- Ébresztő. - szólt lágyan mellőlem egy kedves hang.
- Mmm.. - grimaszoltam álmosan. Semmi kedvem nem volt még felkelni.
- De édes vagy. - nevetett fel, majd végig simított puha kezével arcomon. Olyan jót álmodtam, hogy nem akarok fel kelni, inkább vissza aludnék és újra álmodnám. Csak ez a kellemes illat tartott ébren. Melegség járt át.
- Jó reggelt. - vigyorgott rám a mellettem kék hajkoronát viselő fiú. Kissé kócos frizurája és álmos szemei igazán vonzóvá tették. Én csak köszöntésére bólintani tudtam. - Jól aludtál? - támasztja meg mellettem jobb kezével fejét Zelo.
- Hát... igen. - válaszoltam félénken és szégyenlősen. Hogyne aludtam volna jól ha te itt vagy.
- Ez nem volt túl meggyőző. - kezdett el rám mászni sunyin. Meg akartam akadályozni de belül úgy éreztem nem tehetem. Ha most elutasítanám biztos rosszul érezné magát arról nem is beszélve, hogy én is. Nem... nem lelkiismeret furdalásom lenne, hanem egyszerűen Zelonak nem tudok ellen állni.
- Tudod..gondolkoztam. - kulcsolja össze fejem mellett mind a két kezem övével, majd felemeli őket és azt vizslatva, morfondírozik. Nézi ahogy kezeink egybe forrtak és rám pillant. - Megint felhozom ezt a témát, előre is bocsánatot kérek, de el kell mondanom. - hajol közelebb. Olyan komoly is tud lenni, hogy már meglepődők mi rejtőzik a kisfiús arca mögött. Nem akarok megszólalni, nem akarom megzavarni mikor ilyen őszinte. - Hogyha úgy adódna, hogy az memória károsodásod maradandó lenne én mindent megfogok tenni annak érdekében, hogy újra belém szeress. - böki ki érthetően és határozott hangnemben. Belé szeretni.... szerelmesnek lenni Zeloba. Már a gondolattól is a szívem annyira kalapál össze-vissza, még állon vág  a végén, nem akar nyugton maradni. Szemeiben elolvadok, azokban a mély barnákban, amik hol számat, hol az én szempáromat keresi.
- Miért... - nyelek egyet. - Te ... szerelmes vagy belém? - kérdezem feltűnően akadozva. Lehet máshogy kellet volna megfogalmaznom mondatom, ugyanis szemei kikerekedtek szája elámult. Annyiszor mondta, hogy szeret nekem meg még van képem ilyet kérdeni tőle.
- Még mindig nem hiszel nekem. - mászik le rólam durcásan.
- Félre érted nem úgy gondoltam! - kapok keze után hevesen de nem érem már el.
- Ahhggg. - túrja össze haját mérgesen de ez csupán pár pillanat. Hiába volt előbb olyan feszült a hangulat a látványtól önkénytelenül is elnevettem magam.
- Szerintem ma így menny ki az utcára. - nevettem fel mire ő is vigyorogni kezdett. - Olyan vagy mintha hurrikánba gördeszkáztál volna. - mutogatok, kínomban csapkodva az ágyat.
- Deszka? Ez az!! - morrant fel, mint akibe egy szikra csapott.
- Mi az? - törölöm meg nevetés által könnyes szemeim.
- Öltözzetek srácok időpontunk van a kórházba, vissza kell mennünk kontrollra. - nyit be Bang oppa. Meg se lepődött, hogy bent vagyok sőt ő tudta is. Nem fura ez egy kicsit? Oppa rám pillant majd ezer wattos mosolyát rám villantja utána pedig Zelohoz fordul, hogy mondjon neki valamit de szava eláll.
- Jó...jó.. - próbája vissza tartani a nevetést, Zelo csak értetlenül néz rá. - Jó a séród maknae. - robban ki ő is nevetésben. Ah édes istenem ez az angyali de retardált nevetés oppatól....imádom. Rá pillantok az előttem álló magasabbik fiúra aki immáron zavartan próbálja helyre rakni frizuráját.

- Szeretnéd ha bemennénk veled? - lép elém Jongup. - Biztos így akarod?
- Meg tudom csinálni egyedül is. - veszek egy mély levegőt majd kifújom. Farkas szemet nézek a kórház bejáratával. Egyedül kell végig csinálnom. Nem támaszkodhatok mindig rájuk.
- Ügyes legyél picur. Nem lesz semmi baj. - ölel át oppa biztatás kép. Mind a hatan itt vannak velem.
