- Jó napot. Mit hozhatok? - lépegetek oda a vendégekhez munkahelyemen. Ma ismét dolgozom, bár nem is baj a munka eltereli a gondolataimat. Kiről is? Luhanról... igen...azt mondta ma bejön. Úgy váltunk el múltkor mintha mi sem történt volna. Hülye vagyok hát nem is történt. Csak én kombinálok megint. Fogalmam sincs mitől változhatott meg így a gondolkodás menetem. Hiszen én nem ilyen vagyok. Luhannal soha nem kezdenék ki. Meg hát...nem mintha ő össze akarna jönni velem. Pont velem. Sokszor gondolom úgy, hogy csak azért bír meg maga mellett mert számára én vagyok a legcsúnyább lány. Nem fél attól, hogy belém szeret.
- Kisasszony? - szólítgat az előttem lévő pici öreg hölgy.
- Oh, elnézését kérem asszonyom, elbambultam, szörnyen röstellem. - hajolok meg mélyen. Szeretem a munkám, szeretem a helyet is és a vendégek is mindig nagyon kedvesek, ezért mindig illedelmes vagyok velük.
- Semmi gond szépségem, a te korodban ez gyakran előfordul. - nevet fel rekedten.
- Mit hozhatok? - kérdezem immáron én is mosolyogva.
- Kérnék egy jó forró teát. - mutat a menüre.
- Milyen ízben kívánja? - hajolok lejjebb hozzá, hogy rendesen halljon.
- Azt magára bízom kedves. Csak finom legyen. - simogatja meg kezemet.
- Értettem. Már is hozom. - hajolok meg ismét hatalmas mosollyal az arcomon. Az ilyen vevőkért érdemes élni, én mondom. Szorgosan hátra megyek a pult mögé és amit felvettem rendelést, készítem. Időközben műszak váltás folyik ami nálunk úgy zajlik, hogy elmegy a reggeles emberke majd rá egy órára jön a délutános. Addig én vagyok itt egyedül, hiszen én dolgozom itt a legrégebb óta. Szerencsére nincsenek sokan ebben az időszakban, ez a másik ok amiért egyedül lehetek.
- Tessék a csokis muffin. Jó étvágyat kívánok hozzá. - nyújtom át egy fiatal anyának és kisfiának a süteményt.
- Nyámi. Nézd anya milyen fincsin néz ki. - pattog a széken a kisfiú.
- Köszönjük szépen. - válaszol az anyuka nekem. Megvigyorogva a történetet sietek is az öreg hölgyhöz.
- Parancsoljon a teája. Zöld almásat választottam, remélem ízleni fog, nekem az egyik nagy kedvencem, tehát bátran ajánlom. - helyezem le óvatosan a szép kis csészét.
- Ha ön mondja kedveském, akkor elhiszem. Várjon csak meg is kóstolóm. - fújja meg óvatosan az italt, majd belekortyol. Arcán rögtön látom a kellemes reakciót ami engem ismét boldogsággal tölt el.
- Én mondtam, hogy finom. - nevetünk egyszerre a nénivel.
- Tudja még mi a finom? - nyúl kezemhez majd lehajolásra invitál, súgni szeretne valamit. Kíváncsian fordítom fejem felé. - Annak a fiúnak a tekintete ott. Le se veszi kegyecskédről a pilláit, amióta belépett. - mutat a szemben lévő asztalhoz. Szemem kétszer akkorára nyúlt. A fiút kémleltem szorgosan majd egy apró mosoly kíséretében felegyenesedtem.
- Azt hiszem jobb lesz ha kiszolgálom. - kacsintok beszélő partneremre. A hölgy édes nevetésbe kezd majd csak annyit tesz hozzá: Fiatalság, bolondság. Milyen igaz...
- Jó napot. Mit rendel? - tartom a fiú előtt rózsaszín füzetem és bolyhos tollacskám.
- Nos, nincs egy szabad pincérnőjük? - kacérkodik az őzike arcú srác.
- Sajnálom egyedül viszem a műszakot. - firkálok szégyenlősen valamit a füzetembe.  Próbálom elrejteni mennyire kezdek zavarba jönni.
- Hát akkor kérnék egy szabad Sunji-t, édes mosoly öntettel. - könyököl az asztalra és fejét tenyerében támasztja meg.
- Luhan ne szórakozz. - nevetem el magam. Úgy szórakozik velem mint valami kis fruskával.
- Jól van, jól van. Kérek egy kapucsínót habbal és sok sok csoki öntettel. - mutogat kezével mekkora mennyiséget kér. Ha nem tudnám mennyi idős simán nézném 15 éves kis ficsúrnak. Egy nagyon édes ficsúr.
