- Na srácok itt szétválunk. Mindenki menjen a saját szobájába, pakoljon ki és majd az esti edzésnél találkozunk. Van addig még pontosan két óránk. Egymás mellett vagyunk, szóval ha bármi van szóljatok a másiknak. - utasítja fiacskáit Bang.
- Át lehet menni a másikhoz? - tapint rá rögtön a lényegre Zelo.
- Neked természetesen nem! Kibírod. Valami problémád van hozzám gyere. - oppa persze értette, mire céloz a maknae.
- Jössz? - pillantok Jongupra aki a prospektust bámulja elbambulva.
- Persze. Ott a mienk. - mutat a folyosó végén lévő szobaajtóra.
- Az pedig az enyém. - billenti fejét Zelo a miénkkel szemben elhelyezkedő szobára.
- És közvetlen mellette van az én szobám is. - nyitja ki az ajtaját Shinyeong.
- Ez a lány most hallgatózott? - suttogja Daehyun Youngjae-ének.
- Milyen pofátlan. - kapja válaszul Youngjaetől amire én halk kuncogásba kezdtem, hisz olyan viccesen adták elő.
- Igen már mondtad. - válaszol neki Zelo kedvesen. Csak tudnám miért. Persze megértem nem akar vele bunkó lenni, de hisz Shinyeong engem látványosan utál. Akkor neki nem kéne egy kicsit ellenszenvesebbnek lennie? Vagy a kettőnek nincs köze egymáshoz? Talán csak a féltékenység beszél belőlem. Aminek szerencsére még csak múltbéli alapja van.
- Pakoljunk ki. - tol be a szobába Jongup majd ránk is csukja az ajtót. Valahogy mindig akkor szakít közbe mikor elmerülök ezekben a gondolataimban.
- Melyik ágyon szeretnél aludni? - mutatok a két ágyra. Az egyik az ablak mellett a másik pedig közvetlen mellette az ajtónál fekszik.
- Nekem mindegy. Válassz te. - mosolyog rám.
- De nem! Én kérdeztem előbb, szóval neked kell választanod. - harcolom ki magamnak az igazam.
- Akkor legyen..a... az ajtó melletti. - rakja rá a cuccát már is.
- Szuper. - reméltem, hogy ezt választja.
- YooRim, kérdezhetek valamit? - ül le az ágyamra mellém.
- Akármit. - válaszolok vidáman.
- Nem vagy féltékeny? Nem azért kérdem, mert látszik csak... - vakarja meg a fejét zavartan.
- Semmi baj...tudom, hogy te látod rajtam. - hajtom le fejem.
- De azt is tudom, hogy bízol Zeloban. Éppen ezért kérdezem.
- Az aggaszt, hogy Zelo engem Shinyeong miatt gyűlölt az elején, és félek, hogy újra fel fognak lobbanni benne azok az érzések amiket akkor iránta táplált. Hisz nem véletlenül szerette. - nyelek egy nagyot. A sírás határán vagyok.
- Elmondok valamit amit soha nem mondhatsz vissza Zelonak, se senki másnak, jó? Megígéred?  - tartja kisujját "eskütételre" mit az oviban.
- Ígérem. - pecsételem meg eskünket nevetve.
- Megkérdeztem Zelot pár napra rá mikor beköltöztél, hogy mégis mi a legfőbb oka annak, hogy ennyire utált téged. Azt válaszolta, hogy nem is igazán veled van baja, csak mérges és akaratlanul is rajtad vezeti le mindezt. - magyarázza.
- Ha nem velem, hát akkor kivel? - emelem fel a hangom kissé, mivel ezt nehéz így elhinni.
- Shinyeong volt már akkor is a fő probléma. Nem szerelmes volt belé csupán kedvelte, de nem fogta fel még ezt az érzést, és így szerelemnek tudta be.
- Ez mennyire rá vall. - sóhajtok egyet.
- Szóval nehogy azt hidd, annyira belé volt esve, csupán ő úgy gondolta a te hibád az, hogy nem Shinyeong jutott be hozzánk, akit már régóta ismer. Ezt addig gondolta így míg meg nem ismert téged rendesen. - mosolyog rám nyugtatóan.