- Bármi történik nyugodtan hívj minket. Először persze engem. - simogatja meg fejem vigyorogva Himchan azzal össze is kuszálva hajam kissé. Már mindenki megölelt és elköszönt tőlem, tettek még hozzá pár biztató szót, mintha épp megmászni készülnék egy hegyet. Most kapom ki a labor eredményeit persze, hogy izgulok, de gondolom ők is, ahogy mutatják. Aggódnak értem csupán, tudom én. Mindenki kivéve a legfiatalabbat aki hátul húzta meg magát.
- Akkor én megyek. Majd ha végeztem csörgök. - intek egyet és befelé indulok.
- Itt .. foglak várni. - ránt hátra csuklómnál Zelo. Bele ütközött hátam erős mellkasába. Felnéztem buksijára rémülten mire ő egy cuppanos puszit nyomott homlokomra.
- Nézd már milyen édesek! - hallom a halkabb hangokat. Valószinűleg Youngjae suttogni akart de nem jött össze neki.
- És ezzel le is romboltad a hangulatot. - tapsol cinikusan Daehyun. Felnevettünk mindannyian. Vissza tekintettem Zelora, az aggódó arckifejezésére. Nem tudom így itt hagyni.
- Sietek vissza hozzád. - karolom át és bújok nyakába. Finom végig simít párszor derekamon. Annyira szeretem.... Szeretem. Mármint...úgy szeretem? Ahogy egy barátnő szereti a barátját? Nem. De... Nem! Jézusom mi történik. Beleszerettem. De megint ez az ismerős érzés. Nem új számomra. Ezeken gondolkoztam míg türelmesen vártam a papírjaimat és az eredményeimet.

Rá kellet jönnöm....csöppet sem vagyok olyan türelmes.
- Elképesztő, hogy több órát kell várni az embernek a saját eredményeire. - nézegetem a lapot amit kaptam, miközben haladok le a lépcsőn végre kifelé az épületből, már késő délután. Cukor rendben, vérnyomás normális.. vashiány nincs. Minden rendben van ezek szerint. Kicsit megnyugodtam. Bár annyira nincs okom erre, hisz az emlékeim még mindig homályba veszve szállingóznak az elmémben. Arcom az irományba temetem, hogy a kis betűs részt is végig tudjam olvasni, nem is figyelve magam elé. Ennek a következménye meg is lett neki mentem valakinek.
- Jaj bocsánat., az én hibám! - hajolok meg szánakozóan.
- Mehetünk? - hallom a hangot fejem fölött.
- Zelo. - egyenesedik ki hirtelen. Hogy-hogy itt van? Próbájuk van ma egész nap ezért sem akartam, hogy bejöjjenek velem.
- Ne nézz már úgymint aki szellemet lát! Mondtam, hogy itt fogok rád várni. Gyere. - ragadja meg kezem. Amint megérintett testemet forróság járta át. Eszembe jutott az előbbi. Hogy én...szere...tem....
- Várj...mégis hova viszel? - kapok észbe. Rá pillantok szerelésére. Rohadt jól néz ki. Csak most veszem észre, hogy másik kezében a gördeszkáját szorongatja. Át is van öltözve. Szaggatott buggyos farmer, deszkás Nike cipő, és egy vörös Tosa sapka, ami illik fehér vörös mintás felsőjéhez. Minden annyira passzol rá és illik hozzá, legszívesebben napokig elnézném.
- Majd meglátod ha oda értünk. - fordítja hátra fejét és kacsint egyet. Én csak elkapom a szeme inkább. Még a végén neki esek. Kezemet már nem úgy szorítja ahogy az előbb hanem édesen átkulcsolta és úgy siettünk a még számomra ismeretlen helyre. Mintha a barátnője lennék, követem hűségesen.
- Itt is vagyunk. - teszi le a deszkát. Egy üres, kopár, járatlan utca részhez értünk. - Nem fog zavarni senki. - néz körül vidáman.
- Mit tervezel? - teszem keresztbe a kezem előtte gyanakvóan.
- Megtanítalak deszkázni! - mutat lelkesen szeretett tárgyára.
- Na azt már nem. - visszakozom, majd hátat fordítok neki és elindulok a másik irányba...remélve... megállít.
- Ó dehogynem. - fonja át hosszú kezét derekamon, úgy kényszerít maga elé. - Ez a legkevesebb nem gondolod? Igazán megérdemlek egy randit. - nyűszög kiskutya fejjel. Ezt ne. Hagyd abba. Elszédülök már tőled, attól, hogy ilyen édes vagy.
- De én nem értek ehhez. El fogok esni. - adom meg magam picit és mutogatok a gördeszkára.
- Azért vagyok itt én is. Majd én vigyázok rád. - lép közelebb még azt az öt centit is megfelezve ami eddig is köztünk volt. Annyira igyekszik...
- Csak.....csak...hogy lásd milyen kedves vagyok. - mozdulok a deszka irányába félénken.
