aboutchatlinksarchives


2013. február 19., kedd
Hate you? #17 @ 12:22

- Kelj fel YooRim! Kelj fel gyerünk! - hallom ahogy hevesen és remegő hangon szólítgat valaki. Óvatosan kinyitom szemem és az egész világ forog velem a fejem iszonyatosan sajog. Rengeteg embert látok de az arcokat alig tudom kivenni. A földön fekszem és mindenem sajog de legjobban a kezem fáj. Fogalmam sincs mi történt. 
- YooRim jól vagy? - hajol felém felzaklatva egy kék hajú srác. 
- Úristen vérzik. Hívjatok mentőt! - üvölt fel mellettem guggoló másik férfi. Amennyire látom még többen jönnek oda és néznek egyenesen engem. 
- Hé nézz rám. Nincsen semmi baj. - simít végig az arcomon még mindig az a srác aki a karjaiban tart. Olyan ismerős az arca ... de... nem tudom ki ő. Ismerem egyáltalán? A kezei olyan melegek, biztonságot sugároznak csak azt nem tudom miért remegnek így, viszont a nevét sem tudom megmondani. 
- Ahh... - kapok fejemhez szúró, hasító fájdalom nyilallt bele. Amint oda nyúlok érzem, hogy valami nem stimmel.  - Mi ez? - hozom le lassan kezem szemem elé. Szemem azonnal kidülledt. - Vér.... vérzek.....miért.....miért vérzek? - szédülök meg még jobban. Hát rólam beszélt az a férfi? Mentő kell nekem? 
- Fel tudsz kelni? El kell mennünk a kórházba. Gyere segítek. - fogja meg derekam az előttem térdelő srác. Kezei még mindig remegnek ő maga is még mindig elég rémültnek látszik mégis próbálja erősnek mutatni magát. Amint megmozdultam helyzetemből körülöttem minden pördült egyet és ismételten a sötétségbe találtam magam. 