- Azonnal hozom. - fordulnék meg de belekapaszkodik derekamba. Most vagy azért mert csikis vagyok, vagy mert hozzám ért.... én nem tudom mi történt....de a szívem rendellenesen kezdett el verni.
- Siess vissza. - teszi hozzá egy félmosollyal majd elereszt. Még pár másodpercig vizslattam bambi arcát, de miután éreztem sajátomon mennyire kezd vörösödni elkaptam. Nyugi Sunji....ő csak Luhan. Luhan az nem más.
Ah...épp ez a baj.
- Halihó. - lép be a hátsó ajtón munkatársam.
- A legjobbkor! - könnyebbülök meg.
- Na hát, mi történt? Sokan vannak? - pillant ki a vendégekre.
- Dehogy. Csak már jó, hogy nem vagyok egyedül. - kezdem el készíteni Luhan kapucsínóját.
- Átöltözök és már mehetsz is haza. - veregeti meg vállam biztatóan  Bólintók egyet, közben a meleg ital is elkészült. Erőt vettem magamon, lenyeltem a gombócot a torkomban és vissza indultam Luhanhoz.
- Tessék. Fogyaszd egészséggel. - teszem le elé szokásosan mosolyogva. Végig az járt a fejemben, hogy természetes legyek. De ő is furcsán viselkedik. Sőt az egészet ő kezdte!
- Köszönöm szépen. Megvárlak jó? - eszi is le a csokiöntetes tejszínhabot.
- Rendben. Gyors beszedem a tányérokat meg bögréket és jövök is. - pillantok körül, melyik asztalnál van üresedés már.
- Mmmm....nagyon finom lett. - nyammog fel vendégem. Visszafordítom rá szemeim és édes arca még édesebbé vált. Szó szerint. Orrán kis tejszínhab folt díszelgett. Önkénytelenül is felnevettem.
- Örülök, hogy ennyire ízlik. - veszem elő kis kendőm és törlöm meg nóziját. Amint szedem le az összemaszatolást végig szemébe nézek. Azok a kissé világos mámorító barna szempárok. Ismét elkalandoztam. A kendő kiesett kezemből és arcát finoman simítottam végig, elbambultan.
- Sunji kész vagyok. Mehetsz haza, köszönöm a munkád~~! - kiabál oda munkatársam. Hirtelen feleszmélek. Egy másodperc alatt tuti pislogtam vagy ötöt annyira megijedtem. Luhan kissé tátott szájjal figyel, majd ő is elkapja fejét.
- Mindjárt...... mindjárt jövök. - vakarom meg fejem, majd sarkon fordulok. Összeszedve magam a néni felé veszem az irányt, hogy elvigyem tőle már üres teáscsészéjét.
- Elviszem jó? - intek felé egy halvány mosolyt.
- Köszönöm drága. Igazán finom volt, köszönöm a kiszolgálást. - nyúl táskája felé.
- Szívesen várjuk vissza. - hajolok meg tisztelet tudóan.
- Tudod kedves.... van akiket a sors is egymásnak teremtett már. - fogja meg kezem majd belehelyez egy apró szív alakú, fehér-pink zacskómintázatú cukorkát. Megszeppenve nézegetem a kezemben lévő dolgot. Amint rájövök mire utalt fejem azonnal felkapom de a kis nénike már sehol sincs.
- Mi ... a ... - fordítom reflex szerűen el fejem.
- Meddig akarsz még ott szobrozni egymagadban? - kiált oda Luhan.
- De hát... a néni... is ... az előbb... - habogok. - Mi ütött ma belém?.. - motyogok az orrom alatt.

- Nem hiszem el, hogy te nem láttad azt a nénit. Ott volt előttem. - sétálunk nyugisan haza. Én épp magyarázom Luhannak, hogy az az öreg hölgy csak úgy eltűnt a semmibe de nem akar hinni nekem.
- Jaj tudom már! - csapja össze tenyerét.
- Láttad ugye?? - állunk meg az utca kellős közepén. Lelkesen felé fordulok.
- Igen! Ott fonta a kosarát. Lila haja, és virágokból készült ruhája volt. - hirtelen nem tudtam miről beszél aztán mikor látom mennyire próbálja visszafojtani nevetését. - Teréz anyót láttad te. - tör ki pár másodperc múlva ki röhögésben.
- Gonosz! Menny haza egyedül! - lököm arrébb, habár arcomon nekem is ott a vigyor.
