Újabb nap, újabb edzés, újabb koreo. Lassan befejezzük, viszont a színpadi fellépés még hetekkel odébb van. Míg én azt hittem innentől folyton egy terembe leszünk Zeloval, hát nagyot csalódtam. Csak a közös részt vesszük együtt ami idáig kb 1 perc. Azt mondták a saját részünkre jobban oda kell figyelnünk, mivel a közös rész már most jó, hisz összhangban vagyunk. Én sokszor nem ezt veszem észre. Van hogy lemaradok Zelotól és van, hogy túlságosan látszik a magasság különbség mikor olyan rész van, pedig nagyon nem szabadna, hisz akkor az egész tánc forma elcsúszik. Én sem vagyok alacsony lány, mégis 12-14 centi van köztem és a között a ló között.
- Fáj valamid YooRim? - kérdezi az edző miközben leállítja a zenét.
- A lábam kicsit. - nézek rá bambán. - Ennyire feltűnő?
- Nekem igen. Nem tudsz rendesen lehajolni. - méreget szigorúan. De igaza van. Még nyári edzésen meghúztam a vádlim és míg én azt hittem ez javulni fog, csak rosszabbodott. A próbák végére már az állás is nehezemre esik. Orvoshoz nem fordulhatok mert eltiltana a mozgástól tudom előre.
- Annyira nem vészes ám. Folytassuk. - intem le a problémát.
- Kíváncsi leszek, hogy fogod bírni. Lehet, hogy te külső szemmel nem veszed észre, de valami nagyon nincs rendben, hetek óra figyelem, hogy romlik. Ha úgy lépsz az arcodon is megmutatkozik a fájdalmad. - beszél szigorúbban mint általában. - Ez a színpadon nem fordulhat elő.
- Majd oda figyelek, és pihentetem. De mennyünk tovább, nincs időnk ilyesmire. - váltok én is keményebb arckifejezésbe.

- Tessék. - nyom a kezembe egy kulcsot edzés végén a koreográfus.
- Zárjak be? - pislogok rá.
- Nem. Ez az orvosi kulcsa. Szépen bicegj el oda, és lásd el valahogy a fájós lábad. Az is lehet, hogy komolyabb húzódás. - simogatja meg fejem, majd ott hagy egyedül. Ilyen későn mér mindig csak én vagyok itt? A normális edzésnek réges-rég vége.
- Biztos elfogok menni. - motyogok az orrom alatt, majd összeszedem holmim és ki battyogok. Ki se értem mikor telefonom megcsörren.
- Igen?
- Halihó. - szól bele Zelo édes hangja
- Ahh szia. Merre vagy? - kérdem áhítozva.
- Itt vagyok kint a padon, eljöttünk érted kocsival, gyere ki. Siess mert ha akkor megint kettesben megyünk haza! - nevet bele fáradt hangjával.
- Már ott is vagyok ne aggódj. - nyomom ki a telefont.

- Miért sántítasz? - ugrik oda hozzám szöszkés emberkém a semmiből.
- Nem sántítok. Te viszont megint hulla vagy. - simogatom meg arcát. Szemein már a karikáknak is karikája van.
- Épp ezért jöttünk kocsival. De mond már, mi van a lábaddal?  - erőszakosodik.
- Csak sántítok. Edzések végén mindig szoktam. De csak mert már kimerültem. Ne piszkálj te is. - dőlök neki fejemmel mellkasának.
- Nem piszkállak YooRim ezt aggódásnak hívják. - kulcsolja át kezünket.
- Nincs okod aggódni. Úgyis szólok ha valami nem oké. De most már szálljunk be az autóba. Szerintem már a sofőr is elaludt. - húzom magam után.