- Nem olyan komoly a baj mint aminek látszik. A feje megsérült nyílt sebe keletkezett de nem volt szükség arra, hogy összevarrjuk, rendesen elláttuk és a kötésnek még rajta kel lennie pár napot. Rosszabbik esetben egy hét. - magyaráz csendesen egy öreg férfi hang. A pittyegésre keltem fel immáron. 
- És a keze? Eltört? - ismerek fel egy számomra kedves hangot viszont se arcot se nevet nem tudok hozzá csatolni. 
- Szerencsére csak meghúzódott. Természetesen az is be van kötve, rögzítve van. Mivel nincs jelentős duzzanat gipszet nem tettünk rá. - a kezem? Jobban szemügyre veszem a mostani környezetem és azonnal rádöbbenek, hogy egy kórszobában vagyok. Ki pillantok az ajtón és megtalálom már a hangok tulajdonosát is. Ott áll a kék hajú fiú. Ő a legmagasabb. Mellette még vagy három srác áll és még három ül kint. Jobban kihajolok és a doktort is megpillantom. 
- Felébredt! - kapja fel a fejét az egyik barna hajú fiatal fiú. Mindannyian rám vetik tekintetüket. A magas srác azonnal meg is indul. 
- Várj Zelo! Doktor úr bemehetünk ugye? - próbálja vissza fogni a.....Zelo...nevezetű egyént, egy mély hangú ember. A srác mintha meg se hallotta volna az előbbit, már oda is sietett az ágyamhoz. 
- YooRim... - ölel át azonnal és teljesen hozzám bújik. YooRim. Igen az én vagyok emlékszem. De mégis ki ez a srác? Miért ölelget? Rá pár pillanatra a maradék őt srác is besiet hozzám. Mindannyian körül állják az ágyam. Mindenki arcát ismerem de egyszerűen több adatot nem tudok hozzájuk kapcsolni. 
- Hogy vagy picur? - szólít meg a mély hangú férfi. 
- Jól ránk ijesztettél ám. - fogja meg kezem egy másik emberke. Zelo...igen így hívják... ő csak most eresztett el. Tenyereit arcomhoz illesztette és mélyen szemembe nézett. 
- Zelo. - pislogok rá. 
- Itt vagyok. Nincsen semmi baj. A lényeg, hogy most már jobban vagy. - kezein éreztem hogy remegnek. Mosolya fájdalmas volt viszont szeretet sugárzott. Szemei karikásak voltak, fáradtak. Mint aki napok óta nem aludt. 
- Elmondaná nekem valaki mégis mi történt? - fogom meg kezeit és lassan leszedem az arcomról. 
- Leestél a létráról miközben szerelted az óriás nyuszit. - magyarázza egy másik igen jóképű telt ajkú fiú.
- Milyen nyusziról? Mit szereltem én? - fogom sajgó fejem. 
- Nem emlékszel? - lép hozzám közelebb mindenki. 
- Hát nem igazán.... meg mégis milyen létra? Hol álltam én létrára? 
- Mikor forgattuk az MV-t. Tegnap délelőtt. - ül le az ágyam szélére Zelo, az a kék hajú. Teljesen elsápadt. 
- Fogalmam sincs miről beszélsz. És hol vannak a hozzá tartozóim? Ők miért nincsenek itt? - nyugtalankodok kicsit. 
- Csak ezt ne .... - kap a szájához a legidősebbnek kinéző srác a hat közül. 
- Behívom az orvost. Gyere velem Daehyun. - szaladnak ki ketten. Daehyun. Annyira zavaros minden. Miért ismerem fel a neveiket ha magukat a fiúkat nem? 
