about ★ chat ★ links ★ archives


2013. március 16., szombat
Talk to my face ×1 @ 18:12

 
Napjaim átlagosak. Számomra átlagosak, viszont barátnőim úgy gondolják szerencsés ember vagyok. Sokáig nem értettem ennek a jelentőségét. Mitől lehet valaki szerencsés? Nem volt semmivel sem több holmim, dolgom, pénzem mint nekik. Nem voltam az a stréber fajta viszont értelmes lényként vagyok a földön, sok másokkal ellentétben, szóval a tudásom miatt sem irigykedhetnek. De nem, még mindig nem ez. Mivel minden napossá vált, hogy szóvá tették mennyire lennének a helyemben a sokadik alkalom után már megkérdeztem mégis miért gondolják így. Mit látnak amit én nem. Kiderült, hogy nem tárgyilagos formáról áradoznak, hanem egy bizonyos személyről, kinek jelenléte nekem természetes volt mindig is. Aztán ez lassan, de biztosa megváltozott. 

 - Ah... hát te? - lépek ki az ajtón kora reggel, de egy mellkasba ütközöm ami előttem álldogál.
- Eljöttem érted. Mehetünk? - mosolyog az illető szokásosan. 
- Na és mi van a barátnőddel? Úgy volt, hogy együtt mentek. - érdeklődöm miközben bezáróm a lakást magam mögött. 
- Összevesztünk... - sóhajt egy nagyot a beszélgető partnerem. 
- Megint? Hát neked nincs szerencséd a lányoknál Luhan. - nevetek fel viccemen. Félig igaz állításom viszont általánosságban nagy marhaságot mondtam. Luhan a környéken a legjóképűbb és legmenőbb srác. Minden hónapban, - van hogy hetente - új barátnője akad. Ez nem azért van mert ő akkora nőcsábász... nem épp ellenkezőleg. Nagyon édes, kedves, jó lelkű és lelkiismeretes srác, éppenséggel csak a lányokat unja meg maga mellett hamar, bármennyire is csúnyán hangzik a kifejezés. Sok ismerőse és haverja van, barátja viszont talán csak én vagyok neki. Nem enged magához közel senkit ezért is gyakran fordul elő, hogy a lányok ezt megelégelik és behisztiznek amit Luhan gyűlöl. Régóta ismerjük egymást és talán még az elején nem volt ilyen szoros a kapcsolatunk mint most. Mindent elmondunk egymásnak, mindig együtt megyünk mindenhová. Többször fordult már elő, hogy az emberek azt hitték én vagyok a barátnője pedig ilyenről szó sincs. Nem úgy tekintünk egymásra. 
- Ne piszkálj Sunji. - lök oldalba óvatosan. - Mindig kérdeznek valami hülyeséget és ha nem akarok rá válaszolni, rögtön megy a vita. - sóhajt egy nagyot miközben a suli felé sétálunk. Egy suliba járunk viszont mellette mind ketten dolgozunk már. Más osztályban vagyunk ő idősebb nálam egy évvel és a munkahelyünk is más, de mindig összefutunk ha van időnk. 
- De nem lenne egyszerűbb válaszolni rá? - vetem fel logikus kérdésem. Rá pillantok őzike arcára ami szorgosan grimaszol. 
- Nem szeretnék. Nem tudok csak úgy elmondani dolgokat tudod jól. - halkul el. 
- Ezért vagyok itt én. - ugrok elé az utca közepén hogy felvidítsam. Mindig így van. Fel vidítjuk egymást. Valamilyen oknál fogva mindig sikerül. Ő viszont most csak megtorpant és tátott szájjal bámul. - Lulu. Luhi. Luhan-sshi. Oppa. - próbálom megnevettetni. 
- Nem vagy vicces. - pirul el majd megfogja a kezem és behúz magával a suliba. 