- Jó, jó befejeztem. - kapaszkodik bele táskám pántjába és úgy húz vissza magához. Kezeit végig simítva kezeimen fogja meg. Tejesen magához szorít. Arcát beletemeti nyakamba. Ilyen még azelőtt....soha nem fordult elő. Nem tudom eldönteni velem van- e baj, hogy a szívem így ver, vagy vele mert ilyeneket csinál.
- Olyan jó illatod van. - dörzsöli fejét enyémhez mint egy kölyök kutyus. Lehet neki nem tűnik fel a helyzet de én teljesen le vagyok dermedve.
- Luhan.... - nyüszögök mire hangos telefoncsörgésre leszek figyelmes. Az én készülékem kiabál.
- Fel kell vennem. Engedj el. - nyelek egy hatalmasat. Sikerült megszólalnom. Vagy egy perc tuti eltelt mire nagy készségesen eleresztett szóritásából, szerencsére még nem tették le.
- Igen? - szólalok bele, kicsit remegő hanggal. - Hogy....mik? Máris ott vagyok. - teszem le teljesen elhűlve.
- Mi történt? - lép mellém Luhan.
- A házam..... darazsak.... - dadogok majd rögtön elkezdek futni.
- Sunji! - kiált utánam de nem foglalkozok vele. A legfontosabb hogy minél előbb haza érjek.

- Jó napot. Ön a tulaj? - kérdezi egy sárga szkafanderbe öltözött ember.
- I...igen. Mégis... mi történt? - bámulok lakásomra lihegve, vagy öt utcát futottam.
- A szomszédok hívtak minket. Beköltözött a padlásra egy darázs család, amik időközben elszaporodtak. - mutat a padlás irányába. Egy kis fekete felhőnek beillő mozgó valami bontakozik ki a szemem előtt. Azok bizony darazsak. Rengetegen vannak. A házamat meg sem lehet közelíteni.
- Hát itt meg mi folyik? - toppan időközben oda Luhan is, hisz utolért.
- Hölgyem van kinél laknia? Ha esetleg nincs hívja fel ezt a számot ők biztosítanak magának szállást. - nyújt át egy névjegykártyát.
- Köszönöm. - fogadom el szipogva. Miért velem történik ilyesmi? Most még is mihez kezdjek?
- Megpróbáljuk kiszedni a ruháit. A földszinten lévő dolgok érintetlenek meg még sok más is szóval nem olyan nagy a baj. Pár nap és vissza is költözhet. - veregeti meg a vállam az emberke majd tovább áll .
- Most mégis mit csináljak? - ülök le a közeli padra.
- Hát...tudod.... - habok a mellettem ülő Luhan.
- Hmm? - kérdezek rá bambán, még csak rá se nézek.
- Lakhatsz nálam ha gondolod. - erre már felé kapom fejem hirtelenjében. Ő csak halványan mosolyogva birizgálja nadrágja madzagját.
- Köszönöm....de nem akarok a terhedre lenni. Majd kitalálok valamit. - bámulom immáron én is a földet. Úristen milyen édes. Nem szabad rá néznem mert megfogom adni magam. Nem lakhatok nála. Abból csak gondok lenének. Még ha csak pár nap is lenne az egész. A baj csak az, hogy rajta kívül senki másra nem számíthatok.
- Ha a terhemre lennél akkor fel sem ajánlottam volna. Meg még is kihez mennél ha nem hozzám? Ne butáskodj. Nálam leszel és kész. - áll fel és porolja le magát. Én csak szótlanul bámulom.

- Beágyaztam a vendég szobába, de ott alszol ahol szeretnél, csak gondoltam egy ágyban kényelmesebb lenne. Egy fürdő van de hát... a többit tudod úgy is. - pakolászik miközben hevesen magyaráz a bambiarcú fiú nekem. Sokszor voltam már nála ezért sem folytatja tovább szónoklatát, nagyjából mindent tudok mi hol van, ő is egyedül lakik már évek óta. - Gyere már be. - ragadja meg csuklóm nevetve mikor rám néz. Eddig az ajtóban szobroztam.
- Luhan én nem is tudom....ha gond akkor csak szólj és ...
- Sunji zárjuk már ezt le. Téged szívesen látlak. - fújtat egy hatalmasat, mire csillogó szőkés barna tincsei megmozdulnak. Nem is attól félek, hogy itt vagyok hanem attól hogy vele vagyok. Vissza kell térnem arra az időre mikor még barátként néztem rá. Valami megváltozott.