- De Shinyeong engem miért utált meg hirtelen ennyire? Hisz amikor legelőször találkoztunk, aranyos volt és kedves. - szegezem rá kíváncsi tekintetem, hisz az egészben ezt nem értem a legjobban.
- Szerintem feltűnt neki Zelo viselkedése, és most ő vált féltékennyé.
- Miért, hogy viselkedik? - értetlenkedek.
- Szerelmesen. - kapom vigyorogva a választ, amitől nyomban elpirulok. - Most, hogy ezt megbeszéltük én gyors elmegyek letusolni. - indul meg a fürdő felé.
- Várj! - ragadom meg kezét könnyes szemekkel.
- Mi a baj? Most miért sírsz? Ne sírj könyörgöm! Nem tudok mit kezdeni a síró lányokkal! - óbégat pánikozva.
- Köszönöm Jongup. - húzom magamhoz és ölelem át. Meglepődhetett, hisz azonnal nem is ölelt vissza csak pár másodpercre rá.
- De megígérted! Egy szót se senkinek. - figyelmeztet újra.
- Yes Sir! -.állok vigyázz állásba, amire ő csak felnevet.
- Na gyors elugrok fürdeni, addig pakold ki a mai szerelésed amit hozol edzésre mert mindjárt kezdünk. - apáskodik kicsit, majd egy fejsimi után be is vonul a fürdőbe.
Míg Jongup zuhanyzik, eleget teszek mondandójának és lassanként kipakolok. Elrendezek néhány közös dolgot is a szobában, hogy mind kettőnknek kényelmes legyen. Viszont nem tudom, hol a van a szobaszekrény kulcsa. Azon a csomón van amin a bejáratiéi is csak az a gond, hogy nem én nyitottam ajtót.
- Jongup, nem tudod hol van a szekrénynek a kulcsa? - kiabálom be neki a fürdőbe, miközben próbálom megtalálni az a bizonyos kulcscsomót.
- Be raktam a táskába, vedd ki nyugodtan! - kapom a visszaválaszt, csak ugyan kissé kiabálva az ajtó mögül. Oda pattogok táskájához, de nem találom melyik zsebbe tehette, kutakodni viszont nem akarok.
- Hol kereshetem? - szólok be neki a táskája előtt guggolva.
- Várjál, segítek. - jön ki egy szál törölközőben, ami a derekára van tekerve. Meglepődni... hát nem mondom, hogy nem lepődtem meg, de nem jöttem zavarba, hisz nem éreztem azt a dobogást a mellkasomban mint hogyha Zelo jött ki volna így. És tudom jól, hogy Jongup se úgy gondol már rám, ezt letisztáztuk mi.
- Nem jöttök le lassan prób... - ront be Zelo hirtelen, majd azonnal meg is torpan. - Megkérdezhetem, hogy mégis ... mi ..a ...szart ..csináltok? - néz rajtunk végig dühös kimért szemekkel. Kicsit kellemetlen időzítés de hát nem csináltunk semmi rosszat. Bár... Jongup egy száll törölközőben áll mögöttem miközben én matatok a táskájában...
- Csak keressük a szekrény kulcsot. Ne féltékenykedj rögtön. - vágja rá az idősebb fiú.
- Féltékeny? Miért lenne féltékeny? - nézek rá. Nem értem annak a bizonyos féltékenységnek az okát. Jonguppal csak jó barátként gondolunk egymásra már. Zelo ez miatt nem lehet féltékeny.
- Bocs, hogy zavartam. - vonul ki trappolva, majd becsapja maga mögött az ajtót.
- Most mi baja van? Hát nem hiszem el. Ez mellet a gyerek mellett az ember egy kulcsot se tud nyugodtan megkeresni. Utána megyek. - állok fel sietve, majd utána rohanok.
- Gyorsan érd utol. - integet Jongup. Körbe nézek és pár méterrel előttem látom a láthatóan berágott fiúmat. 
- Zelo! - kiabálok utána. - Ne menny el. - mintha a falnak beszélnék. Hátra se nézett, csak ment egyenesen a hosszú folyosón.