- YooRim. Tudod hány éves vagy? - támaszkodik mellém a mély hangú. De neki tudom a nevét.... Bang.... 
- 16 éves vagyok és te vagy Ba-Bang...Yongguk.... - diktálom halkan, bambán.
- Igen engem úgy hívnak. - mosolyodik el. - Na és ő? Őt felismered? - mutat a mellette lévőre. 
- Ő Zelo. - mutatok rá. - De nem hiszem, hogy ismerem. Csak most jegyeztem meg a nevét. - vonok vállat. Az orvos éppen belép a szobába. A sok szem pár most rá vetődik kivéve az övét. Zeloét. Tátott szájjal engem néz. Mint aki szellemet látott úgy mereszti rám elhűlt arcát. 
- Nem tudod ..... ki vagyok? - hitetlenkedik teljesen komolyan. Szívem hevesen elkezdett dobogni. Milyen édes arca van ennek a srácnak. 
- Sajnálom de nem. Ismerős az arcod, sőt mindenkié, néhány név be is ugrik de....ennyi. - szegezem le a fejem.
- Igen ez várható volt....
- Hogy érti hogy várható volt??? - üvölt rá az orvosra Zelo. Mindenki megdöbbent
- Zelo! - próbálja csitítgatni Yongguk. 
- Nem....nem...nem akarom elhinni...kérlek mond, hogy ez nem igaz. YooRim emlékezned kell .. kérlek. - fordul ismételten felém és fogja meg kezem. Mi történik....miért ver ilyen gyors ütemben a szívem ha rá nézek? 
- Ne haragudj. De a neveden kívül semmit nem tudok rólad. - harapok számba. Szája lekonyul, szeme csak úgy csillog a szomorúságtól. 
- Figyeljen fiatalember. - szólal fel a doki ismét. - Ne aggódjon. YooRimnak memóriakarosodása van de ez csak átmeneti. Akkora ütés nem érte a fejét, hogy ez maradandó legyen. - veregeti meg a vállát. - Az emlékeid vissza fognak térni de nem szabad elsietni semmit. Körülbelül két hét és minden vissza áll a rendes kerékvágásba és szépen fel fogsz épülni. - magyarázza immáron nekem. - Most viszont jobb lenne ha pihenni hagynánk. Menjenek önök is haza. - indul ki a fehér kosztümös szakember. Haza? Nem akarom, hogy itt hagyjanak. Én is menni akarok velük. Mintha egy lenne az otthonunk. 
- Én itt maradok. - támaszkodik neki a falnak Zelo. Sóhajt egyet majd kissé lefelé veti pillantásait. Jobban szemügyre veszem testét. Milyen magas..... várjunk....184 .... 
- Te pontosan 184 centi vagy. - mutatok rá. Két hatalmasat pislog rám, majd azon nyomban kivirulnak arcvonásai. 
- Igen, annyi vagyok. - túr bele hajába. Úristen milyen jól néz ki. Szemébe nézek és rögtön elpirulok. 
- Majd mi segítünk emlékezni. Én  Young..
- Youngjae vagy. Tudom. Te pedig Jongup, Himchan, Daehyun .... és....Bang oppa. - mondom sorba neveiket mint egy kis óvodás. A fiúk hatalmasat felkiáltanak, éljeneznek és tapsolnak. Mintha most mondtam volna el Korea nemzeti himnuszát. 
- Még egy utolsó kérdés. Kik vagyunk mi együtt? - adja a kezembe telefonom Himchan. Értetlenkedve vizslatóm a sötét képernyőt majd amint megnyomom rajta a feloldás gombot már erre a kérdésre is megkapom a választ, amint vissza köszön nekem egy maszkos nyuszi. 
- Ti vagytok a B.A.P! 