- Éhes vagy? - kérdezi miközben pakolászik tovább. A kisebb bőröndömet már felvittük a szobába. A kanapén ülök és úgy figyelem. Azt mondta ne segítsek pakolni csak maradjak itt vele, neki az elég. Azóta beszélgetünk normálisan, úgy mint régen. Szerencsére semmi extra nem történt.
- Mm...kicsit. - biggyesztem fel a szám.
- Rendeljünk valamit? - huppan le mellém a kanapéra. Felhúzom lábaim és úgy gondolkozok tovább.
- Miért nem főzöl inkább? - húzogatom szemöldököm. Tudom, hogy nem tud főzni de kíváncsi vagyok mit lép erre.
- Hát főzhetek is ha szeretnéd de akkor.....konyhám már nem lesz. - mondja teljes komolysággal majd rám néz. Mind a ketten nevetni kezdünk.
- Nekem jó a pizza. - húzom ki zsebéből a telefont. Nyúlna érte mikor megállítom. - De! Én fizetek! - tűzöm ki a feltételem.
- Biztos, hogy nem. - csap rá a kanapé támlájára.
- Akkor nem eszek. - teszem fejem felé a telefonját, hogy ne érje el ülve.
- Ne szórakozz nem fogom engedni, hogy kifizesd. Kérem a telefont! - nyúl érte de nem éri el, feljebbre emelem.
- Legalább ezt engedd meg. Ha már itt lakhatom hadd fizessem ki. - pattanok fel és kerülök a bútor mögé. Erre ő is fel áll és durcásan derekára teszi kezét.
- Ennyi erővel lakbért is kérhetnék arra a pár napra nem? A telót. - nyújtja ki kezét a készülékért és megindul felém.
- Nem adom amíg meg nem engeded. - pattogok arrébb.
- Sunjiiii. - húzza el a nevem. - Kössünk alkut! - torpan meg.
- Nem! Én veled nem alkudozom. Mindig én jövök ki rosszabbul. - kerülöm meg ismét a kanapét. Próbál elkapni de hát nem jár nagy sikerrel.
- Várjál hallgass végig. Hogyha kifizethetem akkor megmasszírozom a hátad. - veti fel hirtelenjében. Tudni kell, hogy Luhan masszírozása a legjobb a világon. Tudja jól, hogy mennyire imádom.
- Ahh... - körözünk még mindig a kanapé körül, miközben én erősen gondolkozom.
- De ha te fizetsz! - emeli fel hangját. - Akkor meg kell mosnod ma este a hajam.
- Jó! - vágom rá.
- Akkor ezt megbeszéltük. - dörzsöli meg kezét.
- Várj, mi? Nem figyeltem ez nem ér! Nem, nem! - toporgok egy helyben immáron. Nem figyeltem rendesen arra amit mondott csak rögtön belementem.
- Megvagy. - ragadja meg kezem. - A telefont! - nyúl érte, de hiába még így sem adom oda neki.
- Ez nem ér. Új lehetőséget kérek! - dönt neki a kanapé egyik puha, bőr kéztámlájának, miközben próbálja elérni a telefonját.
- A fogadás az fogadás és mi megegyeztünk, te elfogadtad. Innentől kezdve nem vagyok hajlandó tárgyalni. - mosolyog. Annyira hátra nyújtottam a telefont, hogy csak arra figyeltem ne érje el és hátra estem a kanapéra. Luhan végig nézte az egészet.
- Hát ha szép szóval nem, akkor majd így... - az helyet, hogy segített volna felkelni ő felém mászott és rá ült derekamra.
- Várj...ne.. - hadonászok kezemmel de mind a kettőt megfogja egyik kezével összeszorítja őket másik kezével pedig elkezd csikizni.
- Na feladod? - csikizi hasam. Ez a rossz ha a legjobb barátoddal veszekszel. Minden gyenge pontodat tudja.
- Nem.... nehheem. - próbálok ellen állni de nem nagyon megy. Már folyik a könnyem.
- Mi? Áh szóval nem... - csikiz tovább immáron mind a két kezével. Hadonászok de hát sokkal erősebb mint én, nem érek el vele semmit.
- Jó,jó,jó,jó. - adom meg magam végül. Azonnal abba is hagyja és egy félmosoly kíséretében rám pillant. - Itt van. - dobom neki a telót neki morcosan.
- Ügyes kislány. - szállna le rólam de nem... előtte le hajol fejemhez. Szemembe néz és megszólalni sincs időm, egy puszit nyom a homlokomra, aztán rögtön fel is áll. A mosolyom ami eddig arcomon ült rögtön eltűnt róla. A puszi helyére rakom kezem. Nem kellett egy perc sem mire éreztem, arcom mennyire meleg. Teljesen elvörösödtem...