 - Dolgozol ma Sunji? - huppan oda mellém barátnőm miközben épp a szekrényembe pakolom cuccom a folyosón. 
- Igen. Délutános vagyok. Be jössz velem? - csillan fel a szemem. Mindig csak Luhan jön be, a barátnőim sose. Nem mintha baj lenne, de ha a srác ott van ők a közelünkbe sem jönnek, pedig tetszik nekik mindig áradoznak mennyire jó képű. Megszólítani viszont már egyik sem meri. 
- Ma nem tudok bocsi. Amúgy is Ő biztos bent lesz. - húzogatja a szemöldökét. - Nézzenek oda ki van ott ..... - mutat egyenesen előre. Az említett fiú és haverjai épp jönnek ki a teremből. Hiába... Luhan néz ki a legjobban. Ahogy figyelem menését mindig olyan kellemes érzés fog el. Nem kellet sok idő és felénk pillantott. Szeme kikerekedett szája hatalmas mosolyra húzódott és kis lazán de hevesen oda integetett nekem, amit én persze hasonlóképp viszonoztam. 
- Istenem.... miért vagy ennyire vak? Tényleg vannak olyanok akik buták a szerelemhez. - vakarja a fejét óbégatva. 
- Mi? Miről beszélsz már megint? - folytatom könyveim pakolását. 
- Arról, hogy nincs pasid! Nem hiszem el, hogy nem szeretnél valakit magad mellé. 16 éves vagy. Mindig csak elutasítod a fiúkat. - böki meg a fejem. 
- Ugyan miért kéne nekem pasi? Vannak barátaim és a tanulás meg a munka kellőképpen lefoglal. - mondom határozottan. Persze jó dolog meg minden, de nem érzem úgy, hogy szükségem lenne rá. Gyakran jönnek oda hozzám, szerelmet vallani. Igaza van, mindig vissza utasítom őket. Én az igazira várok. Nem sietek el semmit. Akinek valakinek tetszem és mindennap lát az még nem jelenti azt, hogy szerelmes is belém. A szerelem ennél jóval mélyebb érzés, tudomásom szerint, ezért sem adok esélyt senkinek. 
- Körülötted mindenkinek volt már kapcsolata Sunji. Szedj össze valakit. Annyian jelentkeznek nálad. Ha mindig elküldöd őket a fiúk egy idő után megunják. - von vállat. - Az egyik legszebb lány vagy akit ismerek. 
- Jaj nem válthatnánk témát? Ha nekem jó így legyen neked is. - csukom be szekrényem fém ajtaját morcosan. 
- Most komolyan. Nem szokott zavarni, hogy Luhannak mindig van csaja? - sétálunk be a terembe. 
- Engem ugyan nem. Luhan jóképű persze, hogy van barátnője. Az már más ha ezek pár hetesek. - nevetem el magam, viszont barátnőm fapofával folytatja szónoklatát. 
- Épp ez az. Ők nem tartanak ki mellette, csak te! - én csak szem tekergetve előveszem szendvicsem. - Luhan más lányt nem visel el sokáig csak téged. Nem tűnt fel? - csap az asztalra, mikor beleharapok a szendvicsembe. 
- Af máf nempf apsz ém ghonfdom. - hadarok teli szájjal. 
- Menthetetlen vagy. Szegény Luhan. - áll fel és faképnél hagy. - Gondolhatnál az ő érzéseire is. - fordul még vissza majd sietősen távozik. Nem tudom mire vélni ezt a kitörését. Luhannal elvagyunk én soha nem bántom meg őt. Mire kéne odafigyeljek? Hisz mindent együtt csinálunk. 
- Hali. - vetődik le a székbe elém az akiről eddig szó volt. - Mi újság? - kérdezi szokásosan mosolyogva. Ha ebéd szünet van mindig átjön az osztályomba.
- Megbántottalak valamivel? - támadom le egyből kérdésemmel. Megszoktam már, hogy mindig őszinték vagyunk egymással, tehát az ilyen nyílt kérdések igazán elfogadhatóak. 
- Engem? - lepődik meg. - Dehogy. Miért kérded? - vigyorodik el. Úgy imádom, hogy mindig mosolyog.
- Ah akkor megnyugodtam. Mindegy nem lényeges. Szerintem csak félre értettem valakit. - pakolom el közben a maradék kajám és előveszem könyveim a következő órára. Lopva rá pillantok Luhanra aki engem figyel folyamatosan. 
- Gyere vissza kísérlek, mindjárt csöngetnek. - állok fel és porolom le egyenruhám. 
- Szuper. - ugrik fel ülőhelyéből lelkesen. 
- Meg vársz suli után? - kérdezem miközben a folyosón nagy hangzavarban sétálunk vissza felé. 
- Nem megyünk el este moziba? - valószínűleg nem hallotta előbbi kérdésem. Nem fordult felém csak egyenesen meneteltünk tovább. 
- Ne haragudj de nem lehet. Nincs pénzem. - vakarom fejem zavartan. Be fordultunk és végre elállt a nagy ricsaj. Ez a folyosó rész csak egy átvezető szakasz, itt soha nincs senki szünetekben. 
- Majd én fizetem. Csak gyere el velem. - áll meg és egy lendülettel szembe kerül velem. 
- Nem fogom hagyni hogy kifizesd. Jövő héten már elmehetünk akkor már lesz pénzem. - veregetem meg a vállát nevetve. 
- De én ma akarok elmenni. Naaa Sunjiii. - kérlel édes hangjával. Mint egy kiskutya, sosem lehet neki ellenállni. 
- Jó de akkor jövőhéten én fizetek! - tartom pacsira a kezem. 
- Megegyeztünk. - üt bele de nem engedi el. Leeresztjük kezünket és ő tovább szorítja kézfejem. 
- Este megyek érted. - húz közelebb magához. Mi ez? Nem szokott ilyet csinálni. 
- O....oké.. várlak. - szedem ki tenyerem szorításából, majd azonnal hátat fordítok neki és megindulok. Mégis mi volt ez a légkör? Sose éreztem még közöttünk. Egészen más volt mint ami szokott lenni. Hmm lehet valami rosszat tettem abba a szendvicsbe a gyomrom kissé megfájdult.

