - szalad mellém a rózsaszín fejével.
- Nekem mindegy. - vállat vonok majd bunkón előresietek. 
Egész úton meg sem szólaltam. Ha kérdezett valamit csak hümmögtem, vagy a vállamat rángattam. Rá se néztem. Nehéz volt de a olyan mérges voltam, hogy ellen tudtam állni neki. 

Beértünk a lakásba. Egyedül vagyunk, anyukám elutazott testvérem nincs. Ahogy apám sincs. Én felviharoztam a szobámba, és magamra csaptam az ajtót. Zelo utánam sietett, majd lehuppant az ágyamra. Én az íróasztalomnál ültem, ami közvetlen az ágy mellet van. Lábaink össze is értek. 
- Elmondanád mi bajod? - törte meg a csendet.
- Semmi. - válaszoltam közömbösen. 
- Veszem észre. Haragszol rám talán? - ült fel az ágyon majd az íróasztalomra támaszkodott. Nem válaszoltam neki csak firkálgattam az egyik füzetemben. Éreztem, hogy engem néz, amitől zavarba jöttem. 
- Szóval igen. - feküdt immáron rá az asztalra, pont a füzetre, hogy ne tudjak rajzolni. Szerette volna ha rá nézek de én nem tettem. 
- Gain. 
- Hm?
- Nézz rám.
- Nem. - nyeltem egyet. Nem akarok rá nézni. Az lenne belőle, hogy hazudnék neki valamit, mi is a bajom, majd minden megoldódna. Szerinte. Közben minden csak egyre rosszabb. Az érzéseim egyre jobban elnyomódnak. 
- Nézz már rám. - fogta meg két kezével az arcom amire meg ugrottam de még mindig nem néztem rá. 
- Hát akkor kénytelen vagyok drasztikusabb módhoz folyamodni. - vissza akartam kérdezni de késő volt. Elkezdet csikizni. Össze vissza kapálóztam a széken, ő pedig nyugodtan ült az ágyon és csikizett. 
- Hagyd abba Zelo! - ordítottam rá. Már sírtam a nevetéstől. 
- Mond el mi a baj! - csikizett tovább. 
- Nem mondom! - próbáltam menekülni de megfogta derekam.
- Nem hagylak elmenni, ennyivel nincs letudva nehogy azt hidd. - hanyatt feküdt az ágyon, megfogta a kezem és magára húzott. Hasán ültem, miközben derekamat fogta. Érdekes egy póz. Csábító rá a jó kifejezés. De észbe kaptam. Talán ha most beszólok valamit, rá jön ő magától mi is volt a bajom. Mert annak nincs értelme, hogy nekem így majd ki ugrik a szívem a helyéről, de ő nem érez semmit irántam. 
- A testvérek szoktak ilyen helyzetben ülni? - nem kellet sok mire leesett neki láttam az arckifejezésén. De meglepve egyáltalán nem volt. Nem ezt olvastam le az arcáról.
- Most mit vársz mit mondjak olyan helyzetben? - én viszont annál jobban meglepődtem. Csak nem...érez valamit irántam? Idáig titkolta ő is? Most már kiderítem. 
- Ezt neked kell tudnod Zelo, nem nekem. De ha már úgyis olyan kényelmesen ülök itt, megjegyzem igazán szíven szúrt a kijelentésed. Nem vagyok a testvéred. - próbáltam volna leszállni róla, de vissza fogott. 
- Igazán? - vigyor ült ki az arcára. - Akkor mim vagy? 
- A...haverod? - elcsuklott a hangom. Mást mondtam volna.
- Nem hiszem. A haverok nem csinálják ezt a másikkal. - megfogta az arcomat majd lehúzta az övéhez. Bele túrt a hajamba. Finom keze egyre jobban égette a bőröm. Többet akartam belőle. Viszont ilyen könnyen nem adom magam. Bele csókoltam nyakába, amire ő felszisszent. Megnyaltam ívelt kulcscsontját és örömmel vettem tudomásul, hogy élvezi. Nyaka végigpásztázása után ránéztem. Megsimogatta az arcom, majd mutató ujjával végig simított a számon is, amitől teljesen kirázott a hideg. Megnyalta száját, ami nekem elég is volt ahhoz, hogy most én következzek. Számat lassan szájára tapasztottam. Sokszor álmodoztam arról, hogy milyen a csókja, de teljesen felül múlta képzeletem. Én próbáltam magam vissza fogni, de ő nem. Csak úgy falta a számat. Egy másodpercre se akart elszakadni tőle. Megfogtam arcát, majd még közelebb húztam enyémhez, hogy elmélyítsem csókunkat. Ahogy halottam a cuppogásunkat, csak még jobban felizgatott. Bele gondolni, hogy az ő szája és az én szám adja ki ezt a édes hangot, amit más pároktól az utcán irritálásként hallok, egészen elképesztő. 
- Várj.... Ze...lo... - próbáltam elszakadni tőle, hogy tudjak rendesen levegőt venni de nem engedett.
- Csak még egy kicsit. - csókolt újra és átfordított az ágyon. Én kerültem alulra ő pedig teljesen rám feküdt. Az illatát mindig is úgy imádtam. Nincs még egy ehhez fogható. Nyomtam egy puszit az arcára, és ahogy csak tudtam átöleltem, viszonzás kép végig nyalta a nyakam. 
- Sosem bírsz magaddal. - jelentettem ki, miután egy hatalmas sóhaj hagyta el a számat. 
- Egész idáig bírtam magammal. - szált le rólam, majd leült az ágy szélére, lehajtott fejjel. 
- Ezt hogy érted? - ültem oda mellé. 
- Már annyiszor megcsókoltalak volna, vagy annyiszor próbáltam hozzád közelebb kerülni de... - megakadt. Féltem, mi lesz a folytatás. 
- Mondjad Zelo. - komorodott el a hangom. 
- Mindig megzavartak. Ma is. Én nem is láttam, hogy vannak még a teremben. - háborodott fel. Meghökkentem. Ez tényleg ennyire egyszerű lett volna? 
- Nem-hiszem-el. - mondtam darabokba mondatom. Arra számítottam, hogy valami nagyobb, komolyabb oka lesz annak amiért folyton ellökött magától. 
- Én azt hittem, hogy velem van bajod. Úgy éreztem egyáltalán nem vonzódsz hozzám. - kuporodtam fel a párnákhoz az ágyon. 
- Gain szinte minden időmet veled töltöttem. Mióta megláttalak én azóta csak....mindegy. - zavarban volt, így nem is erőltettem, hogy fejezze be mondatát. Olyan édes volt, hogy akaratlanul is elnevettem magam. 
- De nekem mennem kéne. Igazán későre jár. Gondolom nem szeretnéd ha ilyenkor egyedül sétálgatnék. Még a végén letámadnak. Vagy berántanak egy bokorba! Vagy... - azonnal levágtam mire célozni.
- Zelo? 
- Igen? - fordult hirtelen oda hozzám mint egy öt éves akinek cukrot kínálnak.
- Nem akarsz...izé...mármint... ha szeretnél - dadogtam ott neki, egyszerűen túlságosan kínos volt ezt nekem kimondani, pedig tudta jól, hogy mit akarok.
- Hát ha nincs semmi mondanivalód akkor inkább megyek. - állt fel lassan, miközben végig engem nézett. Csak kimondatja velem. 
- Várj! Nem akarsz velem....aludni Zelo? - megkönnyebbültem de mégis égett a pofám. 
- Hát ha már rákérdeztél. - huppant az ágyra, mellém, nevetve. 