- Nem hallod? Várj meg! - futok neki kicsit, hogy beérjem de még mindig semmi. Felidegesített, miért nem vesz figyelembe? Úgy tesz mintha épp rajta kapott volna Jonguppal valami intim dolgon, de még csak ehhez hasonló sem történt.
- ÁLLJ MÁR MEG! - ordítok most már.
- MIVAN? - kiabál vissza, miközben hirtelen hajlandó volt végre megszólalni.
- Mi az hogy mi van? Ezt én kérdezném tőled, már ne is haragudj! - lépek közelebb hozzá.
- Mi lenne? Nincs semmi. Menny vissza a szobádba Jonguphoz. - fordít megint hátat nekem.
- Tényleg féltékeny vagy? De hát nem is csináltam semmi rosszat! Se ő se én. - erősködik kicsit nyugodtabb hangnemben. Nem kiabáltunk még így egymással.
- Velem kéne egy szobában lenned... - motyogja az orra alatt, de sikeresen megtudtam fejteni.
- Nem én intéztem így. Ez miatt ne ránk haragudj, hanem a kis pajtásodra. - erre már hajlandó felém szegezni  arcát.
- Ugyan már, ez nem az ő hibája. - próbálja elhessegetni a témát.
- Persze, ő nem lehet hibás csak én vagy Jongup. - váltok ismét mérges pontra.
- Ne beszélj többes számban vele. Nem akarom hallani, mikor azt mondod 'mi' vagy 'én és Jongup'. - marad ő is ingerült. Én is olyan sok mindent nem akarok hallani, vagy látni.
- Áruld már el mi bajod van! Nem lehetek a közlébe, de azt nézzem csöndben amíg Shinyeong rád mászik? Jongup tudja, hogy a barátom vagy de Shinyeongnak te már mondtad, hogy járunk? - könnyezek be.
- De Jongup smárolt le!!! - ordít rám, amitől hátra is lépek egyet.
- Tudod mit? Ne beszélgessünk. Egész hétvégén hozzám se kell szólnod és minden rendben lesz. - gügyögök neki sírva. Miért kell mindig ezt csinálnia? Ilyenkor miért érzem azt,hogy nem szeret? Lehet, hogy én is durva vagyok de nem adok rá neki okot a féltékenységére, nem én tehetek róla, hogy az a fruska direkt egy szobába rakott minket. Csak tudnám ezt ő miért nem látja be végre.
- YooRim...várj... sajnálom...én.. - szelídül meg, mikor észre veszi, hogy komolyan beszélek.
- Nem! - szakítom. félbe durván. - Eleget mondtál. - azzal vissza is vonulok sírva a szobába.
- Ennyire összevesztetek? - jön oda Jongup hozzám, én az ajtónak támaszkodok és eszeveszettül zokogok. Rendes választ se tudok neki adni, csak bólogatok.
- Nincsen semmi baj, csak azért csinálja mert szeret. Az én hibám az egész, nem figyeltem. - simogatja meg hátam óvatosan. Épp, hogy hozzám ér. Ez mind Zelo miatt van. Jongup ezentúl a közelembe se fog jönni.
- Mi történt? - lép be Bang, és néz rám hatalmas nagy kérdő szemekkel.
- Összevesztek. - válaszol helyettem Jongup.
- Jól van... minden rendbe jön. - ölel át szorosan oppa. Szegényemen vagy 10 percig sírtam, nem győztek nyugtatgatni, az akkora már átért többiek is. Annyi szerencsém volt, hogy a ma esti edzés elmaradt, mivel sokan nem érkeztek még meg, ráadásul többen nem is pakoltak ki. Így a többiek bebújtattak az ágyba beszélgettem velük, próbáltak felvidítani, kisebb-nagyobb sikerrel. Magam sem tudtam eldönteni, hogy szükségem van-e most Zelora vagy nincs.

Alig aludtam valamit. Fogalmam sem volt egészen este 11-ig mi van Zeloval míg Daehyun tájékoztatott, hogy kiszellőztette a fejét, Himchan elment érte és nemsokára jönnek vissza. Megrémültem, hisz azt hittem elmenekült előlem. Meg is érteném. Akkor ezt most vegyem szakításnak? Ezekben a gondolatokban próbáltam álomra hunyni szemeim.