Próbáltam tegnap győzködni a srácokat, hogy menjenek haza és pihenjenek de senki nem volt hajlandó szót fogadni. Kijelentették, hogy ők innen nem mozdulnak és felváltva figyelnek és beszélgetnek velem amikor szeretnék. Vigyáznak rám és mindenben segítenek. Pár dolog már tisztázódott is.
- Elmegyünk reggeliért, mindjárt jövünk, hozunk nektek is. - veszik fel a kabátjukat négyen. 
- Nekem le kell mennem ide a bejárat elé a menedzserrel beszélni, rendben picur? - simogatja meg a fejem oppa. Mindig ezt szokta, igen. 
- Addig figyelj rá. - kacsint rám mosolygósan majd az elbóbiskolt Zelora pillant. Ő volt az aki tényleg szó szerint egy lépést sem ment el. Este mikor kinyitottam a szemem ő ugyan ott volt. Úgy aludtam el, hogy közben fejemet simogatta, annyira megnyugtató volt. Most viszont már teljesen kimerült. Amint a fiúk elmentek gondoltam halkan kimegyek a mosdóba. Míg itt voltak nem akartam, hisz olyan kellemetlen, nem akartam, hogy ki kelljen kísérni, de egyedül meg nem hagytak volna menni. Amíg nincsenek itt gyorsan lezuhanyzom Zelo legalább pihen kicsit. Óvatosan lehúzom magamról a takarót, már amennyire tudom egy kézzel. 
- Hova mész? Ne mozogj majd én segítek. - karol át hátulról hirtelen a fiú. Épp, hogy megmozdultam de ő ár ugrik is. Mi ez a telepátia? 
- Jaj igazán nem szükséges. Nyugodtan haza mehetsz, aludd ki magad. Nem kell itt lenned velem. - mosolygok rá, de az ő tekintete elkomorul. 
- Nem fogok haza menni. Nélküled nem. Itt a helyem melletted. - húz közelebb magához. Ismét....ismét előjött. Szinte hallom ahogy dübörög a mellkasom. Még közelebb....csak egy kicsit közelebb ha mennék ajkaihoz. Állj. Nem. Mit művelek? 
- Csak el szeretnék menni fürdeni. - fordítom el gyorsan fejem. 
- Rendben. - szedi le rólam teljesen a takarót. Szerencsére lábaimnak semmi baja, figyelem meg ahogy az ágy szélén ülök. Óvatosan a talajra lépek. Zelo nem enged el. Derekamat gyengéden szorítja. 
- Innen már menni fog köszö..... - kimondani sem tudtam mert amint ránehezedtem a talajra fejembe mintha belevertek volna és azt hittem elájulok...de nem.... megfogott. 
- Engedd meg, hogy segítsek. Ne hozd már rám a frászt folyton. - emeli fel kissé hangját de mégsem bántóan, hanem teljességgel aggodalmasság cseng belőle. Bólintok egyet. Nem is kellet több neki. Ép kezemet vállára helyezte hirtelen leguggolt kissé, hosszú kezeivel lábaimba karolt. 
- Zelo ne várj... állj...nem kell ezt... - ijedek meg. Úgy felkapott mint egy kis hercegnőt. 
- Ne ellenkezz folyton. Úgysem fogsz tudni lerázni. - indul ki velem mosolyogva. Érzem, ahogy elönt a forróság. 
- Hova-hova gyerekek? Zelo nem vagy egy kicsit türelmetlen? YooRim még nem épült fel ehhez teljesen. - nevet fel Himchan, épp velünk szembe jön a többiekkel. Ezt a röhögést én ismerem, akaratlanul én is elnevettem magam. 
- Hyuuuuunng! - dobbant egyet Zelo mérgesen. Nevetésem abba maradt. Mért lenne türelmetlen? Hisz csak segít. Nem értem. Rá pillantok Zelora. - YooRim kérlek ne nézz így rám. - grimaszol édesen. Ha most sikíthatnék aranyosságától megtenném, de nem! A kis incidens után sikeresen megérkeztünk a fürdőbe. Zelo hatalmas finomsággal letett a földre majd tőlem körülbelül három centire megállt. Arca azt sugallja mondani akar valamit csak vissza fogja magát. 
- Akkor én kint megvárlak. - simít ki egy tincset a hajamból. Ez a mozdulat.... ismerem.
- Ne... - ragadom meg kezét. - Mond... még is honnan ismerlek? Ki vagy te nekem? - törnek belőlem elő a kérdések. 
- Ezt még korai elmondani. - ellenkezik, viszont vissza lép elém. 
- Lehet de érzem, hogy te nem akárki vagy. Nem tértek vissza az emlékeim csak épp néhány töredéke, viszont biztosan tudom mi közel állunk egymáshoz. - szorítók rá csuklójára. 
- Igazad van. Nem vagyunk akárkik egymásnak. Annyi mindent megéltünk már együtt. Mindig ott vagyunk a másiknak. Túl jutottunk nehéz dolgokon mert mindig kitartottunk. - fonja át ujjait, ujjaim között. 
- Mégis mi... 
- A tested minden egyes porcikája az enyém. - vág szavamba. Sejtelmem sincs mi történik de képtelen vagyok elhúzódni. - Akármit meg tennék érted azért, mert én szeretlek. - mondja ki a végén határozottan. Az egész valóm bizsereg szavai hallatán. Könnyem arcomon fut végig. 
- A barátod vagyok. Te vagy a mindenem és te is szeretsz engem. Ha nem hiszed el akkor addig bizonygatom míg az összes emléked vissza nem tér és azután is minden nap. - ezt követőleg magához húz majd hirtelen ajkai az enyémeket nyomják. Szorosan számra tapadt. Ijedtemben ösztönösen ellöktem magamtól de nem sikerült, nem hagyta magát. Elgyengített számat uralma alá vette. Ez a csók... mámorító. Édes, finom, ismerős. Ez Zelo csókja. Megadtam magam. Számat már nem feszítettem, hagytam, hogy azt csináljon vele amit csak akar. Nyelvét átcsúsztatta finoman és érzékein. Kirázott a hideg. A hasam mintha lezsibbadt volna. Már nem aggódtam. Szavai igazak voltak. Puha ajkait nem most először ízlelem meg. 
Miért jönnek elő ezek az érzések? Mi van mögöttük? Miért sajog ennyire a szívem. Valami nagyon fontos dolgot felejtettem el. De ő itt van. Vajon Zelo vissza tudja hozni az elhagyott emlékeket? 

about
welcome yeogin black, black paradise.


hi,hi~ my name is Gain and i think koreans are beautiful. *o*

"No pain, no gain, Just hold it in. No rain, no rainbow. No hurricane, tornado can ever stop me. Because the sky looks the biggest when your back is on the ground."
create &inspire.