 Estére már nem is gondolkoztam a suliban történteken. Az jutott eszembe, hogyha csinosabban felöltöznék talán valami jóképű srác felfigyelne rám. Barátnőm jól összezavart. Most azon jár az eszem, valóban nem ártana valami pasi. Sose voltam még szerelmes. Lehet épp ideje lenne. 
- Na kész is vagyok. - igazítom meg még utoljára hullámos tincseimet. Egyedül élek már két éve, anyukám másik városban él édesapámmal testvérem pedig kint dolgozik külföldön. Mindig küld haza pénzt a lakásra így szüleim megengedték, hogy egyedül maradjak. Órámra pillantok miközben kopogásra leszek figyelmes. - Nyitooom~! - szaladok az ajtóhoz. 
- Milyen pontos vagy. Gyere be mindjárt mehetünk. - nyitok ajtót közben cipőmért nyúlok. 
- A....zta..... - hallom a nyögdécselést. 
- Hm? - pillantok vissza Luhanra. Elképedt arcával találom szembe magam ami engem méreget. 
- Hülyén nézek ki? Ah.... várj meg gyors átöltözöm. Tudtam, hogy nem lesz jó választás ez a felső. - szaladnék fel a lépcsőn félvállas, alul toppos felsőmben szobámba kétségbeesetten, de Luhan csuklómért nyúl és visszaránt. 
- Nem.... tökéletes vagy így. - mosolyog harsányan. 
- Akkor meg ne vágj ilyen rémült arcot! Huppanj le kanapéra megkeresem a kulcsom még gyors. - utasítgatom. Végig szántom az előszobát, sehol sem találom a kis tárgyat. Vagy háromszor, négyszer átszaladok Luhan előtt aki csendben üldögél. 
- Sehol sem találom. - fújok ki egy tincset arcomból. Az előttem ülő fiú lassan felemeli a kezét és az ajtóra mutat. A kulcsom a zárban díszelgett mindvégig. - Ez most komoly? Miért nem szóltál előbb? - kapok a fejemhez óbégatva.
- Olyan jó volt nézni. - von vállat. Arca kicsit ki van pirulva. Lehet beteg? 
- Piros az arcod. - lépek oda elé. Megfogom óvatosan arcát két kezemmel, lehajolok mellé és arcomat övéhez nyomom, hogy megnézzem nincs-e láza. - Jól érzed magad? Kicsit forró a bőröd. - pillantok gyönyörű barna szemeibe majd végig simítok selymes bőrén. Bambán vizslat engem. Mi baja van? Olyan furán viselkedik. - Minden oké Luhan? 
- Persze. Jól vagyok csak..... mindegy. Mennyünk el fogunk késni. - áll fel azonnal és megindul az ajtó felé. Hát biztos nincs semmi baja. Akkor mondaná. Vagy velem van a baj, vagy ő viselkedik különösen az utóbbi időben.