Olyan hajnali fél három körül halottam, hogy nyílik az ajtó de gondoltam, csak Jongup ment le a büfébe és jött vissza, vagy hasonló, így nem is fordultam meg. Meg még eléggé kómás voltam, szóval a lustaság is közre játszott. Élni se volt kedvem, nem hogy megmozdulni. Nem vettem figyelembe és lecsuktam a szemeim. Halottam ahogy szoba társam toporzékol és lépdel össze-vissza, és hogy végül az én ágyam közelébe kötött ki. Ráült ágyam szélére. Épp meg akartam kérdezni tőle, mi történt és megfordulni, mikor melegséget éreztem az arcomon. Jongup megpuszilt? Nem. Puszi volt ugyan, de nem tőle. Ez nem az ő illata.
- Zelo... - ülök fel ágyamban és pislogok a mellettem ülőre.
- Milyen pirosak és karikásak a szemeid. - simít végig arcomon. Nézek rá, mint aki szellemet lát. Először azt hittem már megint vele álmodom, de nem. Ő igazi.
- Te is eléggé le vagy csúszva. - mosolygok rá fájdalmasan, hisz fáradtság tükröződik vissza arcából és keserűség.
- Na gyere velem, mutatok valamit. - fogja meg a kezem és ráncigál ki az ágyból. Megállunk a szobája előtt. Vagyis én megtorpanok.
- Nem akarok bemenni. - engedem el a kezét. - Vissza szeretnék menni az ágyamba.
- YooRim. Tudom, hogy összevesztünk és tudom, hogy nagy része az én hibámból van de értsd meg, hogy nem tudlak elengedni. - nyom neki a falnak.
- De ez így nem működik. Kérlek találjunk ki valamit, mert nem akarlak elveszíteni. - markolok bele felsőjébe és török ki ismételten zokogásba.
- Együtt megoldjuk. Mindent rendbe hozunk. Te vagy a mindenem YooRim. Senki nem állhat közénk. - ölel szorosan magához. Fejemet mellkasába temetem.
- Még Shinyeong sem? - kérdezem a pulcsijába bújva.
- Ő főleg nem. Hozzád képest nekem ő nem jelent semmit és senkit. Te vagy az első számú lány az életemben.
- Leszáll végre Jongupról is? - kérdezek rá a másik félre is.
- Le. De legközelebb ne mászkáljon körülötted félmeztelenül. Az csak én lehetek. - enged el és fejemet felfelé fordítja.
- Engedd, hogy bebizonyítsam mennyire szeretlek. - mondta után azonnal megcsókol. Csókja mámorító, mintha egy hónapja nem éreztem volna, pedig csak 1 nap telt el, hogy nem éreztem ezt. Finom és gyengéd. Valamivel mindig tudja fokozni.
- Most már viszont gyere velem. - kulcsolja össze kezeinket és bevezet szobájába.
- Te jó ég. - kapok a számhoz. Ami bent fogadott, arra nem számítottam. Miden tele volt gyertyával, rózsával és annak szirmaival, életemben nem láttam még ilyen romantikus dolgot. Egy ágy volt csak bent és gyönyörűen meg volt ágyazva.
- Mit szólsz? - öleli át hátulról hasam.
- Csodálatos. Annyira édes vagy. Soha nem láttam még ilyen romantikus dolgot. Az az ágy is annyira szép. - bújok hozzá.
- Kipróbáljuk mennyire kényelmes? - fordít maga felé. Habozás nélkül bólintottam. Akarom. Felkapott és kis hercegemhez hűen oda vitt az ágyhoz majd rá rakott, és felém helyezkedett.
- Biztos vagy bennem hogy szeretnéd? - torpan meg kissé.
- Teljesen. Veled szeretném itt és most. Akarlak. - váltok kissé követölező módba. Kívánom Zelo testét.

Azt akarom, hogy ennyi idő után végre mindenestül az enyém legyen és én is az övé. Ennek már itt van az ideje.