- Nyugi. Nem harap. - nevet ki miközben szemezek a négy kerekű eszközzel. - Segítek jó? - próbál arra rászedni, hogy rá álljak. Sóhajtok egyet megadva magam. Bizonytalanul ráhelyezem egyik lábam majd utána másik is. Zelo pontosan itt van mögöttem. Ez miatt vagyok ilyen ideges, nem is az miatt, hogy hanyatt vágódom.
- El fogok esni. - traktálom hangosan.
- Nem fogsz. - mondja ugyan olyan hangnemben mint én, csúfolódva.
- De.
- Nem. - vitatkozunk tovább nevetve.
- Higgy nekem. - makacskodom.
- TE higgy már NEKEM. - háborodik fel mosolyogva. - Figyelj elmondom a lényeget. A lábad kissé hajlítsd be. - löki meg térdével az enyémet. - Picit dőlj be. - simít végig hátamon. - Kezeiddel pedig csak egyensúlyozni kell. - fogja meg mind a két kezem az övé mentén és úgy mutatja, hogy csináljam. Az egész teste hozzá simul az enyémhez. Érzem ahogy veszi a levegőt, lélegzete nyakamon fut végig.
- Figyelj most meglöklek és elengedlek. - nem is értettem rendesen mit mond ugyanis épp azzal voltam elfoglalva melyik testrésze ér hozzám.
- Ne, ne, ne, ne Zelo nem akarom. - kapkodok utána de már késő.
- Ha kapálódzol azzal elveszted az egyensúlyod és el fogsz es-...... - ki se mondta és meg is történt. Akkorát huppantam a fenekemre, hogy fejem is bele rezdült. A deszka elszaladt a lábam alól.
- Aúúúúú. - dörzsölöm az ütés helyét.
- Jól vagy YooRim? - szalad oda hozzám rögtön Zelo és guggol le mellém nyomban.
- Persze, semmi bajom. - nevetek szelíden majd rá pillantok. Megrémült arckifejezése mindennel felér.
- Mondtam, hogy ne kapálózz! - pöcköli meg homlok majd kezét nyújtja felállásom segítsége érdekében.
- Mondtam, hogy el fogok esni! - lököm el kezét inkább és próbálnék felállni egymagam ha nem vesztettem volna el újra egyensúly érzékem.
-YooRim... - kap utánam Zelo. Azonnal megfogott, nem estem vissza a földre. Úgy tartott a kezében mintha sose akarna elengedni. Fel egyenesedek karjaiba kapaszkodva és testemmel elé mozdulok.
- Legközelebb......valami kevésbé extrémebb helyet válassz randira. - rakom két kezem nyakába ő pedig automatikusan derekamnál fonja át övéit.
- A lényeg, hogy lesz legközelebb. - húz magához édes vigyort villantva. Sapkája fordítva van rajta így annak a nyele nem akadályozna minket semmiben....de...én nem kezdeményezhetek. Pedig képtelen vagyok már türtőztetni magam. Viszont ezen nem kellet sokáig aggódnom. Másodpercekre rá egy apró puszit lehelt ajkaimra, majd folytatta. Kaptam még egyet, még egyet. A negyedik viszont egész máshogy indult. Buksiját kissé elfordította és lassabban közelítette meg ajkam határát. Barna szemei már bele olvadtak sajátomba. Nem várakoztatott meg, száját rá illesztette enyémre és résnyire majd annál is jobban kinyitotta ezzel engem is erre késztetve. Szemem behunytam, és élveztem ami művel. Nyelvével finoman, lágyan indult meg. Beleremegtem. Úgy csókolt belém mint aki fel akar falni. Lassan elvált tőlem én pedig szemeim már kinyitottam.
- Elhiszed már? - támasztja homlokát, homlokomra. Tudom mire érti. Sajnálom de most képtelen vagyok szavakban megnyilvánulni. A tettek jelentőség teljesebbek. Rá szorítva ölelésére ajkaink ismét találkoztak. Én kezdeményeztem. Pedig én nem vagyok ilyen. De ő kihozza belőlem. Érte mindent képes lennék megtenni. Elmennék akár a világ végére is ha ő velem van. Zelo mégis hogy csinálod ezt? Mivel érted ezt el nálam ilyen rövid idő alatt? Be kéne ismernem végre magamnak. Én beleszerettem. A másik dolog amit nem nyomhatok el tovább és igenis el kell hinnem az- az, hogy ő és én igenis egy párt alkottunk és alkotunk is.

Ha arra gondolok mennyi emlékem veszhetett el vele kapcsolatban rögtön elszomorodom. Miért nem értnek már vissza hozzám mind ezek? Így fogok már tovább élni? Mindent fel kell építenünk újra?