 Míg beértünk a moziba végig beszélgettünk, semmi sem változott. Ami feltűnt csak az volt, hogy alig nézett rám. Igaz sötét volt meg minden de a szemét alig láttam pedig mindig egymás szemébe nézünk ha beszélgetünk. Lehet nem tetszett neki, hogy be van hullámosítva a hajam és ki vagyok sminkelve. Oda lépegettünk a pénztárhoz, még volt 10 percünk a filmig. Alig voltak emberek, egy-egy párt láttunk néhol. 
- Mit kérsz?  - mutat a menüre Luhan. 
- Semmit. - pislogok rá, mire ő csak morcos grimasszal vág vissza. - Nem gondolod komolyan, hogy kifizeted a jegyem és akkor még hagyom, hogy a kaját is te álld? - támaszkodtam meg karba tett kézzel. 
- Ezen nem vagyok hajlandó vitát nyitni. Két kis popcorn és két nagy üdítő lesz hölgyem. - nyújtja át a pénzt az eladónak magabiztosan.
- Luhan! - sziszegek mellette miközben kabátja szárát megrántom picit. 
- Maradj már nyugton. Majd kárpótolsz, ne aggódj. - kacsint rám kajánul. Hátra hőköltem úgy meglepődtem. Sosem kacsintott még rám. De...milyen jól áll neki. Ah.. mi van velem? Egyre vonzóbbnak találom mostanában. Nem kéne ennyit gondolkoznom a pasikon....nekem nem tesz jót, nem vagyok én ehhez hozzá szokva.
- Na gyere. - bök fejével a vetítő szoba felé. Sóhajtok egy nagyot majd szorgosan követem. Elméletileg egy akció filmre jöttünk. Luhannak az a kedvence és én is szeretem őket. Azt mondta tetszeni fog mert vicces is, ha esetleg unnám a túl sok lövöldözést meg az ilyesmit. 

 A film már javában ment de én össze vissza mozgolódtam. Nem tetszett, ráadásul egészen máson járt az eszem. Azon amit barátnőm mondott, meg a mellettem ülő mostani viselkedésén. Rá pillantok. Ő nagy lelkesen követi a film eseményeit én még csak azt sem tudom miről szól. Elbambultam hibátlan arcában. A tompa, sötét fényekben is tisztán kivehető mennyire puha az arca. Szeme csak úgy csillog a hatalmas kivető visszatükröződése miatt. Vagy percekig vizslathattam mire ő is rám nézett. 
- Mi a baj? - hajol közelebb hozzám. Képtelen vagyok válaszolni annyira elmerengtem. - Nem tetszik a film Sunji? - fordítja testét el kicsit mire már feleszmélek. 
- Jah, de. Bocsi csak elbambultam. - húzom össze magam. 
- Mehetünk ha gondolod. - mindig tudja mi a jó nekem, annyira oda figyel másokra ezt úgy irigylem benne.
- De neked tetszik szóval....
- Nekem mindegy mit csinálunk míg velem vagy. - mosolyog rám a szokásos kedves kisugárzásával. Ez az édes mosoly...