- Igen, tessék? - szólok bele kómásan a telefonba.
- Végre, hogy felvetted YooRim. - sóhajtozik edzőm a vonal másik végén. - Be kéne ma jönnöd egy óra múlva plusz edzésre. Elcseszték a terembeosztásokat így most nem a fiukkal leszel együtt hanem Zeloval és a régi csoportoddal.
- Hogy mi? - kapom fel a fejem, szemeim egyből kipattantak. Ha a régi csapattal leszünk együtt akkor abban ott lesz Shinyeong. Az a lány aki miatt Zelo ...szó szerint utált.
- Bocsi. Tudom, hogy fáradtak vagytok de csak így tudtuk megoldani. Majd kapsz szabit is, ne aggódj. Egy órád van elkészülni picur. - azzal le is rakta a telefont. Én nem a szabadság miatt aggódok. Hanem épp, hogy az edzés miatt. Vajon Zelo tudja már?
- Jó reggelt. Hova-hova ilyen korán? - simizi meg szokásosan Bang fejem, miközben a fürdőbe igyekszik.
- Edzésre oppa. Hova máshova? - dörzsölöm meg szomorkásan és fáradtan szemeim.
- Jaj igaz is, Nekem is szóltak a beosztásról. Kitartás kicsi lány. Nem lesz semmi baj. - mosolyog rám hatalmas gyönyörű vidámságával. Oppa mindig tudja mit érzek, most is biztos vagyok benne, hogy tudja miért nem vagyok úgy felpörögve próba előtt mind általában. De most ez sem segít. Addig is bekukkolok Zelohoz, hisz hozzá indultam.
- Hahó. - kukucskálok be szobájába. Teljes sötétség van a függönyök be vannak húzva, szóval még alszik. Oda sompolygok hozzá, lassan az ágyához. Egyik keze lelóg, arca teljesen bele van süppedve párnájába. Borzasztóan édes. Ráadásul a lelógó keze most még inkább izmosabban és hosszabbnak tűnik. Fel kéne ébresztenem de nem fogom. Pedig ezzel a céllal is jöttem be. Nem akarom, hogy most ott legyen, meg hát hulla fáradt. Egy edzést igazán ki hagyhat. Nyomok egy puszit pofijára majd elkezdek készülődni.

Lassan besétáltam a terem ajtóhoz. Már voltak benn. Féltem bemenni, hisz én rég nem voltam velük együtt. Gondolom azóta már tudják mi van velem meg a B.A.P-vel. Remélem nem utál senki. De a legjobban annak örülnék ha ma Shinyeong nem jönne.
- Sziasztok. - köszönök látszólagos nyugodtsággal és hatalmas mosollyal.
- YooRim! Szia! - szalad oda hozzám két barátnőmnek mondható csajszi akikkel igen jóban vagyok. Miután végig köszönt mindenki és beszélgettem velük pár sort teljesen megnyugodtam. Nagyon kedvesek voltak és barátságosak.
- Rég láttalak erre. - szól mögülem egy lágyabb hang.
- Shinyeong. - fordulok meg lassan. Nyelek egyet majd nyomok egy vigyort a képemre. - Igen ez igaz. Miújság veled? Minden oké? - kérdem kicsit félve.
- Persze, köszi, teljesen rendben vagyok. Neked pedig gratulálok a sikeredhez. - talán itt derültem fel kissé. Úgy örülök hogy nem neheztel rám.
- Nagyon szépen kö..
- Zelo is itt lesz ma? - vág durván a szavamba. Szándékosan?
- Ő...azt...hiszem. - dadogok megszeppenésemben.
- Hogy-hogy azt hiszed? Hát nem együtt éltek? - vált mogorvább hangnembe.
- De, de nem vagyok hozzákötve. - követem én is stílusát.
- Pedig én már úgy tudtam. - mosolyodik el önelégülten. Mi történt hirtelen? Meg bántottam volna? Jó, persze biztos neheztel rám de...nem erre számítottam.
- Na gyertek, melegítsünk be gyerekek! - kiabál az edző, miközben én épp farkas szemet nézek látszólagos ellengésemmel.
- Sajnálom, hogy elkéstem! Elaludtam! Ezer bocsánat! - töri be az ajtót Zelo hirtelen.
- Nem gond kölyök, még úgyse kezdtük el. Akkor innentől számítva van öt percetek! - mutatja kezén emberünk az időt. Hirtelen nem tudtam, hogy örüljek-e, hogy Zelo itt van vagy mégse.
- Miért nem keltettél fel YooRim? - toppan oda mellénk hirtelen.
- Szia Zelo! - szakít ismét meg Shinyeong. Ezúttal teljesen más én-ét vette elő.
- Ah Shinyeong! Milyen rég nem láttalak. - lepődik meg kissé szöszim. Lopva rám pillant.
- Hiányoztál te óriás bébi! - ugrik nyakába a lány. Ha tehettem volna helyben káromkodtam volna, de inkább vissza fojtottam a rohamom és a táncparkett felé vetettem az irányt. Fogalmam sincs mi folyik itt, de érzem, hogy ebből valami nagyon rossz fog kisülni és mindenről az a lány tehet majd.