Beszélgettünk még egymásról egy kicsit. Sok érzésemet felfedtem elötte, de ő is. Kezdtem elálmosodni viszont nem akartam elalduni. Sok mindenről szerettem volna beszélni még vele, de abban a tudatban álomba merülni, hogy ő ott van melettem csodálatos érzés. Így szép lassan karjai közt jött álom szememre. 

Reggel mikor felkeltem senki nem volt melettem. Megijedtem. Azonnal arra gondoltam, hogy az egészet álmodtam, és keserű érzés töltött el. Pedig milyen valósághű volt. Ez is csak egy a sok közül, gondoltam majd kikecmeregtem az ágyból. Amint megfodultam, észre vettem, hogy nyitva van az erkély ajtó. Este én biztos nem hagytam nyitva, így kimentem, azt hittem anya van kint. Bár csak délutánra mondta, hogy jön.
- Anya hogy-hogy itthon vagy? - léptem ki az erkélyre miközben a fügönnyel küszködtem kómásan.
- Azért ennyire nem vagyok idős. - szólalt meg egy fiú hang. Fejem oda kaptam.
- Zelo. - hát nem álmodtam? 
- Miért nézel úgy rám mint aki szellemet látott? - kérdezi a kinti padon üllve teljesen meghökkent fejjel. Válaszolni sem tudtam annyira örültem neki. A tegnapból minden igaz és minden valóság. Megkönnyebültem, boldogság árasztott el.
- Mikor láttam, hogy nincs senki melettem, megrémültem. Azt hittem az egészet csak álmodtam Zelo. - hajoltam oda hozzá. Homlokomat óvatósan az ő homlokára helyeztem, amitől ő rögtön elmosolyodott. Ilyen közel lenni hozzá és mélyen a szemébe nézni maga a mámor. Azokba a szemekbe nézni melyek tegnap csak engem néztek.
- Én pedig azt álmodtam, hogy nem viszonoztad az érzelmeim. Szörnyű rémálom volt. Most tiszta lúzernek érzem magam. - nevetett szerényen. Ismét zavarba jött és egyre több olyan arcát látom meg amit idáig soha nem mutatott nekem. 
- Ezen segítenünk kéne nem? - kérdeztem tőle vigyorogva mire ő az ölébe ültetett. 
- Tudok is egy jó megoldást. - miután mondata elhagyta száját, magához húzott és ajkaink ismét találkoztak. Most sokkal édesebbnek éreztem mint este. Sokkal gyengédebb volt. Szinte ízlelgetett. Nyakát szorosan átkaroltam és percekig abba se hagytuk csókunkat. 

Mostmár biztos vagyok benne, hogy Zelo ugyan úgy érez irántam mint én iránta. Ahogy ő mondta: "Erre hamarabb is rájöhettünk volna, nem?" ..

Címkék:


about
welcome yeogin black, black paradise.


hi,hi~ my name is Gain and i think koreans are beautiful. *o*

"No pain, no gain, Just hold it in. No rain, no rainbow. No hurricane, tornado can ever stop me. Because the sky looks the biggest when your back is on the ground."
create &inspire.