 Sikeresen kikászálódtunk a teremből és egy parkban kötöttünk ki. 
- Haragszol? - töröm meg azt a csendet ami egész idáig jelen volt a mozitól. 
- Dehogy haragszom! - nevet fel. - Csak szomorú vagyok, hogy olyan helyre vittelek ahol nem érezted jól magad. - biggyeszti le ajkait. 
- Félre érted... nekem csak a film nem tetszett! Igazándiból csak nem kötött le. - hadonászok kezemmel magam előtt. 
- Igen észrevettem. De még csinálhatunk bármit amit szeretnél. - markol rá kezemre. Sokszor fogta már meg kezem, viszont most érintése annyira megdobbantotta szívemet, hogy hirtelen fel sem ismertem az érzést. Mégis mi a franc folyik itt Sunji? Mi van veled? Luhannal vagy, nem mással. Ez nem randi, hogy ilyen érzéseid és gondolataid legyenek. 
- Nézd! Egy játszótér! - tépem ki kezem, kezeiből és oda futok a homokos talajú játszótérhez. Imádok hintázni és ez a legjobb indok ami miatt jelenleg otthagyhattam. Bele vetem magam az első hintába. - Gyere, hintázzunk! - válok izgatottá mint egy kisgyerek. A fiú felé pillantok aki lassan bandukol be az utcáról. Csalódottnak látszik. 
- Milyen rég hintáztam már. - ül bele a mellettem lévő láncon logó ülésbe. 
- Ugye,ugye. - helyeselek de már javában lököm magam. Nem lendülök túl magasra amilyen béna vagyok tuti kiesnék. Ahogy előre-hátra hintázok jobban szemügyre vehetem az utca fényeit. Senki nem mászkál már erre ilyen későn. Vajon mennyi lehet az idő? Farmer zsebembe nyúlok telefonomért. 
- Ohhh.... - rossz ötlet volt ugyan is a teló kicsúszott a kezemből és elrepült pár méterre tőlem a homokba. 
- Hát te milyen béna vagy. - nevet jóízűen Luhan és combját csapkodja. Leállítom a hintát és neki iramodok megkeresni telefonom a nagy sötétségben. - Ne nevess ki! - kiabálok vissza neki miközben a homokot kaparom. 
- Áh meg is van! - veszek észre egy kisebb sötét foltot a homokban. Amint érte nyúlnék az megmozdul, ugrik egyet és valami nyálkás anyag ér a kezemhez. 
- Fúúúúúj ez egy bééékkaaa. - sikítok fel azonnal és visszafutok Luhanhoz. - Béka, béka, béka, hozzá értem. - nyafogok nagy keservesen. 
- Ugyan már. Ezek nem bántanak. - mutat a kis állatra ami egy hatalmasat ugrott felénk. 
- Ne, ne gyere közelebb. - bújok Luhan háta mögé és átkarolom derekánál fogva. Szorosan mögé helyezkedem. 
- Nézd meg, olyan aranyos. - nyúlna a kis ugráló lény felé de én vissza húzom. 
- Hagyd békén, mert rám fog ugrani! - gyűlölök minden félre nyálkás, ízeltlábú, falon mászó állatot, ebből ered a heves hiszti. 
- Sunji el fogok esni! - amint ki mondta, Luhan oldalra dőlt az szemcsés talajban. Annyira ráncigáltam szegényt, hogy a homokban elvesztette egyensúlyát. Ahogy beledőlt a homokkal teli talajba, természetesen dőltem vele én is, hiszen szorítottam mindvégig.
- Jól vagy? - nevet harsányan. Mellkasán helyezkedtem el. 
- Nem. - dörzsölöm meg szemem. - Most egy csomó bogár ránk fog mászni. - nézelődök a talaj felé. 
- Akkor majd én leszedem rólad. - Luhan puha kezét arcomra helyezi. Csak most tűnik fel, konkrétan rajta ülök. Feje alig pár centire van az enyémtől. Fura légkör ülepedik ránk. Ezelőtt erre egyszer sem volt példa. 
- Luhan... - nyögöm ki nevét. 
- Hmm? - harap alsó ajkába amitől akaratlanul is dús szájára vándorol pillantásom. Milyen szép ajkak. Egyik ujjammal finoman megsimítom őket. Sose értem még hozzájuk, sose figyeltem még így őket. Voltunk mi már ilyen közel egymáshoz? Én még sosem csókolóztam... Luhan pedig már biztos sokszor. 
- Sunji... meg fogunk fázni itt. - zökkenek vissza a valóságba. Pislogok ijedten kettőt rá. Nem néz szemembe, jóval inkább kerüli a kontaktust. Azonnal feltápászkodok a földről. Vagyis Luhanról. 
- Megkeresem a telefonod aztán mennyünk haza. - porolja le magát és tőlem távolabb elkezdi a homokos részt vizsgálni. Úristen mit művelek? Mi ütött belém? Jó hogy nem támadtam le. Te jó ég mi történt volna hogyha megcsókolom? Vagy ő engem? Ennek....soha többet nem szabad megtörténnie. Nem lehetek többé hozzá ilyen közel. A barátságunk ezerszer fontosabb mint holmi kis románc. 

about
welcome yeogin black, black paradise.


hi,hi~ my name is Gain and i think koreans are beautiful. *o*

"No pain, no gain, Just hold it in. No rain, no rainbow. No hurricane, tornado can ever stop me. Because the sky looks the biggest when your back is on the ground."
create &inspire.