Egész edzésen csendben tűrtem ahogy Zelora rá tapad az a fruska. Sírni, visítani, dühöngeni tudtam volna de akkor keresztbe teszek a Zeloval folytatott kapcsolatunknak, és ezáltal neki is. Nem akartam és semmi mást mindössze tudatni vele, hogy Zelo az én barátom. Ha még csak nem is hivatalosan is. Mást nem tehetek míg megbízom szöszkémben és tűrök. A baj csak ott vált még nagyobbá, hogy nem koncentráltam...
- YooRim! Jól vagy? - szalad oda hozzám egyik csapattársam. Sikeresen elestem, mert nem figyeltem oda.
- Hát...szerintem ... meghúztam a lábam. - nyögdécselek. A fájós lábamra estem.
- Mi történt? - érkezik meg Zelo is...Shinyeong társaságában.
- YooRim elesett és meghúzta a lábát. Be kell vinni a kórházba, hogy kitámasszák a lábát. Ebből nagyobb baj is lehet. - irányít edzőm.
- Nem! Semmi szükség rá. Folytassuk. - kiabálok. Próbálok felállni de nem megy.
- Segítek. - fogja meg kezem Zelo majd felkapar a földről.
- Szerintem be kéne menned a kórházba. Így nem tudod folytatni az edzést. Majd én beviszlek. - lép közénk Shinyeong és szakítja el kezem Zeloétól, majd azon nyomban saját vállára teszi.
- Már mondtam, hogy nem megyek sehova! - ordítok rá amitől mindeni megszeppen. Kifújom a levegőm, majd változtatok hangszínemen. - Köszönöm, de tényleg nem szükséges.
- Elég volt. Az orvosiba most azonnal elmegyünk. - vesz át Zelo, Shinyeongtól. Óvatosan megfogja mind két lábam, majd felemel és mint a királylányokat a mesékben karöltve felkap.
- Zelo, vá...- próbálok ellenkezni, de nem hagy.
- Ne vitatkozz már. - dorombol le miközben kifelé cipel. Számomra egyben kínos, egyben romantikus pillanat. Rá pillantok kifelé "menet" a többiekre. Mind mosolyognak kivéve Shinyeongot. Komoran, karba tett kézzel méreget. Legszívesebben kiöltöttem volna rá a nyelvem.

- Nagyon fáj? - pillant rám aggódva előttem szerelmem.
- A lábamat elviselem. De a szívem majd összetörik a keserűségtől. - hajtom le fejem. Elővett egy fáslit és leguggolt elém.
- Ugyan mi okozza a keserű érzést? - vigyorogja el, de látja, hogy nekem nem tetszik így megkomolyodik. Nyelek egyet majd ösztönösen megkérdem azt amit talán eddig még nem kérdeztem tőle így. Szemtől-szemben. Hirtelen.
- Szeretsz engem? - gurul le egy kósza könnycsepp arcomról. Rá pillantok hisz nem kapok azonnali választ. Pislog rám nagy barna szemeivel. Valószínűleg meglepődött, hirtelen kérdésemtől.
- Válaszolok egy kérdéssel. Úgy nézek ki mint aki nem szeret téged? - karolja át derekam, még ugyan úgy guggoló pozíciójában.
- Zelo!! Mi elmentünk! Majd hívj fel, tudod a számom. Ja és...üdvözlöm YooRimot! Zárj be lécci, ha elmentél. - kiabál az ajtó másik végéről kéjes hangon jelenlegi ellenségem.
- Ez a lány... - szorítóm össze fogaim. Tudja mikor kell megzavarni az embert. Direkt csinálja. Tuti, hogy hajt Zelora.
- Ejnye. Csak nem féltékeny vagy? - zökkent ki az előttem immáron álló fiú.
- Dehogyis! Ugyan már. Miket képzelsz? Azért ekkora szám nem vagy. - bicegek arrébb, és felülök a másik "beteg" ágynak a végére.
- Igazán? Akkor te ismétled meg az előző kérdésed vagy én emlékeztesselek rá? - támaszkodik két tenyerével ugyan csak az ágy végére, ahol én ülök. Hatalmas kezeit mellettem helyezi el.
- Amire nem kaptam választ? Nyugodtan emlékeztethetsz. - fordítom el fejem, mivel az övé az enyémtől pár centire van.
- Tudod, én úgy érzem, hogy eleget beszéltünk már erről. - mászik fel az ágyra ezáltal engem eldöntve rajta.
- Állj meg! Mire készülsz? - mászok feljebb az ágyon amennyire tudok, jelenleg fogyatékos lábammal.
- Mivel mostanában eléggé hanyagolsz, ma még csak fel sem ébresztettél, ráadásul ölni tudsz a szemeddel, ha más lány van a közelemben, ezért arra jutottam meg kell, hogy büntesselek. - közli mind ezt teljesen rám mászva. Szívem kalapácsként verdesi mellkasom...

FOLYT.KÖV~~ tüdü ~~